Vízügyi Közlemények, 1972 (54. évfolyam)
4. füzet - Balogh János-Erdős László: Az öntözési idényen kívüli csapadék hasznosulása
Vita 44.'} illcLve gépi átemelés esetén a követő vízszintről vezérelt automatikus szivattyútelepekkel üzemelnek. Az alsó vezérlés lehetővé teszi a teljes rendszer automatikus üzemét oly módon, hogy az igényelt vízhozamoknak megfelelő üzemi állapotok külső beavatkozás nélkül, a tervezett maximális kapacitás kiszolgálására alkalmasan mindig előállnak, a víztakarékosság messzemenő kielégítése mellett. A vízellátó rendszerek üzeme csak az öntözési időszakban automatikus. Téli üzemállapotban a főcsatornákban alacsony és szabályozatlan a vízszint. Ebben az időszakban gyakorlatilag üzemszünet van és az esetleg szükségessé váló üzemi feltételek megváltoztatása kézi vezérléssel történik. Ez az üzemállapot döntően a beeresztő zsilipek és fenékkiürítők üzemeltetését igényelheti. A különböző rendű vízszállító művek szállítóképessége a vízfolyás irányába haladva fokozatosan csökken, minthogy egyre kisebb és kisebb területek öntözővízellátására hivatottak. A csatornák mértékadó kiépítési vízhozamának (Qm) megállapításakor [2j az öntözési csúcsidei átlagos nettó vízigény (Q C Sn) a kiinduló alap, amelyet a körülményeket figyelembe vevő szorzótényezőkkel kell korrigálni. A méretezendő csatornát követő rendszer vízfogyasztásának ingadozását a csúcsidei egyenlőtlenségi tényező (K e) fejezi ki, amely a Tisza-völgyben működő öntözőrendszerek statisztikai adataiból levezetve, a vízzel ellátandó terület nagyságával változik 1,55 és 1,1 között. Ez a tényező a 24 órás átlagos napi igények egyenlőtlenségének figyelembevételére szolgál. À csatornák az öntözőtelepek párolgását kifejezőtényező (K s?) a helyi körülményeket figyelembe véve 1,05—1,2 között változik. Mivel a magasabb rendű csatorna az alacsonyabb rendű csatorna veszteségeit is szállítani tartozik, a különböző rendű öntözőművekre megállapított párolgási és szivárgási veszteségtényezőknél az összeszorzást kell alkalmazni. A művek tartós élettartama miatt számolni kell bizonyos növénykultúra, öntözési mód változással is. Ennek biztonsági tényezője K n= 1,1. A mértékadó vízhozam tehát a főcsatorna valamely szelvényére a következő képlet szerint határozható meg: Qm = Qcsn • А' с • Kszu • Kszs:,; . • K, • Ksz l • К n ahol Ksznt A"«, az л-cd rendű öntözőműtől az elsőrendű öntözőműig (főcsatornáig) a művek szivárgási és párolgási veszteségét kilejező szorzótényező. A rendszerben a fogyasztóktól kezdődően fokozatosan meghatározható a vízszállító művek mértékadó kiépítési kapacitása a hatásterületeken levő, a tervezett fejlesztést (végső kiépítést) is tekintetbe vevő öntözési igények számbavételével. A rendszer a szolgáltatások (villany, gáz, víz) bevált rendszertervezési gyakorlathoz hasonlóan a fogyasztók átlagos csúcsidei kapacitásának kielégítésére képes, a rendszeren belüli természetszerűleg bekövetkező ingadozások és kiegyenlítő hatások figyelembevételével. A fentiek szerint meghatározott kiépítési vízszállítás — az öntözési igényekre vonatkozó vizsgálatok alapján — a sokéves maximális dekád vízigény 75 — 85%-ára becsülhető. Ez azt jelenti, hogy a létesítmény teljes (legálább 50 éves) tenyészidei dekádjainak 2 —3%-ában a tényleges igények meg fogják haladni a kiépítési vízszállítást. Mint egyetlen más szolgáltatási rendszerben sem, itt sincs a fogyasztók összegezett csúcskapacitásának egyidejű kielégítésére mód, mert az igények eloszlása és ingadozása miatt nincs is erre szükség. Hasonló a helyzet más, meglevő öntözőrendszerek esetében is. A szerző megnyugtatására megemlíthető, hogy például a Keleti Főcsatornán, ahol a főcsatornára települt vízkivételek kapacitásának összege mintegy kétszerese a beeresztő mű kapacitásának és amely tulajdonképpen alsó vezérlés szerint folyamatosan működik — a közel húszéves üzem során — még egyetlen napig sem merült fel ebből probléma. A vízkészlet mint korlátozó tényező azonban már jelentett nehézséget. A kiskörei öntözőrendszerek alapvető üzemtechnológiai, ezen belül vízkormányzási jellemzőinek ismeretében a szerző által felvetett fontosabb problémák közül kettőre szeretnénk részletesebben kitérni. A szerző tanulmányában több ízben igen élesen veti a tervezők szemére, hogy abban az esetben, ha a vízigények meghaladják a művek vízszállító kapacitását, akkor az alsó vezérlés megvalósítását lehetetlenné teszi az igények javasolt összehangolása, és ezért, mint mondja ,,még időszakosan sem javasoljuk bevezetni". Ezzel ugyanis
