Vízügyi Közlemények, 1971 (53. évfolyam)

3. füzet - Dégen Imre: Az 1970. évi tiszavölgyi árvíz és tapasztalatai

Az 1970. évi tiszavölgyi árvíz 11 összehangolt, egységesített hidrometeorológiai szolgálat nem helyettesítheti az egyes országok nemzeti hidrometeorológiai szolgálatát. Ellenkezőleg, tevékenysége, mint információs központokra, ezekre épül. Az árvízmentesítés hidrológiai alapjainak fejlesztése megköveteli az árvízi hatások statisztikai hipotézisének, számítási módszereinek tökéletesítését és a hidrológiai valósággal való szabatosabb egyeztetését, behatóbb ellenőrzését. Az 1970. évihez hasonló árvíz előfordulási valószínűségére vonatkozó korábbi számítások és becslések, melyek azt mutatták, hogy hasonló árvíz mintegy 500 és 1000 év közötti ismétlődési gyakorisággal fordulhat elő, nem helyesek, sőt megtévesztőek. Helytelenségük főként a következő hibaforrásokból adódik: 1. Az árvízi hatások statisztikai elemzésének alapjául szolgáló adatsorra vonatkozó feltevés az adatsor függetlenségét és egyöntetűségét tekintve nem kellően ellenőrzött. Főképpen az adatsor homogenitását tekintve bizonyosra vehető, hogy a mesterséges beavatkozások, a vízgyűjtő terület lefolyási viszonyaiban bekövetkezett, sokszor alapvető változások (pl. erdőirtás, töltésezés stb.) lényegesen módosíthatják és módosítják is a számítás eredményét és az ebből eredő hidrológiai kockázatot. Fel kell azt is tételeznünk, hogy az adatsor inhomogenitása a jövőben is fennmarad, sőt esetleg más, a korábbi egyöntetűség-hiányt okozó körülményektől eltérő jellegű, egyéb tényezők hatnak a jövőben. Ezért nemcsak a korábbi adatsornak a jelenre való transzformálása, hanem a jövőben várható inhomogenitás trendjének becslése alapján kell a valószínűségi változó véletlen jellegű változásait figyelembe venni. 2. Az árvízi hatások előfordulási valószínűségének becslése csupán vízállás adatok alapján azért sem helyes, mert nem veszi figyelembe az árvíz tartósságát, holott az árvíz magasságából és időtartamából adódó árvízi terhelés az a valóban jellemző árvízi hidrológiai mérőszám, amely a gátak igénybevételét kifejezi. A Szamos kivételével — ahol az árvízszint magassága idézte elő a gátszakadást — a Tiszavölgyben az árvízi terhelés, tehát az árvíz magasságának és tartósságának együttes hatása idézte elő azokat a jelenségeket, melyek számos helyen töltésszakadással fenyegettek. Ha pedig ezt a rendkívül fontos és az árvizek veszélyességét, a valóságot lényegesen jobban megközelítő módon kifejező mérőszámot tekintjük, úgy egészen más értékkel jellemezhetjük a jövőben várható árvizek valószínűségét és kockázatát. Eszerint például a Szeged feletti jobb parti (Algyő — Tápé-i) védvonal jelenlegi védőképessége 940 cm-es tetőző vízállásnak felel meg, szemben az 1970. évi 960 cm-es szegedi tetőző vízállással. Ha pedig a különböző időszak (15, 50, 75, 100 év) alatt fellépő legnagyobb árvíz előfordulási valószínűségét vizsgáljuk, úgy azt találjuk, hogy Szegednél az 1970. évi tetőzésnél nagyobb vízállás 15 éves időszak alatt 13%, 50 éves időszak alatt 35%, 75 éves időszak alatt 50% és 100 éves időszak alatt 60% valószínűséggel léphet fel. Látható tehát, hogy nem csekély sőt, veszélyesen nagy az 1970. évihez hasonló árvízi terhelést kiváltó árvízveszély bekövetkezésének valószínűsége. Ezek a körülmények sürgetően vetik fel árvízmentesítésünk lényegesen nagyobb biztonságot adó szintre való fejlesztésének követelményét. b) Árvédelmi müvek Az árvédelmi művek, a töltésszakaszok védőképességének növelését az árvíz alatt gyengének bizonyult szakaszokon kell kezdeni. Ugyanolyan befektetéssel ily módon növelhetjük leghatékonyabban a teljes összefüggő szakaszok védőképességét. A töltéstest és altalaj állapotának folyamatos feltárása, az ígv nyert