Vízügyi Közlemények, 1974 (56. évfolyam)

2. füzet - Dégen Imre: A Tisza hasznosítása Magyarországon és a tiszavölgyi országok vízgazdálkodási együttműködése

180 Dégen Imre magyarországi felső szakaszon csökken az árvízi terhelés (a lefolyási idő csökkenéséből következően), az alsó szakaszon pedig rohamosan növekedik. A. jelenség oka az lehet, hogy a Körösök és a Maros árvizei egyre gyakrabban duzzasztják a tiszai árhullámokat az alsó szakaszon és így közömbösítik e folyószakasz szabályozásával megteremtett kedvező árvízi lefolyási feltételeket. A Tisza-völgy rendkívül nagy munkával megteremtett viszonylagos árvízi biztonságát tehát a vízgyűjtő gazdasági fejlődésével együttjáró környezetalakítás fokozatosan .csökkenti, amit a korszerű, komplex vízgazdálkodás és környezetszabályozás eszközeivel ellensúlyoznunk kell. Belvízmentes ílés Magyarország területének 45%-át — beleértve az ánnentesített területeket is — a lefolyást nem találó csapadékvizekből és a megemelkedett talajvízből származó belvizek veszélyeztetik. A vízrendezési munkák előtt 1,2 millió ha nagyságú terület állandóan vízborítás alatt volt. A többit időszakosan borította a víz. Ennek a zömében rossz vízgazdálkodású, vízjárásos, lecsapolást igénylő területnek — ahol ma az ország lakosságának több mint fele él, és ahol a nemzeti vagyon 65—70%-a található — közel 80%-a a Tisza vízgyűjtőjéhez, az ország legjelentősebb mezőgazdasági vidékéhez tartozik. Itt jelenleg több mint 25 ezer km hosszú csatornahálózat és közel 500 m

3/sec összes vízszállítású szivattyú szolgál a belvizek levezetésére. Jóllehet ez az ország legszárazabb éghajlatú tája, mégis a talaj és domborzati adottságok miatt ebben a térségben majdnem minden évben jelentkezik kisebb-nagyobb belvízkár. A belvízrendszerek fejlődését jellemzi, hogy az elmúlt 20 év alatt a csatornák hossza 75%-kal, vízszállító képességük közel 70%-kal, és a szivattyúteljesítmény mintegy 100%-kal növekedett. A belvízrendszer jelenlegi kiépítettsége (26 l/s km

2) mellett az átlagos belvizek 19 nap alatt vezethetők le. A vízkárelhárítás fejlesztése Az utóbbi évtizedekben végbement fokozódó ütemű fejlesztés ellenére a Tiszavölgy ár- és belvízvédelmi rendszereinek kiépítési mértéke, védelmi képessége nem elégíti ki a társadalmi-gazdasági fejlődés által támasztott követelményeket. Ezt az 1970. évi árvíz is bizonyította. Jóllehet a Szamos menti, súh'os károkat okozó árvízkatasztrófa kivételével a Tisza és mellékfolyóinak síkvidéki szakaszán rendkívüli erőfeszítéssel és anyagi áldozattal sikerült a védett területek elöntését megakadályozni, újból bebizonyosodott, hogy az árvízvédelem leghatásosabb és leggazdaságosabb módja az árvédelmi művek kiépítése a kellő biztonságra. A védekezés tapasztalatai és a fejlődő műszaki-gazdasági feltételek figyelembe vétele alapján jelölhető ki a további fejlesztés iránya. A Tisza-völgy ár- és belvízmentesítésének módját korábban a káros vizek minél gyorsabb levezetésének elve szerint határozták meg. A művek, amelyek ezt a célt szolgálták — az árvízvédelmi töltések, folyószabályozási művek, csatornák, szivattyútelepek — nagyrészt megépültek, de azokat természetszerűleg a társadalmi-gazdasági fejlődés és a műszaki haladás követelményeinek megfelelően tovább kell fejleszteni. Árvízvédelmi rendszerünk fejlesztése során 1985-ig az árvédelmi gátakai az 1070. évi árvíz tapasztalatainak megfelelően mintegy 100 millió m

3 földmunka elvégzésével,