Vízügyi Közlemények, 1973 (55. évfolyam)

2. füzet - Dégen Imre: A vízgazdálkodás társadalmi-gazdasági szerepének hidroökonómiai elemzése

A víz társadalmi-gazdasági szerepe 141 meg. A Balatonból derült nyári időben napi 10 mm vízoszlopnak megfelelő vízmennyiség párolog el, ami a tó 600 kin

2 vízfelületének figyelembevételével egyenértékű azzal, mintha a Tisza 80 m

3/s kisvízi hozamával azonos nagyságú láthatatlan folyó apasztaná a tó vizét. A víz felszíni hőmérsékletének csökkentése (gyorsan átmelegedő sekély parti öblözetek kiiktatása, tározóknál a minél kisebb vízfelület és minél nagyobb vízmélység kialakítása, a vízkivételeknek a felső, melegebb rétegekben való elhelyezése) közvetve a párolgást is csökkenti. Zsírsavak és bizonyos alkoholvegyületek vékony rétegű elhelyezése a vízfelszínen ugyancsak csökkenti a párolgást. Ez azonban egyrészt a vegyszernek hullámzás és szél okozta elsodródása, másrészt az eljárás költséges volta miatt csak kisebb vízfelületeken, korlátozott mértékben alkalmazható. Magyarországon a csapadék 90—92%-a növénytermesztési térbe hullik, amelynek zöme részint a növényzet élettevékenysége folyamán felhasznált víz elpárologtatásából (transzspiráció), részint a talaj és a növény felületéről elpárolgó víz (evaporáció) formájában a légtérbe távozik. A transzspiráció mértéke tág határok között változik a növényfajtól, a növényállomány sűrűségétől, fejlődési szakaszától, a mikroklímától függően. A talaj felszínéről elpárolgó vízmennyiség alakulására befolyással van a talaj kötöttsége, s ezzel szoros összefüggésben hézagtérfogata, növényzettel való fedettsége, a talajművelés módja. A növényzettel borított természetes térszíni párolgás, a „meddő" párolgás csökkentését elősegítő eljárások kutatása is folyamatban van. A vízháztartás befolyásolása szempontjából mindezek csak korlátozott jelentőségűek. Valójában tehát a lefolyás és annak szabályozása a gyakorlati vízgazdálkodás fő tárgya. A víz körforgásának természeti újratermelési folyamata és a víz társadalmi „körfolyamata", a társadalmi újratermelésben betöltött szerepe, egymással szoros egységben, kölcsönhatásban van. Ez az egység azonban dialektikusan ellentmondásos. Melyek ezek az ellentmondások? 1. Miközben a vízigény rohamosan növekszik, a vízkészlet — nagyobb térségen belül és hosszabb időszakban — változatlan. A század elején még a nagyvárosok lakói sem használtak naponta fejenként 40—50 liternél több vizet, a falusi lakosok napi vízfogyasztása 20—25 liter volt. A korszerűen felszerelt házakban a vízszükséglet ma már 120 liter/fő/nap. Jelenleg a technikailag legfejlettebb államokban a lakosság számához viszonyított évi átlagos összes (ipari, mezőgazdasági és kommunális) vízigény egy lakosra vonatkoztatva megközelíti, sőt sok esetben meghaladja az ÍOCO m

3-t. Magyarországon ez az érték 1970-ben mintegy 5C0 ni

3. 25 évvel ezelőtt kb. 115 m

3 volt és 1985-ie előreláthatólag 12C0 m

3 lesz/ 2. A fokozódó vízigények kielégítését nehezíti, hogy a vízjárás természetes ingadozása, és a társadalom növekvő vízszükséglete egymástól eltérően alakul. A természetes vízjárás térben és időben változó, és a felhasználható vízkészlet általában sem időben, sem területileg nem úgy oszlik el, ahogyan az igények jelentkeznek. A vízigények koncentrálódnak és a felhasználható vízkészletekkel általában nem esnek egybe. A vízigények és a vízkészletek területi megoszlása közötti eltérés Magyarországon is megmutatkozik. A mértékadó augusztusi időszakban a vízigények zöme, 67%-a (150 m

3/s) a Tisza völgyében jelentkezik, míg a hasznosítható