Vízügyi Közlemények, 1967 (49. évfolyam)

1. füzet - Kienitz Gábor: az 1965-66. évi belvíz hidrológiai értékelése

Az 1966. évi tavaszi belvíz 411 1966 januárjában már egy második tényező is kritikusra fordult, nevezetesen a tartósan hideg időjárás folytán a talaj felső rétegei 15 —20 cm mélyen átfagytak, rögzítve ezzel az őszi csapadék által létrehozott telítettséget. Ezzel a két közvetett tényező egyértelműen tavaszi belvíz valószínűségére mutatott. Ugyanakkor már a harmadik tényező, a közvetlenek egyike is megjelent. Ez pedig a januárban tartósan kialakult hótakaró, amelynek vastagsága 20 — 30 cm, víztartalma pedig a hónap végén 40 — 50 mm körüli volt. Február elején tehát minden előfeltétele megvolt egy rendkívüli tavaszi belvíz-helyzetnek. Az, hogy mennyire súlyos állapotok alakulnak ki, már csak ennek a harmadik tényezőnek további alakulásától, azaz a hó elolvadásának időrendjétől, továbbá a negyedik tényezőtől, az olvadást kísérő, illetve azt közvetlenül követő csapadéktól függött. Jól nyomon követhető tehát, hogy a megelőző őszi — csupán statisztikai meggondolásokra támaszkodó — becslésből az egyes belvizes tényezők rendre kedvezőtlenné válásával hogyan alakult ki a tavaszi belvíz előrejelzésének lehetősége. Ez egyben alátámasztja egyrészt azt, hogy szabad és célszerű a száraz, illetve nedves évjárat alapján következtetni a várható belvíz-helyzetre — és ennek alapján szükség esetén jóelőre felkészülni a rendkívüli állapotok megfelelő fogadására —, másrészt pedig azt, hogy a tavaszi belvíz tapasztalati alapon való előrejelzése csak a négy legfontosabb tényező ismeretében, illetve helyes megítélése alapján lehetséges. Ha nagyjából egyforma súlyt tulajdonítunk ezeknek a tényezőknek, akkor a következő megállapításokat tehetjük: Az első tapasztalati előrejelzést a tartós fagy beállta után végezhetjük, az azt megelőző őszi csapadék ismeretében, 25%-os megbízhatósággal. További előrejelzéseket január közepétől kezdődően végezhetünk, a kialakult talajfagy- és hóviszonyok ismeretében. Mivel előbbit illetően a helyzetet ekkor már egyre tökéletesebben megismerjük, utóbbi tekintetében azonban még kérdéses az olvadás időpontja és lefolyásának üteme, ezért január vége felé az előrejelzés megbízhatóságát mintegy 50%-osnak, február közepe felé pedig — amikor már az olvadás bekövetkezésének valószínűsége növekszik — mintegy 70%-osnak tekinthetjük (egy tényezőt biztosan ismerünk, kettőre nézve pedig jó becslést végezhetünk). Teljes, 100%-os megbízhatóságú előrejelzés a belvíz-helyzet kialakulása előtt tehát elvben sem lehetséges, aránylag megbízható előrejelzés pedig csak a tél vége felé. A fenti gondolatmenetnek megfelelően 1966. február elején körülbelül 60%-os megbízhatósággal rendkívül súlyos belvízhelyzet volt előrejelezhető a télvégitavaszi időszakra. A 40% bizonytalanság azt jelenti, hogy kedvező ütemű olvadás és kevés kísérő csapadék esetén viszonylag enyhülhetett, kedvezőtlen ütemű olvadás és sok kísérő csapadék esetén viszont tovább súlyosbodhatott a helyzet. Mindenesetre, a jelzett időpontban az előfeltételek egy egészen katasztrofális — az 1940. évihez hasonló — belvíz-helyzet kialakulásához is megvoltakI. A BELVÍZ LEFOLYÁSÁNAK RÖVID JELLEMZÉSE Február elején az olvadás bekövetkezett és belvízelöntések keletkeztek. Ezzel a harmadik tényező véglegesen kialakult és megjelent a negyedik tényező is. Elöljáróban megállapítható, hogy e tényezők az átlagosnál lényegesen kedvezőbben alakultak, és így a fenyegető belvízhelyzet egy viszonylag kevésbé káros kihatású, de még mindig szélsőséges kifejlődésben oldódott fel. 3 Vízügyi Közlemények