Vízügyi Közlemények, 1969 (51. évfolyam)

2. füzet - Rövidebb közlemények és beszámolók

•284 Ismertetések A cellák építése A ponton beállítása és a legmagasabb árvízszint fölé 1 — 1,5 m-rel való felemelése, továbbá a terelőpajzs szerelése után különleges úszótest szállította a mnnkatérbe a cellasablon elemeit. A sablont a derrikdaruk és a Menck daru segítségével szerelték fel. A kész sablont a derrikdaruk tartották, amíg a Menck daru elhelyezte és a hordalékrétegen keresztül a sziklafenékig leverte a sablon 6 db, 800 mm átmérőjű és 16 m hosszú vezércölöpét. A csőcölöpök leverésére 1,5 Mp-os pneumatikus kalapácsot használtak. A munkaplató mellé kötött uszályról a Menck daru emelte fel és fűzte be a lapospallókat a sablon felső vezérköre mentén pontosan megjelölt helyekre. Minden harmadik pallót ponthegesztéssel rögzítettek a vezérkörhöz. Az összes cellapalló befűzése után a pontvarratokat elvágták és a pallókat vibrációs verő, majd verőkalapács segítségével 10 — 15 cm mélyen beverték a sziklafenékbe. A cellák megtisztított fenekén a vízzárás biztosítására és az esetleges nyílások elzárására agyag—bentonit —cement keverékkel kitöltött zsákokat helyeztek el a vízfelőli oldalon. A keverék összetétele (1 m

3-re vonatkoztatva): 890 kg agyag, 195 kg „szürke'' bentonit, 100 kg cement, 22 kg szóda, 6,5 1 vízüveg és 533 1 víz. A cellák közötti csatlakozó íveket a kész cellák közé szerelt egyszerű sablonnal verték le. Csak 2 — 3 esetben kellett ezeket a csalakoztatás érdekében újraverni. Az egyes cellák kb. 5000 m

3 kitöltő anyagát NZ 20 típusú, szovjet gyártmányú, 100 m

3/óra kapacitású szívókotróval, hidromechanizációs eljárással építették be. Az 500 mm átmérőjű zagy vezetéket a cellák és a part közötti munkahídon vezették végig. A munka során egy alkalommal fenékhordalék hiánya miatt 6 km távolságról szállított bányameddőt billentettek a kotró elé. A cellákat több lépcsőben töltötték meg; először 7 m magasságig, a sablon alsó vezérköréig. Ezzel a cella elég állékony lett ahhoz, hogy a sablont kiszereljék. A felső vezérkört a teljes kiszerelés után szerelték le. A cellaépítés egyes munkafázisait az 5. ábra a—f rajzai szemléltetik. A 20 db cella építését 1965 októberében kezdték meg és 1966 májusában fejezték be, azaz egy cella építése átlagosan 18 napot vett igénybe. A csatlakozó töltések építése A kőszórásgátak napi 1500—2000 m

3 tömb- és osztályozatlan kőanyagát közel hányóról szállították 12 t-s Tatra és 27 t-s Belaz billenőkocsikkal. A partmenti szakaszokat osztályozatlan kőanyagból építették, előredöntéssel. Ennek során 70 m távolságonként az áramlás irányához képest ferde irányú, 3 — 5 m hosszú és egy tehergépkocsinak megfelelő szélességű sarkantyúkat létesítettek, és az ezek által teremtett csendes vízben folytatták a kőszórásgát építését. Ahol a víz áramlási sebessége nagyobb volt 2 m/s-nál, a sarkantyúk távolságát csökkentették és a gát vízfelőli oldalát 500 kp súlyú terméskővel erősítették meg. A nagyobb áramlási sebességű szakaszokon ez sem bizonyult elegendőnek és itt a sarkantyúk távolságát tovább kellett csökkenteni és a vízfelőli oldalt 1 — 2 Mp súlyú, válogatott kőtömbökből kialakított folytonos réteggel megvédeni. Emögé osztályozatlan kőanyagot, majd végül meddőanyagot töltöttek. A kőszórásgátak vízzáróságának biztosítására a 10—12 m vastag meddőanyag rétegen keresztül Larssen IV típusú, 12—16 m hosszú szádpallókat vertek le vibrációs verővel. A pallókat amerikai gyártmányú pneumatikus kalapáccsal verték tovább a sziklába 10—40 cm mélységig. A vibrációs verővel az átlagos teljesítmény napi 27 palló, a legnagyobb teljesítmény 80 palló volt. A pneumatikus kalapáccsal a megfelelő értékek 65, illetőleg 130 palló/nap voltak. A felvízoldalon a cellás jászolgát felső végéhez történő csatlakozás érdekében először egy 75 m hosszú töltést építettek 800 — 2000 kp súlyú kőtömbökből az 5. sz. celláig (6. ábra), majd ennek védelmében készítették el a 7. sz. cellához csatlakozó meddőanyag-töltést, amelybe a Larssen-lalat verték. Az 5. sz. cella, valamint a záró gátrész rézsűjének lábát 10 Mp súlyú, 250x250x80 cm méretű betonlemezekkel és ezeket borító, huzalhálóval borított terméskőhengerekkel védték. A zárás során észlelt legnagyobb áramlási sebesség 5,5 m/s volt, a folyó és a körülzárt tér között 1,05 m vízszintkülönbség mellett. A zárás után végzett felmérés