Vízügyi Közlemények, 1972 (54. évfolyam)

4. füzet - Rövidebb közlemények és beszámolók

450 Bendefy László morfológiai képet adjanak. Ezért elsőnek részletesen ismertetik a terület földtani felépítésének és domborzatának viszonyait részgyűjtőterületenként és medencénként, a folyam forrásvidékétől annak fekete-tengeri deltájáig. E részt egy, a Duna hosszának a parti államok közötti megoszlását feltüntető áttekintő táblázat egészíti ki. A következőkben a Duna szakaszbeosztásáról és mellékfolyóiról kap az olvasó tájékoztatást. A szöveget egy kimerítő adatszolgáltató táblázat egészíti ki, valamint három, a Duna vízgyűjlőjét az európai térségben, a folyam vízgyűjtőjének részletes domborzatát, illetve a rész vízgyűjtők határait ábrázoló térkép magyarázza. 2. A Duna hidrográfiája című fejezet (Csorna J.) a folyam vízgyűjtőjének csapadékviszonyaival és a Duna vízjárásának ismertetésével foglalkozik. A fejezethez tartozó számos táblázat közül csak a legfontosabbakat emeljük ki. A 3. táblázat a Duna vízgyűjtő területe legfontosabb meteorológiai észlelőállomásainak átlagos léghőmérsékleti viszonyairól nyújt tájékoztatást havonkénti bontásban. A következő — egy színes csapadékeloszlási térkép kíséretében - az előbbi állomások magassági és csapadékviszonyait ismerteti ugyancsak havonkénti eloszlásban. Grafikon szemlélteti a Duna részvízgyűjtőinek sokévi havi átlagokból szerkesztett csapadékviszonyait. A Duna forrásvidékétől Dévényig, Dévénytől a Vaskapuig, illetve a Vaskaputól a torkolatig terjedő szakaszok egymásra rajzolt csapadékgrafikonjai kitűnően érzékeltetik, hogyan tolódnak el a csúcsértékek a földrajzi viszonyok szerint térben és időben. Megíepő, hogy a grafikon egymásba fonódó vonalain a relatív maximumokat, illetve minimumokat ábrázoló csúcsok ellentett előjellel, de mégis törvényszerűen követik egymást. A 6. táblázat a lefolyási tényező és a fajlagos lefolyás értékeit rész vízgyűjtőként foglalja össze és ezzel a hidrológusoknak és geográfusoknak összehasonlítási és vizsgálati lehetőségeket kínál. A 7. táblázat adatokat tartalmaz a Duna főbb vízmércéin észlelt legkisebb és legnagyobb vízállásokról. A következő táblázat a különböző valószínűséggel várható évi legnagyobb jégmentes vízállások adatait foglalja össze. Az árvédelemmel foglalkozó szakemberek számára különösen értékes a 10. és 11. táblázat. Az első a Duna főbb szelvényeiben észlelt jellemző vízhozamokat tartalmazza kis-, közép- és legnagyobb Q szerinti bontásban, a második a vízhozam tartósság adatait közii Pozsony, Dunaalmás, Nagymaros, Dunaújváros és Mohács állomásokra 99, 85, ill. 50%-os bontásban; a harmadik pedig az évi legnagyobb jégmentes vízhozamok különböző valószínűséggel várható értékeit adja meg. 3. A Duna jégjárásával foglalkozó rész 60 évi megfigyelés alapján a különböző valószínűséggel várható jégjelenségek adatait közli a Pozsony és Mohács közötti szakaszról. Nem kevésbé érdekes és fontos a Duna hordalékjárását tárgyaló 4. fejezet, amely táblázatokban és grafikonokban mutatja be az Intézet rendszeres megfigyeléseinek anyagát görgetett és lebegtetett hordalék szemnagysága szerinti bontásban. A tömörre fogott szövegből korántsem derül ki az a sokévi elméleti és gyakorlati kutatómunka, amelyet a szerző (Csorna J.) a matematikai statisztika alkalmazása terén a hidrológiai adatsorok szabatos feldolgozására fordított. Eredményei e vonatkozásban nemzetközi szinten is méltó érdeklődést váltottak ki és komoly mértékben járultak hozzá e munka tudományos értékének növeléséhez. A Duna geomorfológiája című III. rész 1. és 3. fejezete a Duna-medence földtani felépítésével és a terület szerkezeti fejlődéstörténetével foglalkozik (Bendefy L. és Mike К.). Az 1. fejezet Szalai Tibornak számos, a Kárpáti térség és a Pannóniaitömb (Tisia) fejlődésének problémakörét boncolgató kiváló tanulmányát dolgozza fel. Ezúttal a Tisia nagyszerkezeti kialakulásának kérdését európai, mégpedig az ópaleozóos európai szerkezeti környezetbe illesztve vizsgálja. A 15. ábrán az alpi és a germán triász medencéit elválasztó Vindeliciai küszöb tűnik fel. P. Dom (1958) kutatásai szerint ennek az egykori hegyhátnak egyes roncsai még mindig a felszínen vannak. E nagyszerkezet tengelyrendszeréhez igazodik az Inn, az Isar és magának a Dunának a forrása és Regensburg közötti szakasza. Még nagyobb arányú és még messzibb távlatokba mutató kép bontakozik ki a 10. ábrán. Az alkárpáti hegyláncok vezérirányát megszabó Frankopodóliai tömegnek a Duna mai vonalzása kialakulásában vitt döntő szerepe válik egyértelműen világossá a szemlélő előtt. Л Duna vízgyűjtőjének nagyszerkezeti elemeit mutató 17. ábrán (többszínű