Vízügyi Közlemények, 1969 (51. évfolyam)

2. füzet - Sárváry István: Víznyomjelzési kísérletek karsztos kőzetekben

:228 Sárváry István jelentősebb szerepe az áramlásban. Ilyen kis sebességérték ugyanis csak akkor képzelhető el, ha az utántöltés vízmennyisége nagy homlokfelülettel mozog, ami szélesebb egyetlen vetőzónánál. Valószínű azonban, hogy az éppen „útba eső" vetőzónákban lokálisan nagyobb sebességek is kialakulhatnak, ami tovább bonyolítja az áramképet. Az a tény, hogy a bányabeli vízbetörések tektonikai vonalak mentén, azokra mintegy „felfűzve" helyezkednek el, lényegében arra utal, hogy a vetők mentén a fekü védőrétege meggyengül. Az elvékonyodott, összetöredezett védőrétegen keresztül képes áttörni a nagynyomású karsztvíz. A vetőzóna alaphegységbe eső része a nagyobb hézagtérfogat következtében alkalmas a fent leírt átlagosnál nagyobb sebességű zóna központi magjának kialakulására, ahol többszáz m/óra körüli sebességek is felléphetnek. Ez annyit jelent véleményünk szerint, hogy a vízbetörések hozamának jelentősebb csökkenése mindig csak a vízbetörések közvetlen közelében mélyített fúrások „cementálásától" várható. Az a fúrás, amely a betörésektől távolabb nagy mennyiségű cementálóanyagot képes elnyelni, minden valószínűség szerint rövid járat közvetítésével kavernát tölt fel. Ez a művelet azonban csak szerencsés esetben zárhatja el a víz útját, mint ahogy nem gátolja különösebben az áramlást a homokrétegben elhelyezkedő nagyobb összecementálódott tömb, melyet az áramlás minden irányban megkerülhet. Az általános áttörtség viszont, amèly a vízbetörésektől távolabbi körzetben óriási felületen a víztömeg zömét szállítja, nem csökkenthető cementálással, hiszen az átlagos járatméret olyan kicsi, hogy meggátolja a cementáló anyag nagyobb távolságra való eljuttatását. Még a vízbetörések környékén is problematikus a cementáló fúrás telepítésének helye. A cementálások sikerességét azonban nagyban előmozdíthatják az egészen rövid távon, tehát rövid idő alatt végrehajtható áramlási vizsgálatok, melyek a vízutánpótlódás fő irányairól tájékoztatnak. Az eredményül kapott sebességnél biztosan kisebb sebességeket kapunk a vízbetörésektől távolabb, ahol az áramkép vonalai szétnyílnak (11. ábra). Feltétlenül nagyobbak viszont a sebességek egy-egy vízbetörésekből álló csoport belsejében, ahol a nagysebességű zónák egymásba metszenek. A vízbetörésnél a fekü védőrétegében kialakult sebességet közel azonosnak tarthatjuk az alaphegység felszínére számított sebességgel (750 m/ó), mivel egy 2,5 m

3/perc nagyságú vízbetörés ritkán bont meg 4—5 m-nél hosszabb táró-szakaszt, ami a talpon, homlokfalon és az oldalfalakon együttesen kb. szintén 20 m

2nyi aktív felületet jelent ( 10. ábra). Az említett eltérések azonban lényegében nem változtatnak azon, hogy a kísérlet környezetében átlagosan 22 cm óránkénti természetes áramlási sebességgel számolhatunk. Ez az érték 2,5—3 nagyságrenddel tér el a dorogi medence más területén végrehajtott korábbi kísérleteknél kapott értékektől. Ez a tény még jobban aláhúzza azt, hogy csak a megismétlés után is helytálló kísérleti adatokat lehet elfogadni. \VK.9243\ 10. ábra. Áramlási kép az alaphegység felszíne[és a bányavágat között Fig. 10. Image du courant entre la superficie de la montagne de base et la galerie de mine Bild 10. Strömungsbild zwischen der Oberfläche des Grundgesteins und der Flöze