Vízügyi Közlemények, 1973 (55. évfolyam)

1. füzet - Varga József: A regionális vízellátó rendszerek hosszútávú tervezéséről

68 Varga József mestic Produkt)-ben mért — átlagos fejlődési ütemét tekintve, a jelzett államok akkori fejlettségi szintjét 16—20 év alatt éri el. Ennek látszatra meg is felel a nép­gazdasági célok vízügyi vetülete, de csak a közműves vízellátásban részesülő la­kosság (közkutakból és vízvezetékből ellátottak) vonatkozásában 3, mely 1965, 1970, 1975, 1985-ben 44 55 68 85%-át tette, illetve fogja kitenni az összlakosságnak. A közműves vízellátásban részesülő lakosság aránya (pl. 1965-ben) kereken 12%-kal volt magasabb a közműves lakások akkori aránya (32%) és az egy lakásra jutó átlagos létszám alapján számolt, tehát közműves vízzel elátott lakásokban lakó népesség arányánál. Ez az arányeltolódás a továbbiakban még mérsékelten növekedik, mert az egylakásos házak közművesítése még zömmel megoldatlan. A közműves vízellátásba bevont népesség arányának növekedése a népgazdaság növekvő erőfeszítései ellenére sem növekedik progresszíven. Ezt láthatóan alá­támasztja az ország vízvezeték hálózatának növekedése. A hálózat ezer kilométer­ben mért hossza : 4 1960, 1965, 1970, 1975-ben 8,2 11,6 17,6 23,1 e km volt, illetve lesz a terv szerint. Az adatok egybevetéséből kitűnik, hogy a vízveze­ték hosszának periódusonkénti, kereken 40%-os növekedése mellett a közműves vízellátásba bevont lakosság aránya rendszeresen csak mintegy 12%-kal nő. A ta­pasztalt eltérés mérsékelt növekedését feltételezve valószínű, hogy 10—15 év kell a lakosság közműves vízzel való ellátásának befejezéséhez. Ehhez további 15—20 évet számolhatunk a lakások közművesítésében tapasztalt eltolódása felszámolásá­hoz, ami az arány növekedésével fokozatosan csökkenő ütemben vélelmezhető, mint ezt a legfejlettebb államok gyakorlata bizonyítja. Ezek alapján a lakosság és a lakások közműves vízellátásba bekapcsolt ará­nyait a következő adatokkal jellemezhetjük: 1985 2000 2020 lakosság közművel % 85 100 100 lakás közművel % 72—75 85 — 88 98 — 100 Az 50 éves tervezési periódus tehát olyan értelemben látszik alkalmasnak, hogy támpontokat nyújt az aktuális igények globális becsléséhez a kommunális vízigények vonatkozásában. Ez a vízfajta viszont közvetlen és közvetett gazda­sági és társadalmi hasznossága révén a másik két vízminőség elé sorolódik. A kapott eredmények alapján az is logikusnak látszik, hogy a vízellátó-rend­szer állapotait az 50 éven belül három kiemelt pontban, a 15., 30. és 50 évben vagyis pl. 1970-es kezdőpont esetében 1985, 2000 és 2020-ban vizsgáljuk. E pon­tokban aktuális vízigények kielégítésére tegyük a vízellátó rendszert alakalmassá, tervezzük meg méreteit és területi elrendezését. ' Dégeri Imre: A vízgazdálkodás közgazdasági alapjai. TK 1972. 4 Keller László: Közműépítés és az ipar. Ipargazdaság. 1972. 3.

Next

/
Thumbnails
Contents