Vízügyi Közlemények, 1969 (51. évfolyam)

1. füzet - Rádai Ödön: A légifénykép-értelmezés szerepe a karsztvíz-kutatásban

A légifénykép értelmezés karsztvízkutatásban 99 eddig leírt lépcsőfokon túljutva: az összes adatok egybevetése, kombinációja eredményeként olyan felismerésekig jutunk el, melyeknek jeleit a légifénykép csak lappangó módon tartalmazza. A közvetett, indirekt értelmezés legfontosabb momentuma az úgynevezett „evidenciák konvergenciája" elv. Ez részletesebben megfogalmazva azt jelenti, hogy számos, egymástól független (vagy kezdetben annak tűnő) jel, adat, eredmény alapján lépésről lépésre jutunk olyan következtetésekre, végül megállapításokra, melyek új összefüggéseket, ismereteket adnak. Bővebben erről nem szólunk, mert a gyakorlati példa megvilágítja majd a lényeget. Felesleges is mondani, hogy a közvetett értelmezés során már nem elegendő csak a légifényképek alapján szerzett anyagra támaszkodni, hanem igénybe kell venni minden más —• a területre, vagy annak tágabb környezetére vonatkozó — anyagot (irodalmat, térképeket, numerikus és grafikus adatokat stb). Mindaz, amit eddig elmondtunk: igen bonyolultnak, erősen spekulatív jellegűnek tűnhet. Ma azonban előveszünk egy sztereo-fényképpárt és az előbbiek szellemében lépésről lépésre haladva végigjárjuk a teljes folyamatot : világossá, meggyőzővé válik a dolog. 2. A Keszthelyi hegység megjelenése a légifényképeken Vizsgálatunkhoz a Keszthelyi hegység déli részének egy darabját választjuk; a terület a Balatonig nyúlik. Az 1. ábra — a és b jelű sztereo fényképpár — méretaránya kb. 1:20 000. Az elkerülhetetlen jelölések, beírások zavarják a képet, ezért csak az a képet vettük igénybe ilyen célra. így a b képen zavartalanul ellenőrizhető, vizsgálható minden. Már futó pillantás is elárulja: mely részek erdősek és az erdőt hol alkotja fenyő vagy lomblevelű fa. Fenyves például az 7-vel jelzett rész. Élesen elkülönülnek a megművelt, szántott területek. Jól felismerhetők az erdők közötti ritkás-, vagy fátlan-füves részek. Szinte világít két feltárás fehér foltja a H alatti részen, valamint az M melletti forrás-jeltől nyugatra. Igen jellegzetesek a vízzel átitatott, mindig nedves részek, melyek forrás-felfakadással kapcsolatosak, de a forrásjelek nélkül is felismerhetők. A fényképeken szépen kirajzolódnak a vízfolyások — bár karsztos felszínen ezek nem nagyok és viszonylag ritkák. A forrás-jelektől a tóba való betorkolásig követhető vízfolyások lefutása, „rajzolata" itt keveset mond, mert régen szabályozott mederben futnak, malom-árkokkal el is terelték őket. Nagyon jellegzetesek viszont az eróziós-pályák — vízmosások, völgyek, bevágódott szekér-utak — mert ezek a hegység szerkezetébe engednek bepillantást. Mérésük, elemzésük tehát fontos. A vízfolyás-, vagy az eróziós-pálya hossz- és a fajlagos sűrűség mérése, számítása a lefolyás- és kőzetviszonyok behatóbb vizsgálatának alapja. Ugyanilyen fontos a lejtésviszonyok alapos elemzése, a lejtőfelszinek morfológiai vizsgálata, inert ez már átvezet az értelmezés munkaterületére. A közvetlen értelmezés során tett következő megállapítások a legfontosabbak : a lepusztulás és felhalmozódás területei élesen, vagy kevésbé határozottan elválaszthatók. A déli hegység-perem mentén a választó-vonal nagyjából a megművelt, nem erdős részek szegélyén vonható meg. (A vizsgálatok során a képen ábrázolt felszínnél lényegesen többet tartalmazó felvételekef is használtunk, tehát a hegység területére mélyebben benyúló részeket is elemezhettük, ez az összkép kialakításában természetesen nagy segítséget jelentett). Az ábrázolt szerkezeti vonalak egy 7*