Vízügyi Közlemények, 1968 (50. évfolyam)
1. füzet - Petrovics Nikola: Duna-Tisza-csatorna építése a XVIII. században
Duna—Tisza-csatorna 19 — írja Schwitzen — lehetőség nyílik arra, hogy a Szávát összekössék a Dunával Bródnál, amivel elhárítanák a Belgrádból kiinduló kereskedelmet hátráltató összes akadályokat és lényegesen rövidítenék az útvonalat" 3 0. A Schwitzcn-i<í\e kezdeményezést a Duna és Száva összekötéséről a tervezők azonnal elfogadták. Mi több, rövidesen meg fogják kapni a koncessziót nemcsak ennek a csatornának a megépítésére, hanem egy merészebb tervezésre is: a Száva összekötésére az Adriai tengerrel a Kupa folyón keresztül olyan csatorna létesítésével, amelyet a Gorszki Kotáron keresztül vezetnének. Ily módon összekötnék a Pannon Alföldet, Szlavóniát és Morvátországot az Adriai tengerrel. Schwitzen — a véleményét összefoglalva — memorandumában határozottan kihangsúlyozza, hogy az új hajózható útvonal haszna olyan tekintélyes, „hogy állam elleni cselekedet lenne a csatorna előnyeiben meg csak kételkedni is" 3 1. 5. Ki fogja építeni a csatornát — az, állam vagy magántársaság Schwitzen határozottan támogatta a Kiss fivérek tervjavaslatát, de nem kevésbé erélyesen ellenezte azt a javaslatukat, hogy a csatornát magántársaság építtesse. Schwitzen véleménye szerint a csatornát magának az államnak kell építeni és nem magántársaságnak. Ügy vélekedett, hogy a csatornát az állam gyorsabban, kevesebb nehézséggel és olcsóbban építené meg. Az állam jövedelme és az ország több hasznát látná, és minden állampolgárnak és alattvalónak kellemesebb lesz, ha a szállítás költségeit az állam pénztárába fizeti és nem magántársaságnak. Az állam rendelkezik az egyszerű katonák dolgos kezeivel és a főbb munkák elvégzéséhez katonai ácsokkal és kőművesekkel, ő rendelkezik altisztekkel és tisztekkel, akik ügyelnek a rendre és fegyelemre és mérnökökkel, akik irányítják majd a munkákat. Mindezek ugyanis fizetést kapnak és csak fizetés pótlékot kell a számukra biztosítani. Az államnak vannak kórházai, ahol gyógyítani tudja a munkában megbetegedett embereket. Hozzátartoznak azok a területek, amelyek felett a Kamara és a Folyami Zászlóalj rendelkezik, valamint a fa is, amely az építéshez szükséges, a magántulajdonosok pedig kényszerülnek bizottsági értékelés szerint átengedni a területeket, ha az állam megköveteli. Az államnak tehát csak „akarni kell, utasítani és így gyorsan tud kivitelezni". A magántársaság nem rendelkezik ezekkel az előnyökkel. Neki tárgyalni kell a munkásokkal, nehezebben talál megfelelő számú munkaerőt, és alkudni kell a bérekre. A fát, a többi építőanyagot és a földet meg kell vásárolni a tulajdonosoktól és ezeket nem lehet arra kényszeríteni, hogy a területet bizottságilag megállapított áron adják át, ha nem akarják, és a katonát sem lehet kényszeríteni, hogy magántársaságnak dolgozzon, ahogy azt a javaslók kívánták. Pénzügyi szempontból az állam a kölcsönadott 200 000 Forintra 4% kamatot kapna, tehát kevesebbet, mint a magánszemélyek, és ezen felül a sószállítások kötelező átengedésével az állam a hasznot magánosoknak engedi át. Amikor a csatornát majd átadják a forgalomnak — vélekedett Schwitzen — az állam egyes szolgálati helyeken alkalmazhat olyan személyeket, akik a nyugdíjalapot terhelnék (katonák, altisztek, tisztek, mérnökök), és a vontatáshoz a hadseregben kiselejtezett lovakat használhat, amelyeket a kamarai birtokok terményein tartana el. Az állam tehát olcsóbban tudja építeni és fenntartani a csatornát mint a magántársaság: az államnak nem kell nyerészkedésre törekednie, mint a magánszemélyeknek, hanem beéri a befektetett tőke visszatérülésével, ami a léte2»
