Vízügyi Közlemények, 1967 (49. évfolyam)

1. füzet - Szőcs József: Az 1965-66. évi téli-tavaszi belvízvédelem Magyarországon

Az 1965—1966. évi belvízvédekezés 23 — belsőségi területek védelme érdekében — a belvizek visszatartására, nemcsak a legelőterületeken, de számos helyen még szántókon is. A Berettyón levonult, az előzőekben említett jeges árhullám miatt II. 8-án a Kutas főcsatorna torkolati zsilipjét le kellett zárni, és azt csak II. 12-én lehetett újra nyitni. A lezárás 4 napja éppen egybeesett a maximális belvízképződés idejével és így a Kutas főcsatornában és mellékcsatornáiban rendkívül magas belvízszintek alakultak ki. E körülmény miatt a levezetés lehetősége nagymértékben korlátozódott, így a vízmennyiség lehetőség szerinti, minél nagyobb visszatartása vált szükségessé. Mintegy 9400 kh területen volt a térségben vízvisszatartás, ebben jelentős szerepe volt a korábban övgátolt legelőknek. A nagymértékű vízvisszatartás ellenére a Kutas csatorna több szakaszán a kialakult belvízszint meghaladta a maximális belvízszintet, illetve a depóniák magasságát. Súlyos belvízhelyzet alakult ki a Kődombsziget-i csatorna térségében is. E rendkívül belvizes terület mentesítésére tervezett 4 m

3/s teljesítményű szivattyútelep a védekezés idején építés alatt állt, így az adott helyzetben hordozható szivattyúkkal kellett az átemelést biztosítani. Annak ellenére, hogy a Kődombsziget-i csatorna torkolatánál a belvízvédekezés idején 8 db hordozható szivattyút vonultattak fel, a korábbi évek 1 db hordozható szivattyújával szemben, a lefolyó belvízmennyiséget ez a szivattyúkapacitás sem volt képes maradéktalanul átemelni. A belvizek egy része a Nagyfok csatornába jutva olyan magas vízállást okozott, hogy Ujiráz község súlyosan veszélyeztetve volt. Honvédségi, vasutas és közerők igénybevételével lehetett csak a letóduló víztömegeket a Csente —Szakál-i csatornánál és a Kődombsziget-i csatornában épített áttöltésekkel megfogni, továbbá Ujiráznál 1 km hosszúságú nyúlgáttal a községet védeni. Igen nagy jelentősége volt a Nagyfok csatorna 10,2—11,5 km szakaszán a jobb parton végzett belvíztározásnak. A belvízlevezetés irányítása, a vízvisszatartás és víztárolás lehetőségének hiánya legjobban az Alsónyírvíz-i körzetben mutatkozott meg. A mély fekvésű völgyeletek bizonyos mértékig mint természetes tárolók működtek, ezáltal a belvízcsúcsok csökkentek, de ezen vízmennyiség levezetésének szabályozására, a legmegfelelőbb időpont megválasztására már nem volt lehetőség. A nyírségi területekről nagy tömegben lehúzódó belvíz pl. a Kállón oly magas vízállást okozott, hogy ennek következtében Derecske térségében nagyobb belvízelöntések keletkeztek és a község belsőségét is veszélyeztették. A belvízelöntés oly mértékű volt, hogy a Derecske — Berettyóit]'falu-i műút mélyebb szakaszain а К álló — Derecske-i ág és a Kalló — Konyár-i ág között nyúlgátakkal kellett védeni a műutat. Az itt kialakult helyzet igazolja a Felsőtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság területén megkezdett nyírségi tárolók belvízvédelmi jelentőségét. Több város és község belsőségében is jelentős védekezésre került sor. Ezek közül csak néhányat említek meg. Debrecen város területén elsősorban a keleti és délkeleti részeken, a Szabadság- és Gerébi-telepeken, a Monostorpályi út mentén jelentkeztek súlyosabb belvízkárok. E területeken már 1965 év decemberében is nagyobb belvízvédekezésre került sor. Fokozta a nehézséget, hogy nemcsak a felszíni vizek elvezetésére volt szükség, de a talajvíz is több helyen elérte a terepszintet. A belsőségi csapadékvíz-elvezető csatornák hiánya miatt több helyen szivattyúzással kellett a vízelvezetést megoldani. 7. A Felsőtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság területén nagyobb elöntések a Tisza—Szamos közi és a Szamos — Kraszna közi (12. ábra) belvízrendszerekben keletkeztek. Mindkét rendszerben nagymértékben fokozta az elöntött területek