Vízügyi Közlemények, 1967 (49. évfolyam)

1. füzet - Szőcs József: Az 1965-66. évi téli-tavaszi belvízvédelem Magyarországon

22 Szőcs József A Szarvas alatli holt-Körös vízrendszerében, annak ellenére, hogy a Békésszentandrás-i holtmeder vízszintjét a tél folyamán három alkalommal is sikerült gravitációsan csökkenteni, mégis szükségessé vált a szivattyútelep mellé 6 db DIMPT 22-es szivattyú felállítása. A kisegítő szivattyúk üzeme ellenére főleg a Dögös — Kákafok-i főcsatorna felső szakaszán és annak mellékcsatornáin vízvisszatartásokat kellett alkalmazni az alsó szakaszok tehermentesítése érdekében. 5. A Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság területén február 15-én a töltések védelme érdekében szintén korlátozni kellett a Hortobágy — Berettyóba emelő szivattyútelepek üzemét. Természetesen ennek következtében nagy nehézséget jelentett — különösen a Villogó-főcsatorna mentén — nemcsak a mezőgazdasági területek, hanem egyes belsőségek víztelenítése is. A belsőségek védelme érdekében február 18-án azoknak a szivattyútelepeknek az üzemét, amelyek kizárólag mezőgazdasági területeket mentesítenek, be kellett szüntetni. Ennek megfelelően a szivattyúzást az Álomzug-i, Gástyás-i, Üllőlapos-i, Sándorog-i, Berecfenék-i és Füzesgyarmati úti szivattyútelepeknél, illetve szivattyúállásoknál beszüntették. A Sebesér-i szivattyútelep teljes kapacitással Karcag, a Villogó-i 2,5 m

3/s-os kapacitással Karcag és Kisújszállás, a Mirhó-i 2,5 m

3/s-os teljesítménnyel Kisújszállás, a Kiserdő-i szivattyútelep pedig 0,7 m

3/s-os kapacitással Túrkeve város védelme érdekében volt üzemben. Az üzemórák száma azonban ezeken a helyeken sem lehetett több napi 12 óránál. 6. A Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság belvízvédekezését nagyon megnehezítette, hogy különösen súlyos árvízvédelmi helyzetet idézett elő a Berettyón levonuló jeges árhullám. Az itteni védekezés az Igazgatóság védelmi erejének csaknem teljes egészét igénybe vette, és eközben napról napra nagymértékben növekedett a belvízi elöntés nagysága is. A rendkívül intenzív belvízképződés következtében a magasabb fekvésű területek víztömegei gyorsan lehúzódtak az alacsonyabban fekvő területekre, nagy kiterjedésű elöntéseket okozva, sőt számos helyen belsőségeket veszélyeztetve. További nehézségeket jelentett a védekezés során, hogy a belvízrendszerek jelenlegi állapotukban csak igen kis mértékben alkalmasak a csatornák túlterheltségét okozó belvíztömegek átmeneti visszatartására. A vízvisszatartásra alkalmas műtárgyak hiánya miatt, ideiglenes jellegű mederelzárásokat, földáttöltéseket és kisebb zárótöltéseket kellett igen sok esetben építeni. A vízvisszatartásra az Igazgatóság felhasználta a Keleti és Nyugati Főcsatornákat, a halastavakat, a korábban kiépített kisebb befogadóképességű tárolókat és a természeti adottságoknál fogva arra alkalmas területeket, ahol ideiglenes tározási helyeket jelölt ki. A tárolókon kívül legelőterületeken is — főleg Kornádi térségében — volt víztározás. A belvízlevezetést nagyon hátrányosan érintette az a körülmény, hogy a Hortobágy — Berettyón igen tartós, az alsó szakaszán az eddig észlelt maximumot is meghaladó árhullám alakult ki, és árvédelmi biztonsági okokból a Vízügyi Főigazgatóság kénytelen volt II. 15 — 22. közötti időszakra a belvizek levezetését oly minimumra csökkenteni, amelyet a belsőségek belvízmentesítése feltétlenül szükségessé tett. Ezen időszak alatt pl. a Borz II. szivattyútelep napi 9 órát, a Borz I. szivattyútelep napi 5 órát, az Alsófuttak-i pedig napi 9 órát volt üzemben, a felsoroltakon kívül a többi szivattyútelepnél is hasonló korlátozások voltak, sőt több szivattyútelepnél hosszabb-rövidebb ideig az üzemet teljesen be kellett szüntetni. E kényszerhelyzetben természetesen minden lehetőséget fel kellett használni