Vízügyi Közlemények, 1968 (50. évfolyam)
1. füzet - Petrovics Nikola: Duna-Tisza-csatorna építése a XVIII. században
18 Petrovics Nikola sal, de a legfontosabb az volt, hogy a csatornaépítés gondolatát teljesen elfogadták. így aránylag könnyen áthidalták a második nehéz akadályt is, és a tervezők 1792. februárban biztosak lehettek abban, hogy a nagy elképzelésük meg fog valósulni, ha nem is abban a határidőben, amelyet ők eleinte elképzeltek. Ez azt jelenti, hogy a Kiss fivérek tervének műszaki és gazdasági jogosultsága megggyőző volt olyan mértékben, hogy a konzervatív osztrák és magyar feudális urak egyetértését is megnyerte. Igaz, hogy ilyen hajózható csatornák a gazdaságilag fejlettebb nyugateurópai országokban már egy évszázaddal korábban épültek. A Habsburg császárság ezen a téren is elmaradt, és az osztrák abszolutizmus előtt állott a feladat, hogy legalább részben pótolja a lemaradást és bátrabban lásson hozzá a gazdasági lemaradásoknak felszámolásához olyan időszakban, amikor az ipari forradalom Angliában, a nagy burzsoá forradalom Franciaországban már győzött, és az emberiség belépett a fejlődésének új korszakába. Miután Budán a Kiss fivérek javaslatát megtárgyalták, visszaküldték Bécsbe a Helytartóság és a Magyar Kamara kiegészítésével és megjegyzéseivel együtt, és 1792 áprilisában az élénk viták tárgya lett az osztrák fővárosban. A csatornáról és a kiépítés célszerűségéről kialakult vélemények kedvezőek és egyértelműek voltak, de vitás kérdéssé vált, hogy a csatorna kivitelezését az állam végezze, vagy ezt a feladatot átengedje magántársaságnak, és ha átengedi akkor az milyen feltételek mellett legyen. Két ellentétes álláspont alakult ki. Kempelen udvari tanácsos, amint már tudjuk, elfogadta a Kiss fivérek összes lényeges követelését és a javaslatát is, hogy a csatorna kivitelezését bízzák majd a társaságra. Vele egyetértett az Udvari Kamara tagjainak legnagyobb része is. Közben Schwitzen 2 6 és Strassoldó 2 7 tanácsosok ellenkező állást foglaltak. Az álláspontját Schwitzen terjedelmes memorandumban ismertette. Ez teljes figyelmet igényel, mind az igen meggyőző érvelései miatt a Kiss fivérek javaslatának javára a csatorna szükségessége szempontjából, mind pedig az indokolások miatt, amelyekkel a magántársaság létrehozását ellenezte. Memorandumában Schwitzen először arra a kérdésre válaszol, hogy milyen hasznot hajtana a Duna—Tisza-csatorna. Kifejti, hogy az új víziút lehetővé teszi a „rövidebb és megbízhatóbb kincstári sószállításokat. A tutajok kedvezőbb áthaladását. Csökkenti a gyakori átrakások miatt létrejövő sóveszteségeket. Elejét veszi a fuvarosok lopásainak. Lehetővé teszi a dohány és a vörösrézlemez könnyebb és megbízhatóbb árusítását. Megkönnyíti háború esetén a hadsereg élelmiszerrel és hadianyaggal való ellátását.Védvonalakat képez ellenséges betöréssel szemben. Meghosszabbítja a meglevő Temesvári csatornát 2 8 és ezzel összeköti az összes gabonatermő tartományokat, amelyek eddig nem tudták értékesíteni a termeivényeiket, sem segíteni egymást ínség idején a szárazföldi és vízi közlekedési útvonalak hiánya miatt. Megakadályozza a talajvíz okozta károkat. Lehetővé teszi a néptelen területek betelepítését, amelyek a belvízlevezetés után lakhatóvá válnak. Az eddigi számos mocsaras területet termőfölddé változtatja és ennek következtében növekszik a lakosság száma és a mezőgazdasági termeivények mennyisége. Továbbá fejleszti a kereskedelmet Kelettel a csatornán folytatott biztonságos hajózással, a dunai legveszélyesebb szakaszok elkerülésével, a gyorsabb szállítással — amelyet minden időben lehet bonyolítani, kivéve a legvadabb teleket — a közlekedési útvonalak rövidítésével" 2 9. Schwitzen azután rámutat egy igen fontos kérdésre, amelyet a tervezők nem említettek, vagy nem is jutott eszükbe. Azt javasolja, hogy a Szávát és Dunát is össze kell kötni csatornával. „Ha a csatorna egyszer megvalósul
