Vízügyi Közlemények, 1970 (52. évfolyam)

4. füzet - Rövidebb közlemények és beszámolók

Újszerű altalajöntözés 523 nagyobb része ezzel, van berendezve. Azonban ez a berendezés drága, üzembentartása költséges és munkaigényes volt, sokszor a szűkösen rendelkezésre álló öntözővizet kismértékben tudta hasznosítani. Ekkor már többen úgy találták, hogy a megoldást, nem felülről, hanem alulról történő öntözéssel lehet biztosítani, és így 1925 — 1926 körül már napvilágot láttak az első altalaj öntözési leírások és szabadalmak. A kezdeményezők közül Korneff (11), Petersen (12), és Rossi (13) nevét említjük meg, akik az altalaj öntözésére csövet használtak. Ez a tevékenység, amely a második világháborúig tartott, inkább kutató és kísérletező tevékenységnek tekinthető. Az altalajöntözés fejlődése szempontjából jelentős eme 15 esztendő tört éneti elemeinek és technikai lényegének ismertetését H. Janert lipcsei professzornak, eme öntözési mód egyik úttörőjének köszönhetjük (14, 15). A felsorolt és egyéb nagyszámú ismertetésből kitűnik, liogy a víznek a talajba való vezetésére csöveket alkalmaznak, és pedig kisebb részben perforált, nagyobb részben porózus csöveket. Az előbbiek anyaga vas és újabban műanyag, az utóbbiaké főleg beton. Ugyanis megfelelően alkalmazott adalékanyag és vízcement tényező mellett tetszőleges porozitású betoncsövet lehet készíteni. Agresszív talajvíz esetén kohósalak cementet kell használni. Egyes közlemények szerint jól beváltak a bitumenes, helyesebben a bitumennel készített csövek. Ä csövek gyártásának technológiája tehát elég egyszerű és gépekkel is végezhető, de el lehet végezni megfelelő gépi berendezéssel magában a talajban is. Az igen nagy számú kísérletből láthatjuk, hogy azokat perforált, továbbá részben vagy teljesen porózus, nyílt vagy zárt csővezetékkel, a vízadagolást pedig nyomás nélkül, vagy mérsékelt nyomással végezték. A próbák célja minden esetben annak megvilágítása volt, hogy a esőre merőleges irányban milyen távolságig és a csővezeték milyen hosszúságáig lehet a talajt úgy átnedvesíteni, hogy az gyakorlatilag egyenletesnek legyen mondható. Annak megállapítására is végeztek kísérleteket, hogy a vízben levő finom iszap, továbbá a növények gyökereinek a cső körül való túlburjánzása nem fogja-e a cső porózusságát rövid idő alatt megszüntetni. A kísérletek eredményeként az volt megállapítható, hogy az altalajöntözéshez csak üllepített tiszta vizet lehet használni, a gyökérzet elburjánzása pedig nem következik be, ha a talaj nedvessége egyenletes. A kísérletek céljának fontosabb része éppen az, hogy a porozus csövekkel el lehet-e érni és milyen mértékben a talaj egyenletes átnedvesedését. Az eredményekről számtalan grafikont közöltek, ezek közül csak a Janert által megadott egyiket mutatjuk be (2. ábra). Az ábrán az átázás képe vízszintes irányú és az átnedvesedés vízszintes irányban mintegy másfélszerese a függőlegesnek, ami egyúttal megadja a csővezetékeknek egymástól való szükséges távolságát. A dolog azonban mégsem ilyen egyszerű, mert lia összehasonlítjuk a hasonló kísérletekről készült grafikonokat, azt fogjuk találni, hogy az átázás képe nagymértékben különböző, aszerint, hogy nyomás nélküli vízzel, vagy kisebb nyomással, vízszintes vagy kisesésű csővezetékkel végezték a kísérleteket. De szintén nagy a különbség a cső hossza mentén vizsgált különböző távolságokban is. Mindezek alapján kialakult az a felfogás, hogy tökéletes megoldás csak akkor keletkezik, ha a víz kényszermentesen, a talaj nedvességfelvevő képességéhez alkalmazkodva kerül a gyökérzónába. Az altalajöntözés előbb említett másfél évtizedes időtartama alatt, francia, orosz és német szakemberek sorában magyarokat is találunk, akik közül megemlítjük ifj. Kalmár Kálmán turai lakost, illetve az ő altalajöntözési szabadalmát. Az altalajöntözésnek ez a szakasza főleg a probléma egyes részletkérdéseinek elmélet i és kísérleti úton történt tisztázási törekvéseit mutatja. 2. ábra. Teljes porozitású beton öntözőcső és talajátnedvesedési kép, Janert szerint (Janert után )