Vízügyi Közlemények, 1974 (56. évfolyam)

2. füzet - Kovács György: A felszíni lefolyás általános vizsgálata és az árvizek előrejelzése. II. rész

A felszíni lefolyás vizsgálata 223 feltételi egyenletként a liullámsebességet leíró összefüggés helyett más kapcsolatot alkalmazunk. Másrészről azonban nagyon tanulságos lenne a meglevő programok felhasználásával korábbi árhullámok sorozatának modellezése, továbbá annak ellenőrzése, hogy a levonulási sebesség kritizált értéke valóban csak egy kis, gyakorlatilag elhanyagolható vízszintemelkedésre korlátozódik-e, a számított hullámok képe összevágó-e a mért hullámképekke]. Az előzőekben kifejtett bizonytalanságok igazolják néhány kutatónak azt a törekvését, hogy a két hidrodinamikai alapegyenletet olyan harmadik összefüggéssel egészítse ki, amely lehetővé teszi az említett differenciális változók közötti kapcsolat jellemzését a hullámsebesség értékének helyettesítése nélkül. A hidrológiai adatok statisztikai értékelésével meghatározott összefüggés például az árhullám emelkedő ágának vizsgálatában azonos eredményt adott, mint az egyhajlású hullám mozgásának sebességét fizikailag elemző módszer és a számított sebesség a már említett Duna-szakaszon a 2 m/s körüli megfigyelt értékkel jól egyezett (Kovács, 1955; 1957). A másik hasonló vizsgálatnak az alapja az a megfigyelt analógia volt, hogy egy medence befolyási szelvényében jelzőanyagot adagolva a koncentráció időbeli változását jellemző görbe a be- és a kifolyási oldal között az árhullám meghatározott folyószakaszon megfigyelhető ellapulásához hasonló módon deformálódik. Az átfolyási vizsgálatokból levonható következtetéseket felhasználva kereshetjük meg tehát a hidraulikai alapegyenletek egyértelmű megoldásához szükséges harmadik összefüggést (Vágás, 1967). További elemzések ezt a hiányzó kapcsolatot a meder és a mozgás tényleges fizikai jellegétől függetlenül vagy tisztán matematikai, vagy más fizikai jelenség leírására alkotott összefüggéssel helyettesítik. így találunk a valószínűségelméletre (Szigyártó, 1964; Csorna és tsai, 1973) az időkvantum elméletre (Vágás, 1965/a) és az entrópia elméletre (Vágás, 1965/aj alapozott eljárásokat. Ezeknek a módszereknek kritikájaként meg kell említenünk, hogy mindaddig, amíg az alkalmazott analógia általános érvényessége nem igazolt, félő, hogy a megoldás csak a vizsgálathoz felhasznált adatokhoz ad jól simuló eredményt, más szakaszokra vagy más esetekre adaptációja bizonytalan marad. b) Az árhullámkép-áthelyezés módszerének alkalmazása Az árhullámkép-áthelyezés, amelyet az előrejelző módszerek második csoportjaként említettünk, a jelenben legáltalánosabban alkalmazott eljárásokat foglalja össze. Elméletileg a csoportba sorolt számítási rendszerek az előzőekben ismertetett hidromechanikai eljárások egyszerűsített formáinak tekinthetők. Megtartják ugyanis tározási egyenlet alakjában a két hidraulikai alapegyenlet közül a kontinuitási egyenletet, míg a mozgásegyenletet, valamint az előzőekben harmadik szükséges kapcsolatként említett összefüggést az alsó szelvényben kifolyó vízhozam és a tárolt víztömeg közötti, megfigyelési adatokból statisztikailag meghatározott összefüggéssel helyettesítik, a továbbiakban pedig a befolyó vízhozam ismeretében az idősor véges elemeire számítják a tarozás és a kifolyás változását. Tározók vizsgálatában általában kielégítőnek tartják, ha a kifolyó hozamnak a tározott víztömegtől való függését időtől független egyenlettel fejezzük ki, míg a medertározás jellemzésére idővariáns kapcsolat keresése szükséges, mert más-más összefüggést kell alkalmaznunk az árvíz emelkedő és leszálló ágának leírására, amit