Vízügyi Közlemények, 1968 (50. évfolyam)
2. füzet - Kienitz Gábor: Vízgyűjtők rendszervizsgálata és a belvízjelenség
242 Kienitz Gábor húzásával valósíthatja meg azokat. A vízímérnök feladata biztosítani ezen összegyülekezési fázis végeredményének — mely egyben az első három fázis végeredménye is —, a q l n-i\ek a megfelelő művek segítségével történő továbbjuttatását. Így tehát a csatorna megépítése a vízimérnök, de a lánc vizének ebbe vezetése a mezőgazda feladata. 4. fázis. A csatornahálózat összegyülekezése. Egy csatornát, vagy ami ugyanolyan feladatot jelent, egy csatornahálózatot a (13) következő értelmezésével vizsgálhatunk. Az x(t) betáplálás most a csatornát terhelő m számú belvízfolt-lánc valamilyen módon összegeződő vízszállításával azonos. A q p és q s z párolgási, illetve beszivárgási tagok most elhanyagolhatók, ugyanis a csatornákból ilyen módon elvesző víz a tapasztalatok szerint belvízlevezetés esetében elenyésző azok vízszállításához képest. A elfolgás a csatorna Q torkolati vízszállításával azonos, ami gravitációs rendszer esetén a mederjellemzők által meghatározott érték, átemeléses-rendszer esetén viszont a torkolati szivattyútelep által képviselt megszívás mértékétől, illetve ütemétől is függ. Végül pedig az S tározás nem más, mint a csatornában tározott víz mennyisége. A fenti módon értelmezett rendszervizsgálat kulcskérdése az x(t) betáplálási függvény helyes megállapítása, mert akár elhanyagoljuk az S csatornatározást, akár figyelembe vesszük, ez fogja megszabni a méretezésnél alapulveendő Q-t mind a csatornaméretek, mind pedig — átemeléses rendszernél — a beépítendő szivattyúkapacitás és annak helyes megosztása tekintetében. Jelen tanulmány keretében elhanyagoljuk a csatornatározást, mert tapasztalatok szerint egy csatornahálózat össztározása is elhanyagolható értékű az egy belvízhullám során lefolyásra kerülő belvíz mennyiségéhez képest, változása pedig igen lassú ütemű. Ez azt jelenti, hogy a (13) x(t)=qi(t)=Q(t)-re egyszerűsödik. Utalnunk kell azonban arra, hogy mód van a csatornatározás figyelembevételére is. Egészen más szerepet kap viszont az S rendszertározás, ha a méretezés során nem valósul meg az x(t)=Q feltétel. Ebben az esetben elsősorban már nem csatornatározást, hanem a csatornák mentén azok, illetve a szivattyútelep elégtelen szállítási kapacitása folytán kiöntött vízmennyiséget jelent. Ennek S(t) belvízmenngiségfüggvéngét az x(t) és a levezető művek által megadott Q(t) birtokában meg tudjuk határozni (gyakorlatilag legegyszerűbben differenciák módszerével, vagy grafikusan, az integrálfüggvények ordinátáinak különbségeként). így tehát ez esetben az S(t) függvény ebben az összegyülekezési fázisban is területek káros vízbőségét adja meg, hasonlóan az előző fázisok ilyen függvényeihez. Alapfeladatnak tehát a qi n elfolyási függvények összegezését tekinthetjük. Egy l hosszúságú csatornát terhelő, m számú láncból álló terhelést felfoghatunk (m/Oí/n megoszló terhelésnek, ha feltesszük, hogy a r/ ;„ függvények azonos időpontokban azonos értékeket adnak. Ezzel a feltételezéssel a vízgyűjtőt mind a belvízfoltok jellege, mind pedig azok területi megoszlása tekintetében homogénnak, a csatornahálózatot pedig mindenhol azonos sűrűségűnek tekintjük. Ha egyszerre csupán e feltételeknek eleget tevő vízgyűjtőegységeket vizsgálunk, akkor a nagy számok törvénye értelmében ez a feltételezés megengedhető. Feltéve, hogy a levezető művek kapacitása ezt megengedi, a belvízfolt-láncok vizét felvevő csatorna torkolatánál a vízhozam t időpontban a következő lesz : (29)
