Vízügyi Közlemények, 1968 (50. évfolyam)
1. füzet - Petrovics Nikola: Duna-Tisza-csatorna építése a XVIII. században
Duna—Tisza-csatorna 11 3. A csatorna kiépítésére megalakult az állam részéről szubvencionált részvénytársaság A Kiss fivérek javaslatában igen fontos szerepet játszik az a kívánság, hogy a csatorna kiépítését magántársaságra bízzák, amely jelentős privilégiumokat és tekintélyes támogatást kapna az államtól. Ezt a kívánságot a kezdeményezők 12 pontban foglalták össze, és ezek körül a pontok körül alakult ki a legnagyobb vita az Udvari és a Magyar Kamarában 1 7. Ez teljesen érthető, mert igen tekintélyes anyagi és adminisztratív—politikai koncessziókról volt szó, amelyek az abszolutizmus és az egyes birtokosok feudális jogait és privilégiumait érintették. Az első és legfontosabb privilégium, amelyet a Kiss fivérek követeltek, a sónak a víziúlon való szállítására vonatkozott, amely a társaság kizárólagos joga lett volna Szegedtől, Eszékig, Mohácsig, Dunaföldvárig, Baja és Dunavecse (Bajától 80 km északra) között a rákövetkező 25 éven keresztül, az akkor érvényben levő áron 27 krajcárért mázsánként. Gazdasági és pénzügyi szempontból a sószállítás, mint állandó és megbízható jövedelemforrás a javasolt társaság számára, és mint serkentés a részvényesek részére, hogy tőkéiket befektessék ebbe az új vállalkozásba, két nagy előnyt biztosított. Az első előny a szállított árunak tulajdonságából származott. Mint különleges élelmezési cikk feltétlenül nélkülözhetetlen az emberek élelmezésénél is, és a többi áruhoz viszonyítva kevésbé függött a piac ingadozásától, illetve a rossz termési viszonyoktól. Ezért a létrehozandó társaság számára aránylag stabil jövedelmet biztosított, emelkedési jelleggel a még mindig ritkán lakott területeken, ahol a telepítési folyamat és a lakosság számának növekvése a törökök kiűzése után még mindig folyamatban volt. A második előny a sószállítási monopólium volt. Ez abban állt, hogy a só kitermelése és közfogyasztásra bocsátása állami monopólium lévén, maga az állam, amelytől ennek a privilégiumnak az átadását 25 éves időtartamra kívánták, garantálni tudta a részvénytársaság számára a stabil jövedelmet. IIa 25 évre megkapnák a sószállítási monopóliumot, akkor a Kiss fivérek esélyei jelentősen megnőnének ahhoz, hogy biztosítani tudják a kivitelhez szükséges eszközöket magánforrásokból olyan országban, ahol még mindig a régi feudális gazdasági rend volt túlsúlyban, és ahol még igen kevés volt a tapasztalat a kapitalista rendszerű részvénytársaságokra vonatkozóan, amilyent a Kiss fivérek kívántak létrehozni. Amikor a Kiss fivérek meghatározott viszonylatban, a sószállítási monopóliumot követelték, előre megegyeztek abban, hogy a só szárazföldi szállítása továbbra is az addigi módon parasztszekerekkel történjen. Ők azzal a ténnyel számoltak, hogy rossz hajózási viszonyok mellett a szállítást parasztok végezték, de ritkán önkéntesen, hanem legtöbbször hatósági utasításra. Rossz időjárásban, amikor az utak eláztak és járhatatlanná váltak, vagy az aratási időszakban a parasztok számára a só szállítása nehéz teher volt, olyan munka, amit csak kényszerítésre végeztek. Ezért követelték a Kiss fivérek, hogy a jövőben nekik engedjék át azt a sószállítáet, amit a kötelezettek nem akarnának önkéntesen vállalni, ami azt jelenti, hogy a sószállítási monopóliumból csak azok a mennyiségek esnének ki, amelyeket a parasztok hajlandók szekérrel önkéntesen vállalni. A javaslók tehát valószínűleg rendelkeztek olyan adatokkal, hogy megállapíthatták, amennyiben a kényszer megszűnik, akkor csak igen kis sómennyiséget szállítanak majd szárazföldi úton.
