Vízügyi Közlemények, 1970 (52. évfolyam)

1. füzet - Rövidebb közlemények és beszámolók

104 Gál Tivadar—Némethy László nosan, külön-külön végeztük el. Előzőleg azonban sorrendben a következő elkészítő műveleteket hajtottuk végre: — ellenőriztük, hogy az úszó hengerpalástjának tengelye egybeesik-e a forgástengellyel ; — meghatároztuk szintezéssel a forgástengely magassági helyzetét az úszóházak felső pereméhez viszonyítva; — a nyomásközvetítő csövek felvízi végét szorító csavarral duzzasztott gumidugóval lezártuk; — a nyomásközvetítő csövek alvízi végéről a vakkarimát leszereltük, helyükre gumitömlőket csatlakoztattunk, és a két tömlőt egy közös tölcsérrel szereltük össze. Az egyensúlyozás lépései ezután következhettek : 1. A zsiliptáblát alsó határhelyzetbe hoztuk, az úszóházakat a tölcséren és gumitömlőkön át elkezdtük vízzel feltölteni. 2. Mindkét úszóháznál figyeltük a vízszín állását a perem alatt és rögzítettük azt az értéket, midőn a tábla felfelé elmozdult. 3. Az első ellensúly tartályban mindig növeltük a terhet, míg az indítási szint cl nem érte a forgáspont magasságát. 4. Folyamatos vízfeltöltés mellett megfigyeltük, hogyan változik az úszóházban a vízszint, miközben a tábla felső határhelyzetig elér. Tapasztaltuk, hogy ez a szint alacsonyabb, mint a szabályozási szint. 5. A hátsó tartályból kivettünk annyi terhet, hogy a vízszint felemelkedjék a szabályozási szintre. 6. A tölcsért lejjebb süllyesztettük valamivel a szabályozási szint alá. Ekkor a víz a tölcsér peremén elkezdett kicsordulni, az úszóházból is fogyott a víz, a tábla elindult az alsó helyzet felé és alsó ütközésig haladt. Eközben megfigyeltük a vízszint állását és záráskor tapasztaltuk, hogy a víz a szabályozási szint alatt maradt, az első tartályba tehát annyi súlyt tettünk, míg a víz a szabályozási szintre emelkedett. Ezt az eljárást elképzelésünk szerint addig kellett volna folytatni, míg azt nem tapasztaljuk, hogy az úszóházban a vízszint mind nyitás, mind zárás folyamán a szabályozási szinten marad, illetve attól legfeljebb annyira tér el, amennyi felhajtóerő különbözet a tábla csapágysúrlódásának leküzdéséhez kell. Mellékesen megjegyezzük, hogy ez az érték az adott szerkezet önsúlya, geometriai méretei és a beépített csapágy súrlódási ellenállását figyelembe véve 1 cm-en belüli. Ezt az eredményt nem tudtuk elérni, mert az első tartály a más ismertetett okok miatt szűknek bizonyult, végül már ideiglenesen felerősített kő- és vasdarabokkal terheltük, míg elértük azt, hogy a teljes nyitási és zárási tartományban a szintkülönbség + 5 cm-en belül maradjon. Ezzel a statikus beszabályozást befejeztük, a betétgerendákat eltávolítottuk, hogy üzemi körülmények között is megfigyelhessük a működést. Az eljárást a másik zsilipen is hasonló eredménnyel ismételtük meg. A két zsilipen a leírt műveletek mintegy 6 órát vettek igénybe. Ezután a műtárgyat ideiglenesen üzembe helyeztük, mivel a tározó töltésének biológiai partvédelmére telepített nádsávot el kellett vízzel árasztani, és így a vízszolgáltatást nem lehetett tovább halasztani. Mintegy 2 hetes ideiglenes üzem alatt a következőket tapasztaltuk: — közepes nyitási értékeknél a szabályozás hibája ±5 cm-en belül maradt; — a két szerkezet működés közben (bár nem túl hevesen) egymásra visszahatott, ezért azokat az úszótartó konzoloknál összekötöttük; — az összekapcsolt szerkezet közepes nyitási értékénél állandó periodikus mozgást végzett, melynek amplitúdója a tábla elején mérve 20—25 cm, ismétlődési ideje 7 — 8 sec volt; — a teljes nyitást +8— +10 cm körüli vízállásnál érte el, és ekkor a műtárgy vízszállítása 2 x 2,5 = 5,0 m

3/s körül volt. A tapasztalatokból arra következtettünk, hogy: — az úszóházban elhelyezett úszó önmagában is ad csillapítást, de azt még fokozni kell; — a lengést az okozza, hogy a nyomásközvetítő cső átmérője viszonylag nagy és a csőben mozgó víz energiája billenti túl az úszót a megkívánt nyugalmi helyzeten ;