Vízügyi Közlemények, 1974 (56. évfolyam)
2. füzet - Kovács György: A felszíni lefolyás általános vizsgálata és az árvizek előrejelzése. II. rész
224 Kovács György többnyire a befolyó és a távozó vízhozam különbségétől függő kiegészítő taggal vehetünk figyelembe : A 38. egyenletként összefoglalt általános alakú kapcsolatban részben az x súlyozó tényezővel, részben a két függvény megfelelő megválasztásával tudjuk a szakasz tényleges adottságait figyelem bevenni, míg x = 0 helyettesítéssel kapjuk a tározóra jellemző időinvariáns megoldást. A magyar kutatók, azonkívül, hogy összefoglaló ismertetését adták az irodalomban általában javasolt módszereknek (Rákóczi, 1972), törekedtek az eljárás továbbfejlesztésére is (Bukovszky, 1969; Bukovszky, Dely, 1972). Felmerült azonban kritikai észrevételként az árhullám-áthelyezés általánosan alkalmazott módszerével kapcsolatosan az a javaslat is, hogy célravezetőbb lenne külön jellemezni a hullám áradó és apadó ágát ahelyett, hogy az ezekből összetett formát egyetlen egységnek tekintj ük. Mindaz a hidromechauikai megoldások között felsorolt eljárás, amely kiküszöböli a hullámsebességnek feltételi egyenletként történő figyelembevételét, külön számol áradó hullámmal, amely a mederben levonuló vízhozamot a megelőző permanens értékről egy felső, ugyancsak időben változatlan értékig növeli, majd egy apadó ággal, amely újra egy, hullámot követő permanens állapotot alakít ki, a teljes hullámot pedig a kettő szuperpozíciójaként állítja elő. Nyilvánvaló, hogy ha a kezdeti szelvényben a hozamot hirtelen növeljük és ezt a nagyobb hozamot állandóan biztosítjuk a felső permanens hozam az alsó szelvényben is kialakul. Ha viszont a hozamot újra az alsó szintre szállítjuk vissza, a vizsgált szakasz és a felső permanens hozammal jellemzett időtartam hosszától, továbbá a két egyhajlású hullám haladási sebességétől függ, hogy az apadás érezteti-e a hatását az alsó szelvényben, mielőtt ott az áradás teljes mértékben kifejlődhetett volna, így könnyen lehet, hogy a vizsgált helyen a felső határként adott vízhozam egyáltalán nem is észlelhető, az csupán fiktív érték. Az elmondott hullámszuperpozíció elvének realitását jelzik azok a hidrológiai megfigyelések, amelyek szerint az árhullám egy ideig úgy halad végig a folyón, hogy a tetőzéshez tartozó hozam értéke gyakorlatilag változatlan, majd ezt követően a legnagyobb hozamok gyors csökkenését észleljük. Példaként a két dunai árhullám vízhozamsorát mutatjuk be a 32. ábrán az egymást követő szelvényekben (Vágás, 1965/a). Mindkettő azt mutatja, hogy a tetőző hozam Pozsonyig változatlan volt és ennek a szelvénynek a környezetében kezdődött meg a tározódás okozta hozamcsökkenés. A medencék átfolyási vizsgálatával kapcsolatban mondott analógia is alátámasztja ezt az érvelést, hiszen nyilvánvaló, hogy a medencetérfogattól és az átfolyási időtől függően meghatározhatunk olyan adagolási időtartamot, amelyen túl állandó jelzőanyag koncentrációt biztosítva a befolyási szelvényben, biztos, hogy a kifolyó vízben is jelentkezni fog, ha csak rövid időszakban is, ugyanez a töménység. Az árhullámnak egyhajlású hullámokból összetett értelmezése még egy fontos tényre hívja fel a figyelmünket. Azt már kifejtettük, hogy a 37. egyenlettel MMa QoftH (Ш 2 m 2 At=S 2~S 1; 'i> (38) s=h(Q 0)+xtÁQi-Q 0)-
