Vízügyi Közlemények, 1974 (56. évfolyam)
4. füzet - Rövidebb közlemények és beszámolók
с A LEFOLYÁS SZABÁLYOZÁSÁNAK HATÁSA I. ÖSSZEFOGLALÓ TANULMÁNY MÁTRAI ISTVÁN 1 A vízigényeknek a XX. század második felében bekövetkezett rohamos növekedése miatt egyre csökken azoknak a vízfolyásoknak a száma, amelyek eredeti, szabályozatlan állapotukban is kielégítik az igényeket. A lefolyási vízhozamok csúcsainak csökkentése, a kisvízi időszak vízhozamainak növelése egyre több, hatalmas tározóképességű völgyzárógát építését tette szükségessé, amelyek közül a legnagyobbak a 200 milliárd m :! térfogatot is elérik, és alkalmasak a folyók több éven lefolyó víztömegeinek a visszatartására, valamint szabályozott lebocsátására. Ha csak a legutolsó két évtizedben megépített és épülőfélben levő 25 legnagyobb völgyzárógátat vesszük számításba, úgy megállapítható, hogy ezek öszszes térfogata kereken 2000 milliárd m 3 víz összegyűjtésére alkalmas. Ezek a tavak sok ezer km'-'-es új vízfelületükkel lényeges változást okoznak a vizek hőháztartásában, és így a hidegebb égövekben levő tavaknál bekövetkező jégjelenségekben. A folyók alsóbb, kisesésű szakaszainak vízjárását jelentősen megváltoztatják a folyami vízlépcsők, amelyek bár általában csak kisebb befolyást gyakorolnak a lefolyó víztömegek szabályozására, annál összetettebb a hatásuk a folyóra és a folyó menti területekre. Ezek az alsó folyószakaszok leginkább sűrű ipari és lakó településeket érintenek. Az itt igényelt vízfelhasználások jelentős mértékben befolyásolják a vízfolyások hidrológiai és hőháztartási viszonyait, és a vizek minőségét. A vízfolyások termikus terhelhetőségének vizsgálata egyre jobban előtérbe kerül különösen az újabban épülő többezer MW teljesítőképességű hőerőművek és atomerőművek megépítése óta. Az ipar fejlődése következtében előálló termikus és vegyi hatások mind jobban döntő szemponttá válnak a folyók vízkészletének a hasznosításánál. Jól ismert egyes fejlett ipari zónákon áthaladó folyók állapota. így pl. a Rajnával kapcsolatosan végzett prognosztikai vizsgálatok megállapították, hogy a tervezett hőerőművek hűtővizéből származó hőmennyiség következtében egyes folyószakaszok már 1975-ben elérik a mérték1 Mátrai István, oki. mérnök, c. egyetemi docens, állami díjas, a Vízügyi Beruházó Vállalat igazgatóhelyettese (Budapest) 79