Vízügyi Közlemények, 1969 (51. évfolyam)

2. füzet - Stauder, Hans: A Német Szövetségi Vízépítési Intézet újabb eredményei

A német Szövetségi Vízépítési Intézet 243 szítettük, amelynek szemcseátmérőjét Eggenberger képlete szerint úgy választottuk, hogy a homokágyban a sziklamederhez hasonló mély kimosás keletkezzék. A Kachlet-i duzzasztóműnél az alvízszinttől és a gáttábla alatt átáramló vízhozamtól függően a duzzasztón való átfolyás kétféle módon alakulhat: zárt, visszafelé duzzasztást nem okozó forgóhengerrel vagy a duzzasztóműhöz közel fekvő fedőhengerrel. A kiömlő víz váltakozva a fenékhez tapadó vagy felszíni sugárként távozott (7. ábra ). A vizsgálatoknál az egyáltalán lehetséges és kedvezőtlen zsiliptáblaállások és vízállások összetartozó változatait állítottuk elő, és az ezeknél fellépő kimosásokat összehasonlítottuk a szikláknál előforduló természetes kimosásokkal. Kitűnt, hogy a medert leginkább a felszíni, visszafelé duzzasztást nem okozó forgóhengerrel való átfolyás veszélyezteti alacsony alvízszín esetében, és különösen magas vízállásnál, ha a szomszédos nyílásokat zárva tartják (8a ábra). A legmélyebb kimosások a pillérek alatt — azok hosszabbítási vonalának környezetében — léptek fel, ott, ahol a felhúzott tábla alatt a kiömlő sugár érintkezett egy, a helyben forgó henger által lezárt területtel, vagyis a diskontinuitás övezetében (8b ábra). Megfigyelhető volt, hogy a kimosott, elragadott mederanyag egyenlőtlenül és lökésszerűen rakódik le a meder különböző részein és ismét szétterül. A kimosás képződésekor a sajátos eloszlású és gyakran ismétlődő ütőterhelés az utófenék jellemző képét adja. A vízütések okai örvények, melyek megkülönböztethető erővel és élettartammal mozognak a kimosások területe fölött és környezetükhöz képest alacsonyabb belső nyomásuk folytán az álló hordalékot belsejükbe felszívják, egy darabon magukkal viszik, majd lehullatják. A kimosások kifejlődésével az örvények annyira széthúzódnak a meder üregeiben, hogy alacsonyabb belső nyomásuk már nem elég ahhoz, hogy a fenékhordalékot felemelje. Ettől kedve a kimosás alakja további változtatásokat már nem mutat. A további vizsgálataink annak megállapítására irányultak, hogy a mederre ható nyomóigénybevételeknek milyen az eloszlása és nagyságrendje. Ehhez amerikai CEC-nyomásmérőt használtunk. A szelencék fémmembránjai nyúlásmérő bélyegen át, impulzusokkal továbbítják a nyomásingadozásokat önműködő oszcillográfhoz, ez 250 Hz-ig képes jegyezni a lüktetéseket, ami a kiértékeléshez elegendő. Az összefüggések megbízható kimutatása érdekében az öt szelencét 9 mérési szelvényben, a duzzasztóműre merőlegesen egyszer vízszintes,majd 22,6°-os hajlású szilárd mederfelületre helyezték el. Egy-egy kísérlet alkalmával szelencénként 15 másodperces oscillogr-ammokból középértékeket képeznek, ezek a nyugvó és a folyó víz közötti nyomáskülönbségeket ábrázolják. A nyomásfelvételek alapján készítik el a kereszt6. ábra. A Kachlet-vízlépcsö utófeneke 1965-ben Fig. 6 Le lit /'

arrière-radier de la chute de Kachlet en 1965 Bild 6. Das Sturzbett des Wehres Kachlet in 1965