Vízügyi Közlemények, 1968 (50. évfolyam)
3. füzet - Csoma János: A Tisza jégjelenségeinek előrejelzése
330 Csorna János A felszín alatt képződő kásajég (lebegő és fenékjég) gomolyagokba összeállva a felhajtó erő hatására a víz színére emelkedik. A jégnek ezt a megjelenési formáját szotyajégnek nevezik. A felszínen a gomolyagok összeverődnek, a levegővel érintkező felületükön felszíni jég keletkezik, jégtáblák alakulnak ki, amit a folyó továbbszállít. Megkezdődik a jégzajlás. A táblák zajlás közben egymáshoz és a partokhoz ütődnek, súrlódnak, a széleik lekopnak, a súrlódás és ütközés hatására lekerekednek. A jégzajlást és jégmegállást befolyásoló tényezők matematikai összefüggését Schoklitsch [40] határozta meg a következőkben: ha В jelöli a víztükör szélességét, V a felszíni sebesség középértékét és az /!<1 arányszám azt, hogy a vízfelületnek hányad részét foglalja el a jég; akkor a folyó két egymást követő keresztszelvényén az időegység alatt áthaladó jég felülete azonos, úgy fenn kell álljon az f =n 1B 1v 1=n 2B 2v 2 [m 2/s] (1) összefüggés. Szavakban kifejezve a képlet azt mondja, hogy folyamatos jégzajlás esetén a három mennyiség szorzata egy-egy folyószakasz minden szelvényében állandó, illetve bármelyikük megváltozásával a másik kettő szükségképpen módosul. A képlet alapján megállapítható továbbá, hogy a zajlás sűrűsége (vagyis a jéggel borított vízfelszín és a teljes víztükörszélesség aránya) az időegység alatt érkező jég felületével egyenesen, a víztükörszélességgel és a sebességgel pedig fordítottan arányos. Ezért van tehát az, hogy azonos jégmennyiségek a folyó két egymáshoz közellevő szelvényében is különböző borítottságot eredményezve vonulhatnak le. Amíg tehát a jég megjelenése és a zajló jég mennyisége elsősorban a hőmérsékleti viszonyok függvénye, addig a zajlás sűrűségénél a hőmérsékleti viszonyok mellett a meder morfológiai adottságai játsszák a főszerepet [30]. A morfológiai viszonyokat a mederszélesség, a mélység, a kanyarulati viszonyok, továbbá a vízfelszín esése jellemzi. Ezek a tényezők természetesen a vízhozamtól függően is változnak. A hideg erősbödésével a zajlás sűrűsödik, majd a folyó jéglevonulás szempontjából legkedvezőtlenebb szelvényében a zajló jégtáblák a partok közé ékelődve, vízszintes irányú jégboltozatot alkotva megállnak. Ha a jég valahol megáll, a felülről érkező jégtáblák a jégboltozathoz ütődnek, azt vagy kimozdítják helyéből, vagy fennakadnak rajta és megkezdődik a jégtakaró felépülése a folyásiránnyal szemben. A folyó beáll. Csendesvizű vízfolyásokon az egymásnak ütköző táblák általában nem torlódnak egymásra. Sebes folyású vizeken viszont a felülről érkező jégtábláknak csak egyrésze akad fenn a jégboltozaton, a többit a víz a szilárdan álló jégtakaró alá vagy fölé sodorja. így jön tehát létre a sima, illetve torlódott jégtakaró. A jégtakaró felépülési sebessége, kiterjedése elsősorban a jégboltozathoz érkező jég mennyiségétől, minőségétől, illetve az ezeket befolyásoló hőmérsékleti, hidrológiai viszonyoktól és a morfológiai adottságoktól függ. A jégboltozat kialakulása után lényegesen megváltoznak a lefolyási viszonyok. A szabad felszínű lefolyás megszűnik. A víz zárt szelvényben folyik, melyet a meder és a kezdetben rendkívül érdes alsó felületű jégtakaró határol. Ennek következtében a hidraulikus sugár közel felére, a szelvény vízemésztő képessége pedig csaknem kétharmadára csökken.
