Vízügyi Közlemények, 1966 (48. évfolyam)

3. füzet - Kienitz Gábor: A síkvidéki vízrendezés időszerű kutatási feladatai

374 Kienitz Gábor sonló volt az 1950 évihez, lefolyás csak a terület egyhatodán alakult ki. úgy, hogy a legnagyobb fajlagos vízszállítás 6 l/s km

2 alatt maradt, és a lefolyási tényező is 0,01 alatt volt. így a megfigyelések egy aránylag nagy kiterjedésű vízgyűjtő esetében számszerűen megmutatták a mezőgazdasági művelésnek a belvíz keletkezésére való hatását és megmutatták a víz talajban való visszatartásának módját. De meg kell említeni egy, a megfigyelések során nyert olyan tapasztalatot is, amely arra figyelmeztet, hogy a kérdésnek sok vonatkozása van. Az 1962—63. évi, rendkívül kemény tél során a mélyen szántott, és így mélyen beázott talajok — összefüggő hótakaró hiányában — mélyebb felső rétegben fagytak át, mintha sekélyen szántották volna őket. így, amikor esők kíséretében bekövetkezett az olvadás, a mélyebb rétegek felé történő szivárgás késedelmet szenvedett, és éppen a mélyszántás következtében jött létre a területen eddig mért legnagyobb fajlagos vízszállítás, 64 l/s km

2. A Kisújszállási (5) Kísérleti Területen már hat éven át folyt mind 21,5x154 m-es kísérleti parcellákon, mind pedig üzemi méretű táblákon a lefolyó felszíni vizek mérése, különféle szántási mélységek és különféle termesztett növények mellett. A megfigyelések a tenyészidőre korlátozódtak, azonban ezeket kiterjesztik a télutói időszakra is. A kísérletek kezdetén csak természetes csapadékokból származó lefolyásokat mértek, de rövidesen mesterséges lefolyásokat is hoztak létre annak érdekében, hogy minél több adat álljon rendelkezésre. A mesterséges lefolyást permetező öntözéssel állították elő. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a mesterséges lefolyásra vonatkozó adatok nem egyértelműek, nemcsak a természetes csapadékból származó lefolyással egybevetve, de egymással összehasonlítva sem. Ez arra figyelmeztet, hogy ilyen kísérleteknél minden tényezőt gondosan figyelembe kell venni és mérlegelni kell. Miután a legkülönfélébb körülmények közti lefolyási viszonyokat viszonylag rövid idő alatt kívánjuk felderíteni, a mesterségesen létrehozott lefolyások jövendő kutatásainkban fontos szerepet játszhatnak. Ügy látszik, hogy ezek eredményeit először egymáshoz fog kelleni viszonyítani, majd meg kell keresni azokat a paramétereket, amelyekkel a valóságos viszonyokra vonatkoztatva tudjuk őket átértékelni. Várható, hogy ilyen módon sok kérdést fogunk tudni megválaszolni, különösen a télutói időszakban, amely a legfontosabb a belvizek keletkezése szempontjából. Természetesen, e kísérletek elsősorban azoknak a területeknek a szempontjából érdekesek, amelyeknél a mélyen elhelyezkedő talajvízszin nincs különösebb hatással a keletkező felszíni vizekre — ami az ország sík területeinek nagyobb részén fennáll. Az eddigi kísérletek öntözetlen és öntözött (tehát megelőző csapadékban részesült) területekre egyaránt vonatkoztak. Míg az előbbi esetben (őszi búza és tengeri) a lefolyási tényező értéke 0,02—0,04 körüli volt, az utóbbi esetben (tengeri és lucerna) 0,03—0,13 között változott. Megállapították, hogy a záporból származó lefolyás nagymértékben függ az eső intenzitásától, csepp-nagyságától és a vízben oldott anyagoktól (tehát vegyi hatásoktól is), a talajt borító növényzeten és a művelési módon kívül. Ugyanis mindezek a tényezők nagy szerepet játszanak a talajfelszín pórusainak eltömődésében. Számszerűen megmérték már az eső által a talaj-felszínnel közölt energiának a lefolyásra gyakorolt hatását is. Mérték a talaj elmosását (hordalék-képződést) is, ez azonban jelentéktelen mennyiségűnek bizonyult.