Vízügyi Közlemények, 1968 (50. évfolyam)
1. füzet - Petrovics Nikola: Duna-Tisza-csatorna építése a XVIII. században
Duna—Tisza-csatorna 21 átalány összeget, amelyet 25 év után az állam kifizetne a társaságnak és a Kiss fivéreknek. Emellett a részvényesek javára 8%-os kamatot kell biztosítani, a Kiss fivéreknek pedig nem kisebb kártalanítást mint amit a társaságtól kapnának. Schwitzen általában élénken pártolta, hogy a kezdeményezőket megfelelő módon jutalmazzák mind erkölcsi, mind anyagi szempontból. Ellentétben a Kiss fivérekkel, akik a felterjesztésük 12. pontjában igen határozatlanul beszéltek a jutalomról, amit a terv elkészítésével kapcsolatos munkájukért és költségekért várnak, Schwitzen azt követelte, hogy előre rögzítsék a jutalmat, amit kapnak, ha majd a csatorna elkészül. Erkölcsi elismerésül Schwitzen javasolja, hogy a Kiss fivéreket tüntessék ki a Szent István érdemrenddel, mint legnagyobb magyar kitüntetéssel és, hogy a bejárati és kijárati hajózó zsilipen, nyilvános ünnepség keretében állítsanak az emlékükre kőből faragott mellreliefet. Az anyagi jutalmazás megállapításánál, ha az állam építi a csatornát, két dolgot kellene szem előtt tartani : elsőnek a hasznot, amely minden esztendőben a kincstár számára származik a csatornából, másodszor pedig a megtakarítást, amely a lelkiismeretes felügyeletből és a Kiss fivérek jó gazdálkodásából származik a csatorna kivitelezése során. A kivitelezésnél elért megtakarításból a tervezőknek 10% renumerációt kell adni Schwitzen véleménye szerint. Ezen túlmenően azt is javasolta, hogy a csatorna építőinek és azok leszármazottainak „örök időkre" megfelelő évi járadékot kell megállapítani, amelynek azonosnak kell lenni azzal, mintha a csatornát magántársaság építené. Ha például előzetes mérleg alapján, amelyet a létesítendő társaság nyújtott be, kiszámították, hogy a tervezőknek évi jövedelme 3000 Forint lesz, és lia a szállítási költség egy hajó áthajózása után 300 Forint, akkor a tervezőnek és a leszármazottaiknak meg kell adni a jogot, hogy évenként 10 hajót úsztassanak át a csatornán díjmentesen, vagy pedig ezt a jogot átruházhassák idegenre. Javasolva azt, hogy a Kiss fivérek jutalmazását egész pontosan előre meg kell állapítani, Schwitzen elsősorban a tervezőket tartotta szem előtt, akiket véleménye szerint a határozatlan ígéret nem elégítene ki, ezen felül az ilyen jutalmazás serkentené mind azokat, akik „erőt éreznek magukban", hogy hasonló javaslatokkal kiharcoljanak a maguk számára ugyanilyen jutalmat az államtól. Meg kell azonban említeni, hogy Schwitzennek ezt a nagylelkű javaslatát az osztrák abszolutizmus vezető szervei nem fogadták el. Ezzel ellentétben, még mielőtt a csatornaépítés befejeződött volna, a Kiss fivéreket eltávolították a társaságból. Az ő későbbi többször megismételt kérésük, amelyet I. Ferenc császárhoz irányítottak, hogy díjazzák a fáradságukat, csak a puszta siránkozás hangja maradt. Schwitzen még azt is javasolta, hogy a csatornát nevezzék el I. Ferenc császárról, aki apja — a művelt II. József fivére és Mária Terézia fia II. Lipót — rövid uralkodása után időközben trónra lépett. Ezt a javaslatot, amelyet azért tett, hogy az új uralkodót fellelkesítse a Kiss fivérek terve iránt, természetesen elfogadták. Schwitzen ugyan kisebbségben maradt az udvari kamarában, de a javaslatának, hogy a csatornát az állam építse, voltak hívei. így az álláspontját elfogadta a Bécsi Magyar Udvari Iroda is, az osztrák abszolutizmus adminisztrációs-politikai szerve, amely a magyar ügyeket intézte. Az 1792. évi június 4-iki akta, amelyet Csáky József gróf írt alá, Schwitzen javaslatát erősítette meg, vagyis hogy a csatornát állami kezelésben építsék, valamint azt a javaslatát is, hogy a Vuka és Boszut medrének kihasználásával kössék össze a Szávát a Dunával 3 3. Ebben az aktában kihangsúlyozzák többek között, hogy erre a kérdésre (arról a kérdésről van ugyanis szó, hogy ki építse a csatornát) Schwitzen báró udvari tanácsos olyan gyökeresen
