Vízügyi Közlemények, 1968 (50. évfolyam)
2. füzet - Kienitz Gábor: Vízgyűjtők rendszervizsgálata és a belvízjelenség
Vízgyűjtők rendszervizsgálata és a belvízjelenség 235 beszivárgással eltávozottnak tekintjük); vagyis, ami még nem folgt be a tócsába és annak talajterébe. Az elemi rendszer kiürülése tehát a légtérbe, a fedőréteg szabadföldi vizkapacitás alatti tározóterébe, valamint a tócsához tartozó felszíni és felszín alatti tározótérbe történik. A következő fázisokban ennek az utóbbi víznek a további sorsát fogjuk nyomon követni. Foglalkozzunk azonban közelebbről a q p, q s z és q l tagokkal. A q p párolgás részben szabad vízfelület, részben pedig vízzel átitatott talaj párolgása. E párolgási értékek meghatározása a fizikai hidrológia feladatkörébe tartozik, azokra többé-kevésbé megbízható összefüggések állnak rendelkezésre, amelyek irodalmára elegendő csupán utalni ezen a helyen [14]. A q s z beszivárgással kapcsolatban ki kell emelni, hogy elemi vízgyűjtő esetében ez általában más jellegű, mint amilyen az összegyülekezés magasabb rendű fázisaiban. Ha egy talaj felszínére víz jut, akkor a beszivárgásnak az idő függvényében kifejezett /(/) értéke egy ideig fokozatosan csökken (hiperbolikus vagy exponenciális függvény szerint), majd egy közel állandó f c értékűvé válik, ami lehet 0 is. Azt a vízmennyiséget, amit egy talaj addig fel tud venni, amíg f c kialakul, i^-nek jelöljük. Már most elemi vízgyűjtők q S z értéke általában nagyobb f c-nél, csupán a télvégi időszakban szokott egyes területeken előfordulni, hogy az előkészítő csapadék értéke elérte F c-1, és így az elemi vízgyűjtőnél is a közel állandóvá vált beszivárgási értékkel kell számolnunk. Végeredményben a talajok beszivárgási t ulajdonságainak és a terhelő csapadéknak az ismeretében a q s z = f(l) elvileg mindenkor megállapítható. A q, rendszer-elf oly ás felszíni és felszín alatti részből áll. Az előbbit egy qf' l s* = ßh YI s (Uja) alakú függvény írja le, mely egyaránt lehet a vízlepel, vagy egy barázda vízszállítása. Előbbi esetben h a vízlepel átlagos mélysége (vagy egy adott jellemző mélység), utóbbiban pedig a barázdába folyó víz mélysége; I az esés, mig ß, y és b a vízmozgás jellegétől függő állandók. A felszín alatti vízmozgást egv q lf — K(W)I (14/6) alakú függvény írja le, ahol K(W) nemcsak a talaj nedvességtartalmától függő, hanem az átfolyási keresztmetszetre is utaló szivárgási együtthaló. Látható, hogy az elemi vízgyűjtőben végbemenő nem permanens folyamatot a (13) kontinuitási, és a (14) dinamikai egyenletek felhasználásával le tudjuk írni, és így a rendszervizsgálatot el tudjuk végezni. E vizsgálattal meghatározhatók az elemi vízgyűjtő belvízfüggvényei. Felhasználva a gyakorlat tapasztalatait, foglalkozzunk most azzal, hogy várhatóan milyen lesz e függvények jellege. Az S rendszertározás már röviddel a csapadék megszűnte után csak felszín alatti tározásból fog állni, mert a felszínen mozgó víz elérte befogadóját, a tócsát, illetve beszivárgott és elpárolgott. Ami a felszín alatti tározást illeti, a talaj vízgazdálkodási sajátságaitól függ, hogy ez a vízkészlet mennyi idő alatt ürül ki. A döntő szerep itt a beszivárgásé, vagyis, hogy hogyan válik egy talajréteg szabadföldi vízkapacitáson felüli vízmennyiségéből egy viszonylag vastagabb réteg szabadföldi vízkapacitáson aluli nedvességtartalma. Ehhez, a talajban végbemenő vízmozgáshoz képest a tócsa felé irányuló felszín alatti vízmozgás valószínűleg elhanyagolható nagyságrendű lesz. Lényeges szerepe van azonban a párolgásnak, ami rossz vízgazdálkodású talaj esetében szinte kizárólagos ürítője a talaj káros vízkészletének. Az elemi vízgyűjtő belvíztől való kiürülése tehát a <37 elfolyás megszűnte után a párolgás és a beszivár7 Vízügyi Közlemőnyek
