Vízügyi Közlemények, 1966 (48. évfolyam)

2. füzet - Szigyártó Zoltán: A felülről vezérelt öntözőcsatornarendszerek bögéinek méretezése

234 Szigyártó Zoltán Akár az első, akár a második helyzettel is állunk azonban szemben, a most tárgyalt, felülről vezérelt rendszereknél a baj észlelése, a fővizkivétel lezárása, s a kritikus bögébe irányuló vízszállítás megszűnése között meglehetősen sok idő telhet el. Ennek következtében az első esetben a töltés meghágása, a második esetben az elöntés további lényeges növekedése állhat elő. Mindezek elkerülésére lehet aztán az egyes bögékhez, egy vagy több műtárgyból álló úgynevezett vészkiömlőket beépíteni, melyek jellemzője az, hogy az előálló legkritikusabb esettel számolva a böge teljes vízszállításának az elvezetésére is alkalmas, s üzembe helyezésükre elsősorban veszély esetén, a töltésszakadás, illetve a mezőgazdasági károk elkerülése, vagy csökkentése érdekében kerül sor. A vészkiömlők méretezése így éppen olyan gazdaságossági mérlegelésen alapuló művelet lenne, mint a többi bögeméretezési feladat; ha nem terhelné ezt az eljárást még a többihez viszonyítva is sokkal nagyobb bizonytalanság az üzemzavarok helyével, jellegével és átlagos évi előfordulási számával kapcsolatban. E nagy bizonytalanságok miatt a vészkiömlőknél megbízható, vagy legalább megbízható tájékoztató értéket adó gazdaságossági elemzésről nem lehet szó. Mindezek következményeképpen abból a tényből kiindulva, hogy az ilyen vészkiömlők, illetve vészkiömlő rendszerek, s a hozzájuk tartozó elvezető csatornák építése éppen a nagy méretek miatt igen költséges, az egyes mellékcsatornákon keresztül azok körültekintő kialakítása esetén tetemes vízmennyiségek vezethetők le, s hogy az eddigi hazai tapasztalatok szerint azoknak a kritikus eseteknek a száma, amikor e berendezésekre valóban szükség lenne, elenyésző; a hazai műszaki gyakorlatban el szoktak tekinteni ezek létesítésétől. E kialakult gyakorlat követése azonban természetesen nem mentesítheti a tervezőt attól, hogy minden egyéb lehetőséget meg ne ragadjon a szóbanforgó üzemzavarok esetén előálló károk csökkentése érdekében. Ezért a csatornák utolsó bögéjét — már csak a víztelenítés követelményeire tekintettel is — feltétlenül össze kell kötni a levezető hálózattal. Törekedni kell továbbá arra is, hogy ezeket a levezető csatornahálózatba torkoló műtárgyakat és a szükség esetén azokhoz csatlakozó összekötő csatornákat, a helyi lehetőségek mérlegelésével minél nagyobbra képezzék ki. Ezzel egyidejűleg még a tervezés során el kell dönteni, s a műtárgyak tervezésénél figyelembe kell venni azt is, hogy a tárgyalt üzemzavarok esetén szükséges gyors leállásoknál a fölös vizek tárolása érdekében a vízszinttartás helyén az üzemvízszint felett milyen magas túlduzzasztás engedhető meg. Ugyancsak a szóbanforgó üzemzavarok veszélyes következményeinek elhárítása, csökkentése az az egyik ok, ami miatt az automatikus vízszintszabályozókat — vagy legalábbis egy részüket — feltétlenül el kell látni kézi szabályozási lehetőséggel, hogy szükség esetén azokat a felvíz magasságától függetlenül mozgatni lehessen. Végül automatikus vízszinttartási rendszer esetén feltétlenül meg kell vizsgálni annak a felvízszintszabályozó műtárgytípusnak az alkalmazási lehetőségét is, melynél a zsilip vezérlését bizonyos alvízmagasságon túl már az alvíz veszi át, s így ha az túllépi a megengedett határt, a zsilip a felvíz magasságától függetlenül zár [5]. Ez a műtárgy-típus ugyanis sorozatban alkalmazva — amennyiben a tartott felvízszintjének ingadozása a normális üzemviszonyok között még a megengedhető határok között marad — amellett, hogy tökéletesen ellátja a vízszinttartással