Vízügyi Közlemények, 1974 (56. évfolyam)

2. füzet - Dégen Imre: A Tisza hasznosítása Magyarországon és a tiszavölgyi országok vízgazdálkodási együttműködése

A Tisza hasznosítása 181 átlagosan a 100 évenkénti előfordulási valószínűségű árvizek biztonságos kivédésére tervezzük megerősíteni. A nagy társadalmi-gazdasági értékű teriiletek (városok belterületei, ipartelepek) védelmét a 150 éves, helyenként az 1000 éves, a kevésbé értékes területek védelmét 50—80 éves előfordulási valószínűségű árvizek elleni védelemre célszerű kiépíteni. A fejlesztés ütemének meggyorsítása érdekében a töltésépítés technológiáját is fejlesztjük a talajmechanika és a kolloid kémia legújabb eredményeinek felhasználásával, a hidromechanizáció, továbbá altalajtömörítő és résfalépítő eljárások, radioaktív talaj tömörség vizsgáló eljárások alkalmazásával. A belvízrendszerekben a meglevő művek korszerűsítése, a csatornahálózat, különösképpen az üzemközi és üzemi csatornahálózat sűrítése mellett elsősorban a szabályozott vízlevezetés különféle módszereit kívánjuk alkalmazni. Ennek során növeljük a vízvisszatartás mértékét, közel 400 millió m

3 térfogatú belvíztározási lehetőség megvalósításával, a belvízgazdálkodás kiterjesztésével. A tapasztalatok megerősítették a felismerést, hogy a Tisza völgyében megértek a feltételek az egész térséget átfogó és a teljes lefolyás-szabályozás irányába fejlődő egységes vízkárelhárítási rendszer (mint a későbbi teljes vízgazdálkodási rendszer alrendszere) megteremtéséhez. Feladatunk kettős. Egyfelől a Tisza-völgy magyarországi térségében fejlesztenünk kell a meglevő müveket, a jolijómenti árvédelmi töltéseket, a belvízi csatornahálózatot és szivattyútelepeket. Emellett lehetőségeinkhez mérten tározókat, lokalizációs töltéseket, árapasztó csatornákat kell építenünk, hogy a szükséges védelmi biztonságot létrehozzuk és a káros vizek levezetése mellett a lefolyás szabályozásával csökkentsük az árvízi és belvízi csúcsokat, az árvízvédelmi és belvízvédelmi művek terhelését. Másik feladatunk pedig, hogy összehangolt tervek szerint a közös vízgyűjtőterület országaival együttesen, valamennyi Tisza menti ország javára kiépítsük a teljes körű, a vízgyűjtő egészére kiterjedő, árvízvédelmi rendszert. Teljes értékű eredményt csak e két feladat együttes megoldása hozhat. b) Vízhasznosítás A szélsőséges természeti viszonyok a Tisza völgyét nemcsak romboló hatású árvizekkel és belvízi elöntésekkel károsítják, hanem gyakran aszállyal is sújtják. Az aszály kártétele sokszor fajlagosan a területegységre vonatkoztatva is nagyobb, mint a belvízé, de rendszerint jóval nagyobb területet is érint, általában a vízgyűjtőterület teljes síkvidéki részére kiterjed. A Tisza völgyét ismétlődően sújtó szárazság mértékét jelzi, hogy májusban, júliusban és augusztusban minden harmadik évben van 12 napot és minden 9—11 évben 20 napot meghaladó szárazság. Szórványos korábbi próbálkozások után az 1930-as évek aszályainak hatására kezdődött meg az öntözésfejlesztés a Tisza völgyében. Az öntözés azonban csak a mezőgazdaság nagyüzemi átalakításának nyomán, az 1950-es években kezdett szélesebb körben terjedni. Térhódítását jellemzi, hogy míg az öntözésre berendezett terület a Tisza-tájon 1950-ben kb. 30 ezer ha (amelyből közel 50% rizs) volt, 1973-ban pedig már 260 ezer ha-ra terjedt ki. Kedvező, hogy ugyanakkor nő az öntözési kapacitás kihasználtsága is. Jelentős az öntözési módban bekövetkezett változás is. Míg az esőszerű öntözés aránya 1950-ben mintegy 3% volt, 1973-ban már meghaladta a 70%-ot, és ennek 14%-a — a több ezer hektáros egységekre kiterjedő — felszín alatti nyomócsővezetékes öntözőfürt.