Vízügyi Közlemények, 1969 (51. évfolyam)

1. füzet - Nagy László: A partállékonyság néhány hidraulikai kérdése

40 Nagy László alakú összefüggést, ill. a (

rl \°>

6

5 ö|J =

2'

85

d"'

6

5 kapcsolatot állítottuk fel. Természetesen ezek az összefüggések csak a d

k = 0,2—• —20,0 mm intervallumban tekinthetők érvényesnek. Ezek után — figyelembevéve a d

? = 9 mm-nél jelentkező törést, amit a 4. ábrán már korábban a vízszintes mederfenék ábrázolásakor szaggatott vonallal jelöltünk — az átlagos szemátmérő és a kritikus sebesség kapcsolata numerikusan is leírható v

k

r = 50 d®'

30

8; ha l<d

g<9 mm és v

k

r = 73 d®'

13

3; ha 9<d

g<21 mm Vagy visszatérve a közepes szemátmérővel való szemcsejellemzésre y

k

r = 69d

k>

2; ha 0,2<d

k<6 mm illetve o

k

r = 84 d

k'

088

5; ha 6<d

k<20 mm alakú összefüggéshez jutunk. Ha a közölt összefüggések felhasználásával kiszámítjuk a vizsgált anyagokra a vízszintes mederfenék kritikus sebességértékeit, akkor a 6. ábrán „sebességhatár" megnevezéssel ellátott görbe pontjait kapjuk meg. összefoglalva a parttal párhuzamos vízmozgásokkal kapcsolatos vizsgálatok eredményeit, megállapíthatjuk, hogy a korábbi kutatásokkal összevethető olyan grafikus és numerikus összefüggést dolgoztunk ki, amely lehetővé teszi a part hajlásszögének a kritikus fenéksebességnek és az anyag jellemzőjének egyidejű figyelembevételét. Az egyes frakcióknak egy-egy egyenessel történő ábrázolása révén egyszerűen kezelhető méretezési segédletet állítottunk elő, amelyet a 6. ábrán mutattunk be. 3. A szivárgó vízmozgás kísérleti vizsgálata Mint ahogy azt az I. 3 és II. fejezetekben részletesen elemeztük, a rézsűből kilépő vízmozgás a partállékonyság szempontjából döntő jelentőségű lehet, gyakran ez a hidraulikai erőhatás határozza meg a rézsű állékony hajlásszögét. Annak érdekében, hogy az eddig vizsgált anyagok szivárgásnak ellenálló tulajdonságait megismerjük, vízszintsüllyesztési kísérleteket végeztünk. A nagyméretű kísérletekkel a meder vízállásának és a parti talajvízhelyzetnek különböző lehetséges — és partállékonyság tekintetében veszélyes —- kombinációit állítottuk elő. A 8. ábrán közölt feltételezések szerint először (A eset) a meder vízállását (h) süllyesztettük, amelyet közvetlenül követett a parti talajvízszint (H) csökkenése. Másodszor (B eset) csökkentettük a mederben a vízszintet, de a parti talajvíznívót nem engedtük süllyedni, hanem vízutánpótlással állandó szintben tartottuk. Harmadsorban pedig (C eset) a mederben a fenékszinten állandó vízállás tartása mellett, állandó szintű hátoldali vízteret biztosítottunk.