Vízügyi Közlemények, 1975 (57. évfolyam)

1. füzet - Rövidebb közlemények és beszámolók

AZ ÖNTÖZÉSEK TERVEZÉSÉNEK NÉHÁNY SZEMPONTJA ARID ÉGHAJLATÚ FEJLŐDŐ ORSZÄGOKRAN KÁLMÁN MIKLÓS és SZALAY-MARZSÓ ALADÁR

1 Az utóbbi években jelentősen gyarapodott azoknak a szakembereknek a száma, akik vagy mint szerződéses szakértők, vagy mint külföldi munkák tervezői öntözések tervezésével, illetve üzemével foglalkoznak a fejlődő országok területén. A kiküldendő szakemberek száma a jövőben várhatóan növekszik. Ezért talán nem lesz érdektelen néhány olyan szempont tárgyalása, melyek jelentősen eltérnek a hazai gyakorlattól. 1. A növényi öntözővízigény meghatározása Az öntözővízigény meghatározásának alapját képező evapotranspiráció elsősorban az éghajlattól függ. Leglényegesebb meteorológiai tényezők ebből a szempontból: a hőmérséklet, csapadék és párolgás. Sajnos a fejlődő országok nagy részében hosszú idejű, megbízható megfigyelések és feljegyzések nincsenek, de az öntözést tervező mérnök és mezőgazdász részére mégis leginkább a meteorológiai adatok állnak rendelkezésre, ha nem is pontosan az öntözendő területről, de legalább annak közeléből. Persze az adatok adaptálására igen vigyázni kell, mert a domborzattól és az uralkodó szélirányoktól függően a tényezők térbeli változása hihetetlenül gyors lehet és a lineáris interpolálás néha igen durva hibákra vezethet. Példaképpen megemlíthetjük, hogy 10—20 km távolságon belül 300 — 400 mm-es különbség az évi átlagos csapadékban egy síkságon, vagy medencén belül egyáltalában nem tartozik a ritkaságok közé. Mivel a megbízható megfigyelések időtartama az esetek nagy részében rövid (2 — 5 év), ritkán van értelme annak, hogy az evapotranspiráció számításánál az az átlagtól (50%) eltérő valószínűségű meteorológiai adatból induljunk ki. Ez annál is indokoltabb, mert száraz éghajlat mellett nagyobb gazdasági haszon származik abból, ha minden második évben korlátozni kell a kiadott öntözővizet (ami természetesen termékcsökkenést is jelent), mintha jelentősen kisebb területet öntöznénk lényegesen nagyobb biztonsággal. Ritka kivételektől eltekintve, nincs a tervezett létesítménytől olyan elfogadható távolságon belül működő kísérleti telep, ahol a különböző növények öntözővízigényének meghatározására kísérletek folynak, vagy folytak. Az esetleges helyi (gyakran évszázadik óta változatlan) gyakorlat számait alkalmazni, alapos vizsgálat nélkül, szintén elég veszélyes, mert a számok a meglevő és rendszerint alapjában megváltoztatandó gyakorlatra vonatkoznak. Vagy olyan új területek öntözésbe vonásáról van szó, ahol semmiféle gyakorlat nincs, vagy olyan növények bevezetése szükséges, amilyenekre nincs tapasztalat. Ilyenkor a viszonylag közelben alkalmazott ősi módszer az új területen semmiképpen sem használható. Ezért igen nagy jelentősége van a potenciális evapotranspiráció (a továbbiakban röviden PET) éghajlati adatakból, számítással történő meghatározásának, a kísérleti öntözőtelepek felállításának és azokon a növényi vízigények kísérleti alapon végzett meghatározásának, továbbá egyszerű kivitelű és kezelésű, az evapotranspirációt közvetlenül mérő állomások felállításának. 1 Kálmán Miklós oki. mérnök, a Vízügyi Tervező Iroda osztályvezetője Szalay-Marzsó Aladár, oki» agrármérnök, a Vízügyi Jroda irányító tervezője