Vízügyi Közlemények, 1973 (55. évfolyam)

4. füzet - Hörcher Ferenc-Szigyártó Zoltán: Az öntözőcsatornák szivárgási vesztesége

Az öntözőcsatornák szivárgási vesztesége 431 átlagos veszteségértéknél, annak ingadozása egy szűk tartományba esik, úgyhogy az az ábrán vonalkázással jelölt, tartomány, amely beleesik mindegyik mérés 5%-os kockázatú megbízhatósági tartományába, könnyen kijelölhető. Ezzel ellentétben a csatorna teljes hosszára vonatkoztatott átlagos szivárgási veszteségek már sokkal jobban ingadoznak, s ennek eredményeként például nem jelölhető ki egy olyan sáv, amely beleesik valamennyi mérési eredmény 5%-os kockázatú tartományába. Viszont statisztikai vizsgálatokkal könnyen igazolható az, hogy a kísérleti körülmények szempontjából teljesen azonos utolsó három év eredményei között, látszólagos növekedő tendenciájuk ellenére sem mutatható ki szignifikáns eltérés. Ami az említett kétfajta mérési eredményt illeti, fel kell hívni a figyelmet arra, hogy azok a közöttük tapasztalható szabályos eltérés ellenére is csaknem azonosak. Emellett a tapasztalt különbséget már önmagában az is indokolná, hogy az egyik egy 1—2 km hosszúságú, a másik pedig közel 20 km-es szakaszra vonatkozó átlag. Tudjuk azonban azt is, hogy a szivárgórendszer létesítésének helyén az öntözőcsatorna, s a mellette épült két övárok feneke is hosszabb szakaszon a talajvíz színe alá ért; azaz az övárokban mért többletvízhozam fizikailag is magyarázható. Mindezt összefoglalva megállapítható tehát, hogy az övárokrendszerben mért fajlagos vízhozamértékek alátámasztják az öntözőcsatorna átlagos veszteségeként meghatározott értékek megbízhatóságát. Az egymás utáni években mért szivárgási veszteségértékek nagyságával kapcsolatban különösen jelentősnek kell ítéljük azt a körülményt, hogy a vizsgált 5 év folyamán a korábbi években tapasztalt folyamatos csökkenés már megszűnt; sőt, egy mélypont elérése után annak emelkedése tapasztalható. Ez az emelkedés, mint már arról az imént szó volt, egyáltalán nem nagymérvű. Felhívja azonban a figyelmet arra, hogy a csatorna rézsűin lerakódott hordalékréteg helyenként tapasztalt lecsúszása esetleg némileg befolyásolhatja a veszteségek alakulását. A korábbi vizsgálatok [6] eredményeivel összhangban tehát most is az állapítható meg, hogy néhány év alatt a beiszapolódási folyamat gyakorlatilag befejeződik. Ettől kezdve a vízveszteség mértéke — esetleg jelentéktelen ingadozásokkal terhelve — gyakorlatilag állandónak tekinthető. Mindezek után már csak egy kérdés maradt megválaszolatlan. Nevezetesen az, hogy a tervezés számára milyen gyakorlati következtetéseket lehet levonni a kísérletek eredményeiből. Ezzel kapcsolatban az első, minőségi jellegű megállapítás nyilván az kell legyen, hogy az öntözőcsatornák rövid idő alatt lezajló beiszapolódása után a jelentkező szivárgási veszteség még a mert legnagyobb értéket figyelembe véve is - rendkívül kicsiny érték. E minőségi jellegű megállapítás mellett azonban a kísérleti eredmények lehetővé teszik azt is, hogy a számszerű értékek meghatározására is javaslatot adjunk. Ezzel kapcsolatban utalni kell arra, hogy a beiszapolódás következtében lejátszódó összetett folyamat miatt a szivárgási veszteségek számításánál nem véletlenül, hanem szükségszerűen került előtérbe a különböző empirikus képletek alkalmazása [9., 19., 11.]'. A szivárgási veszteségek nagyságának számítására elméleti úton meghatározott összefüggések levezetésekor ugyanis (mint azt a témával kapcsolatos magyar szakirodalom [11 -15.J is tanúsíthatja) a probléma matematikai kezelhetősége érdekében is feltételezik a homogén áramlási teret. A beiszapolódás eredményeként