Vízügyi Közlemények, 1973 (55. évfolyam)

3. füzet - Rövidebb közlemények és beszámolók

A SZÉL HATÁSÁRA KELETKEZŐ HULLÁMZÁS KISEBB CSATORNÁKON HÖRCHER FERENC

1 A Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet — a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság megbízásából — 1963-ban dr. Szigyártó Zoltán vezetésével vizsgálatsorozatot indított a felülről vezérelt öntözőcsatorna rendszerek műszaki hatásfokának emelése érdekében szükséges tervezési irányelvek és üzemviteli intézkedések meghatározására. E vizsgálatok során a csatornarendszerek kialakításával kapcsolatos kutatások egyik célja a gyakorlatban sokszor előforduló kisebb földmedrű öntözöcsatornák célszerű keresztszelvény alakjának a meghatározása. A keresztszelvényben a töltéskorona a legmagasabb üzemvízszint felett egy meghatározott magasságban kell legyen. E magasság — a biztonsági magasság — nagysága elsősorban a csatornán a szél hatására keletkező hullámzás mértékétől függ. Mivel ilyen kis csatornákra érvényes hullámmagasságot illetően a gyakorlati szakemberek véleménye igen eltérő, ezért szükségesnek mutatkozott ennek kísérleti meghatározása. Ebből a célból 1968. és 1969. években természetbeni vizsgálatokat végeztek, és e tanulmány az ezzel kapcsolatban elért eredményeket ismerteti. 1. Az alkalmazott vizsgálati módszer és a kísérleti körülmények A vizsgálati módszer kidolgozásakor azt az alapvető követelményt tartottuk szem előtt, hogy a hazai tervezői gyakorlatban közvetlenül alkalmazható mértékadó hullámmagasság értékét kell megállapítani. Ennek meghatározására két lehetőség nyílik. Az első lehetőség egy szélsebesség— hullámmagasság összefüggés meghatározása, melyben — a vállalható kockázattal számított — mértékadó szélsebességértéket behelyettesítve, kiszámítható a mértékadó hullámmagasság értéke. A másik megoldási módszer ezzel szemben közvetlenül a mértékadó hullámmagasság megállapítására irányul, egy olyan kísérleti időszak maximális napi hullámmagasság-észleléseire támaszkodva, mely időszaknak a szélviszonyai azonosnak tekinthetők a sokévi átlaggal. Munkánk célját — a mértékadó hullámmagasság meghatározását — szem előtt tartva a második módszer alkalmazása mellett döntöttünk. Ez a módszer a napi maximális hullámmagasság-észlelést teszi szükségessé, továbbá a szél megfigyelését a kísérleti időszak szélviszonyainak és a sokévi átlagnak az összehasonlítása érdekében. Ez utóbbi megállapítására alkalmasnak látszott a kísérlet helyén mért szélerősségértékek relatív gyakoriságának és az annak környezetében levő meteorológiai állomásoknak az év azonos időszakára vonatkozó sokévi adatsoraiból számított relatív gyakoriság értékeknek az összehasonlítása. Ez a módszer eleve meghatározta a szélészlelés módszerét is: tudniillik ragaszkodni kellett az országos meteorológiai hálózatban általában alkalmazott Wild-iéle nyomólapos szélzászlóval történő napi háromszori szélerősség- és irányészleléshez. Végül a gyakorlati alkalmazáshoz megkívánt biztonság érdekében a hullámmagasság-méréshez olyan kísérleti körülményeket kellett biztosítani, melyek lehetővé teszik a hullámzás akadálytalan kialakulását. Ezt a követelményt a kísérleti csatornaszakasz kiválasztásakor igyekeztünk a legmesszebbmenően kielégíteni. Magát a hullámmagasság-mérést pedig a legnagyobb hullámzás helyén — a csatorna közepén — végeztük, amivel szintén megállapításaink biztonságát kívántuk növelni. 1

Horcher Ferenc mérnök, я Vizaazdálkodási Tudományus Kutató Intézet lud. munka 1ár«a. Ii»