Vízügyi Közlemények, 1974 (56. évfolyam)

1. füzet - Kovács György: A felszíni lefolyás általános vizsgálata és az árvizek előrejelzése

42 Dr. Kovács György csökkenését észlelhetjük. Teljesen hasonló kapcsolat mutatkozik a Köszörű-patakon is az alaphozam változásának jellege és a napi középhőmérséklet között. Itt a középhőmérsékletnek a két eltérő jellegű szakaszt elválasztó határértéke a Kékestetőn észlelt +10 C°-os értékben adható meg és a késleltetés, amivel az alapvízhozam változása ennek a határnak az átlépését követi, 3~6 nap. A közvetlenül mért vízhozamadatok nem kellő sűrűsége, a meteorológiai állomások és a vízhozammérési szelvények eltérő elhelyezkedése (magasság, tájolás, egymáshoz viszonyított helyzet), végül a vízgyűjtők nagyságában, alakjában, tájolásában, talajában, növényzetében jelentkező különbségek nem teszik lehetővé, hogy a leírt minőségi megállapításokon túlmenően mennyiségi kapcsolatokat is meghatározzunk a vizsgált változók (alaphozam és hőmérséklet) között. Ennek ellenére az alaphozamnak a két különböző felépítésű vízgyűjtőn jelentkező, eltérő viselkedése és az előbbinek kapcsolata a hőmérséklettel a nem karsztos vízgyűjtőn, segítséget nyújt a megfigyelt és vizsgált folyamat okának felkutatásában. Azt jelzi ugyanis, hogy a keresett jelenségnek a vízgyűjtő kőzetének áteresztőképességén kívül egy, a hőmérséklettel változó folyamattal kell kapcsolatban lennie. Ezen az úton arra a következtetésre jutunk, hogy az alapvízhozamot a csapadékon kívül a völgytalpakon kialakult talajvíztükör párolgása is jelentősen befolyásolja. Az előzőek alapján a csapadékmentes időszakokban észlelt vízhozamnövekedést a következőkkel magyarázhatjuk. A völgyoldalak lejtőtörmelékében nagymennyiségű talajvíz tározódik a tavaszi és nyáreleji esőzések idején. Ez lassan szivárog lefelé, folyamatosan táplálva a völgy talpak talajvizét. Ez a tápláló mennyiség azonban a víztartó rétegek kötöttsége miatt nem haladja meg vagy csak alig lépi túl a völgytalpakon a magas talajvíz következtében a meleg július és augusztus hónapokban bekövetkező jelentős párolgási veszteséget. Ezért a patakok nem kapnak számottevő vízpótlást az említett időszakban ebből a vízforrásból. Amint azonban a párolgás csökken, a patakmedrek megcsapolják és összegyűjtik a lejtők felől áramló talajvizet és így az érkező talajvíz árhullámot indít meg ebben az időszakban, még akkor is, ha nem hullott csapadék a vízgyűjtőn. Ezt az érvelést megerősíti az a megfigyelés, hogy azokon a vízgyűjtőkön, ahol talaj vízkészlet nem tározódik a lejtőtörmelékekben, a lehullott és a felszín alá beszivárgott csapadék összegyülekezése és továbbítása a völgyek felé gyors — mint például karsztos területeken —, az alaphozam őszi növekedése nem jelentkezik. Az ok és okozat ismertetett kapcsolatát a mennyiségi adatok is alátámasztják. Az alaphozam növekedése a Köszörű patakon az 1 l/sec értéket a Zagyván a 20 ~ 25 1/sec-ot érte el 1961-ben és 1962-ben. Figyelembe véve a júliusi és októberi fajlagos párolgási veszteség valószínű értékeit, továbbá azt, hogy az előző vízgyűjtőn a magas talajvízű, párolgásnak kitett völgytalpak területe 0,1 az utóbbin 2,0 — 2,5 km

2-re becsülhető, számszerűen is jó egyezést találunk. Az a tény, hogy az őszi alaphozam a nyári adottságoktól csaknem függetlenül azonos a két vizsgált évben, szintén nincs ellentmondásban a vázoltakkal. A csapadékos időszakot megelőzően a két évben csaknem azonos hőmérsékletek alakultak ki, így a vízfolyások az egyébként közel állandó hozamot szállító lejtők talajvizéből azonos mennyiségű táplálást kaphattak. A feltárt elv egyben magyarázatát adja annak is, hogy 1962 nyarán miért volt az alaphozam lényegesen kisebb, mint 1961-ben. 1962-ben ugyanis annak az időszaknak a hossza, amikor a napi középhőmérséklet meghaladta a 20 °C-ot, jelentősen hosszabb volt, mint az előző évben, és csaknem két hónapon át a középhőmérséklet