Vízügyi Közlemények, 1973 (55. évfolyam)
4. füzet - Hörcher Ferenc-Szigyártó Zoltán: Az öntözőcsatornák szivárgási vesztesége
Az öntözöcsatornák szivárgási vesztesége 425 Az adottságok ismertetésével kapcsolatban végül még ki kell térni a csatornák műtárgyaira is: А К. IV. fürt-főcsatorna vízkivétele egy a O + OUÜ kin szelvényben levő, 6760 in 3/s maximális vízszállító képességű táblás zsilip, amelyen a nyitás mértékét centiméter pontosan lehet beállítani. A csatorna 3 + 244, 7 + 308 és 11+438 km szelvényében egy-egy billenőtáblás bukó, a 13 + 001 km szelvényében egy kétnyílású, táblás zsilipekkel elzárható csőzsilip, a 15 + 922 km szelvényében egy (kézzel szabályozott) automata felvízszinttartó, a 19 + 523 kin szelvényében egy egynyílású 3120 m 3/s vízszállítású csőzsilip szolgál vízszinttartó műtárgyként. Ez utóbbi műtárgy alatt néhány 100 méterre a csatorna vize egy surrantón keresztül bukhat le a Hortobágyra. Ez a surrantó tehát (megfelelően hitelesítve) alkalmas arra, hogy a felvizére vonatkozó egyetlen vízállás-leolvasás segítségével ineg lehessen határozni a csatornát elhagyó vízhozam nagyságát. Mindezen műtárgyak fel- és alvizében egy-egy 2 cm osztású mérce szolgál a vízállások meghatározására oly módon, hogy azokról a vízállást centiméter pontossággal határozták meg. A csatorna mentén összesen 26 vízkivétel helyezkedik el, melyek vízszállító képessége 100 l/s és 1400 l/s között változik. Ezek többsége ma már palástos vízadagoló, vagy jó kivitelű csavarorsós zsilip, s nagyrészüket a kísérletek ötéves időtartama alatt építették meg. A kísérletek elején azonban számos erősen csurgó, közvetlenül kézzel mozgatható fatáblájú zsilip is volt még, amelyeknek száma évről-évre csökkent. b) Л kísérletek megszervezése A kísérletekre minden évben az öntözési idény végén, a szeptember közepétől október elejéig terjedő időszakban került sor (1. táblázat). Annak érdekében pedig, hogy a vizsgálatok a lehetőségekhez képest mindig azonos körülményekre vonatkozzanak, gondoskodtunk arról, hogy az öntözési idény kezdetén feltöltött csatornából csupán a kísérletek befejeztével engedjék le a vizet. A korábbi évek tapasztalatai szerint [4., 5.] az elszivárgó víz mennyiségét a csatornában levő vízállás nagymértékben befolyásolja. Ezért gondoskodtunk arról, hogy a kísérletek alatt az egész csatorna mentén permanens viszonyok alakuljanak ki, s a bögék végén a felvizet a zsiliptábla megfelelő mozgatásával, centiméteres pontossággal a tartandó (közepes értéknek megfelelő) szintre állítottuk be. Ezt követően a billenőtáblás vízszinttartó műtárgyak tábláit rögzítettük, a csőzsilipként kialakított vízszinttartó műtárgyak felvizét pedig kétóránként ellenőriztük s a nyitást szükség szerint kisebb mértékben módosítottuk, hogy a felvíz a beállított helyzetében itt is megmaradjon. Az első, 1967. évben a csatorna első két bögéjében szerzett tapasztalatok [6] rámutattak arra is, hogy a talajvíz közelsége miatt a vízszintek változtatásával a csatornából, illetve a csatornába meginduló szivárgás csak meglehetősen lassan válik permanenssé. Ez tehát indokolja azt az óvatosságot, hogy már 1967-ben, de az összes következő években is e vizsgálatokhoz csak akkor kezdtünk hozzá, miután már legalább egy héten keresztül tartottuk a vizet a beállítandó kísérleti szintek közvetlen környezetében. Ezzel kapcsolatban kell aztán rámutatni arra, hogy mivel a csatorna fő vízkivételénél a felvíz általában változott, s a zsiliptábla nyitását csupán centi4'
