Vízügyi Közlemények, 1972 (54. évfolyam)

2. füzet - Dávid László-Nagy László: Gondolatok a jövő század magyar vízgazdálkodásáról

122 Dávid L.—Nagy L. Vízgazdálkodásunk távlatilag három nagy folyónk a Duna, a Tisza, a Dráva, de elsősorban a Duna vízkészleteinek mind nagyobb hasznosítására kényszerül. A hegy- és dombvidéki vízgazdálkodási rendszerek számos feladata között, végül még külön is ki kell emelnünk azt a jelentős szerepet, amelyeket az így létesülő tározórendszerek jelenthetnek az üdülés és az idegenforgalom szempontjából. с) Távolabbi lehetőségek és elképzelések Az eddigiekben mai ismereteink alapján próbáltuk felvázolni a vízgazdálkodással szemben támasztott jövőbeni követelményeket és megoldási lehetőségeket. Ügy véljük azonban, hogy nem lesz hiábavaló, ha a mai szemlélet szerint irreális, vagy fantasztikusnak tűnő elképzeléseket is megemlítjük. A vízháztartási egyenlet tagjai közül napjainkban még leginkább a lefolyás befolyásolására vagyunk képesek. A lefolyás teljes szabályozása — ha nem kis erőfeszítéssel érhető is el —, a realitások közé sorolható. Más a helyzet a párolgás terén. Ezt jelenleg csak nagyon kis mértékben tudjuk befolyásolni. Az egyre inkább emberi kézbe kerülő nukleáris energia azonban olyan távlatokat nyithat a mesterséges párologtatásra, amely például az árvíznek is hadat üzenhet. A párolgás szoros kapcsolatban áll a csapadékkal. Ha már a jövő megoldotta a mesterséges párologtatást, csupán egy kicsi lépés szükséges az irányított csapadékkeltéshez. A légnyomásviszonyok változtatásával, mesterséges termikek alkalmazásával előidézhető a felhőterelés és a megcsapolás a kívánt helyen. A párolgás és a csapadék közvetett szabályozására kínálhat lehetőséget — a lefolyás, de főként a készletváltozás útján — a vízbontásos tározás. Az újabb energiakészletek megjelenésével és a hagyományos energiatermelés növekedésével együttjáró kínálat révén elérhető közelségbe kerülhet a víznek — különösen tavaszi árhullámok idején - alkotóelemeire, hidrogénre és oxigénre való bontása, magas nyomású, viszonylag kis helyigényű raktározása. Kisvizek idején a folyamat megfordítására — vízgyártásra — is gondolhatunk. A vízbontás egyébként valószínűleg szennyvíztisztító technológiaként is figyelembe vehető a távlatban. A szennyvíztisztítás kérdésével a jövőben az üzemi méreteken túlmenően is foglalkozni kell. Számítva a gyakorlati biológia fejlődésére, mesterségesen növelhetjük a folyók öntisztulóképességét és így a tisztítást nagy méretekben magában a mederben végezhetjük. A megtisztult folyók szabályozott vízszint mellett érik el a fogyasztási gócokat. A szenyvíztisztítás után biológiailag tisztának nevezhető víz azonban még szállíthat és terjeszthet baktériumokat (a kolera baktériumok például zömmel vízben terjednek), amely ellen vagy központi beavatkozás, csírátlanítás, vagy felhasználhatósági osztályozás révén védekezhetünk. Ha a víz betegségeket terjeszthet, alkalmassá tehető gyógyszerek szállítására is. Már jelenleg is folynak olyan kísérletek, hogy például a víz mágneses téren való átvezetés után — rendszeres fogyasztás esetén — megszünteti a vese- és hólyagköveket. A víz minőségének védelme érdekében azonban bármilyen intézkedéseket is tesznek, elkerülhetetlennek látszik a felhasználás szerinti, legalább hármas (ipari, háztartási, ivó) osztályozás és ennek megfelelő külön (regionális és országos) rendszerek kiépítése. A víz, de különösen a jó minőségű ivóvíz általános kereskedelmi árucikké válása is várható, kistételű dobozolt és nagytételű konténer tartályos formában. Fejlődés várható a folyószabályozás módszereiben, a mederelfajulás, hordaléklerakodás automatikus jelzése és az elektrosztatikus elvű mesterséges hordalékmozgatás megvalósítása révén.