Vízügyi Közlemények, 1966 (48. évfolyam)

1. füzet - Belvízvédelmi értekezlet Szegeden 1965. október 15.

1 32 Orlóczi — Szászhelyi — Kienitz — Ballá — Szük — Karcagi domborzati viszonyoktól függően kisebb foltokban jelentős eltérések lehetségesek. A térkép értékelésénél figyelembe kell venni, hogy a havazás előtti erős talajfagy és a nagy víztartalmú hótakaró gyors felmelegedése, különösen egyidejű olvasztó esővel, a ma még veszélyeztetetteknek nem látszó területeken is, sőt az egész területen okozhat súlyos belvízjelenségeket. Ugyanakkor kedvezően száraz téli félév a ma kedvezőtlen területek helyzetén is javíthat. Lényegesen más a belvízveszély lehetőségének a mérlegelése a Duna—Tiszaközi homokterületeken. Itt ugyanis a talajvízszín változása szorosabb kapcsolatban van a belvízképződéssel, mint a kötött területeken. Példaképpen megemlíthetjük a Domaszéki homokterületeken megfigyelt jelenségeket. Leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy a belvízgazdálkodás legfőbb meghatározói a csapadék és a párolgás időszakos mennyiségei, illetve azoknak eltérései az egyensúlyt jelentő sokévi átlagoktól. A domaszéki belvízöblözet néhány kútjának adatait feldolgozva talajvízjárási ábrákból, részint az éves, másrészről a több éves halmozódási — nedvesedési és kiszáradási — folyamatot igen jól lehetett követni. E szerint a homokterületeknél jelentősebb csapadék anomália nélkül is bekövetkezhet jelentős talajvízszint változás és ennek oka ilyenkor a párolgási feltételek megváltozásában kereshető. Az emlékezetes 1940—42. évi belvizek előkészítő csapadékhalmozódása — az 1935—-1942. évek között — a sokévi átlaghoz viszonyított 1122 mm többlettel jellemezhető. A száraz évek sorozata a sokévi átlaggal szemben 1945—1953. években 615 mm-rel kevesebb csapadékot hozott. A száraz évek után ismét többéves halmozódási sorozat indul, mely 1956-ban éri el tetőpontját, majd utána 1957—1964. között jól kiegyenlített vízháztartási idősort találhatunk. Ennek az időszaknak a végén a talajvízszint feletti hézagtérfogat 400—500 mm-nek felel meg, ami bőségesen elegendő volna akár az eddig tapasztalt legnagyobb többlet, az 1939/40. hidrológiai év 336 mm-ének elhelyezésére is. Ennek ellenére az 1964. június 9-i, mintegy 146 km

2 területre lehullott zápor súlyos elöntéseket okozott. A zápor középpontjában egy négyzetkilométernyi területen 160 mm volt a csapadék, a 100 inm-nél nagyobb csapadékmennyiség pedig 20,5 km

2 területet érintett. Megfigyeléseink szerint mintegy 50 mm intenzív csapadék a homokfelszín legfelső 2—3 dm felső rétegét annyira telítette, hogy az pontosan úgy viselkedett a további csapadék érkezése során, mint télen a lefagyott talajok, azaz a felszínt vízzáróvá téve rohamosan növelte meg a lefolyásra került hányadot. Azokon a helyeken, ahol a zápor csapadékmennyisége a 100 mm-t elérte vagy meghaladta, kiterjedt belvízkárok keletkeztek. A telítődés hatása áthúzódott az 1965 év elejére is. Ez annyira egyértelmű volt, hogy január 21-én a Csongrádmegyei Hírlapban sikeres belvízelőjelzést tudtunk közzétenni pusztán a talajtelítődés és a sokévi havi csapadékátlagoktól való mennyiségek mérlegelése útján. Ennek a kisebb területnek a vízháztartása annyira követhető volt, hogy a nyár közepéig húzódó belvízvédekezések során négy ízben ismételten előre meghatározhattuk a telítődés feltételeit és a belvízkárok többszöri ismétlődését. Ma is számos olyan terület van homokvidékeinken, ahol az ilyen előkészítő feltételek fennállanak és valószínűsíteni lehet a területek veszélyeztetettségét.