Vízügyi Közlemények, 1969 (51. évfolyam)

3. füzet - VÍZMINŐSÉG ÉS VÍZVÉDELEM - Farkas Péter-Németh Árpád: Eleveniszapos szennyvíztisztító telepek tervezési alapadatainak meghatározása modellkísérletek alapján

398 Farkas P.—Németh A. Lombikkísérleteknél az iszap mikroflórája nem kerülhet környezetével egyensúlyba, mivel a tápanyag és baktériumtömeg aránya a mérés során állandóan változik. Ez főleg mérgező szennyvizek vizsgálatánál okoz nehézséget [2]. Míg a keverős tartály rendszerű, folyamatos üzemű reaktorban, a bejutó mérgező szennyvíz azonnal felhígul, a lombikkísérletnél a mérés elején olyan magas méregkoncentrációk léphetnek fel, hogy az iszapot elölhetik (1. ábra C), vagy legalábbis a mérés első szakaszában a lebomlási sebesség igen alacsony, és csak fokozatosan kezd nőni a méregkoncentráció csökkenésével ( 1. ábra D). Az iszap esetleges pusztulását a légzés megszűnése azonnal jelzi. A lombikkísérletek tehát igen alkalmasak szennyvizek esetleges mérgező hatásának felderítésére. Az a tény, hogy egy szennyvíz a szakaszos kísérletek során többé-kevésbé mérgezőnek mutatkozik, még nem zárja ki a biológiai tisztítás lehetőségét, de útmutatást ad a tervezés további irányára nézve (pl. eleve meghatározza, hogy csakis alacsony iszapterhelés jöhet szóba, vagy szükségessé teszi kiegyenlítő medence beiktatását). Némely nehezen bontható szervesanyag esetében a lombikkísérlet néhány napig vagy hétig is folyhat, amíg adaptáció következik be [30]. A kísérlet végén, az iszap vízében mért KOI és BOI értékek tájékoztatnak a biológiai kezelés után várható tisztított víz minőségéről. A szakaszos kísérletek tisztított vízminősége a tapasztalat szerint mindig rosszabb, mint azt az ugyanazon vizet tisztító folyamatos kísérleteknél tapasztaljuk [12]. Aktivitás és légzésmérés, légzésgörbck felvétele Gyógyszer és vegyipari szennyvíztisztítási programoknál az elsődleges feladat a lebonthatatlan és mérgező technológiai vizek különválasztása. A mérgező hatás megállapítására különböző biológiai tesztek és aktivitásmérések szolgálnak, melyek közös alapelve, hogy a szennyvízkoncentrációnak (vagy hígításnak) a biológiai reakciósebességre gyakorolt hatását vizsgálják. A teszt-organizmus lehet valamely baktériumfaj, baktériumközösség, alga vagy ennél magasabbrendű lény; a biológiai reakciósebesség indikátora a dehidrogenáz aktivitás [9, 10, 11, 29], légzés, [22, 28], a gázképzés [27] vagy az aerob szervesanyag lebontási sebesség (aktivitás) [18]. A toxicitás jellemzője az a méregkoncentráció, amely a biológiai életfolyamat sebességét felére csökkenti, a toxikológiában LC^-ként ismert. Ez a koncentráció érték különböző méregkoncentrációk mellett végrehajtott légzés vagy aktivitásmérések segítségével meghatározható [18, 22]. A lombikkísérleteknél is megfigyelhető volt (1. ábra), hogy a légzés a lebontás idejének függvényében a lebontás kinetikájára jellemző változásokat mutat. Ezt a jelenséget a légzésgörbe analízisénél hasznosítjuk. A légzés folyamatos regisztrálását úgy végezzük, hogy a vizsgált iszapmintát egyenletesen levegőztetjük, és oxigénmérő elektróddal mérjük és regisztráljuk az oxigénbevitel ill. légzés eredőjének beálló egyensúlyi oxigénkoncentrációit, ill. oxigéndeficitet

2. Ez utóbbi a légzés mindenkori értékével lesz arányos. Ha az iszapmintához szennyvizet adunk, a rendszerben lejátszódó oxidációs folyamatok regisztrálásának eredményeképpen egy oxigéndeficit-idő kapcsolatot ' A telítést és pillanatnyi, (üzemi) oxigénkoncentráció különbsége.