Vízügyi Közlemények, 1965 (47. évfolyam)

1. füzet - Alföldi László: Mélyfúrású kutak vizsgálata és a vizsgálatok tapasztalatainak felhasználása a vízgazdálkodásban

44 Alföldi László sem ad vizet, hiába kompresszorozzák. Ilyenkor ismételt erőteljes szűrőmosatással, súlyosabb esetben mosatással egybekötött kompresszorozással, esetleg „lüktető" kompresszorozással lehet az iszaplepényt megbontani és a víz beáramlását megindítani. A tapasztalatok szerint a réteg eredeti áteresztőképességét helyreállítani általában nem sikerül. A nagyszemcséjű homokba és a kavicsba még a jó minőségű bentonitos iszap is aránylag mélyen behatol, a megbontási kísérlet során gyakran az iszap összemosódik és igen jelentékeny vízhozamcsökkenést okoz. Természetesen nagy mélységű fúrásoknál (ahol a rétegmegnyitást perforálással végzik) a bentonitos iszap használata veszélytelen, mert a „belövés" aránylag mélyen feltárja a zavartalan vízadóréteget. Veszélytelen az átfúrás akkor is. ha a beszűrődést bővítőfúrással el lehet távolítani a szűrőzés előtt. A gyakorlatban a laza vízadórétegeket beomlás, üregesedés és erős fellazulás nélkül „tiszta vízzel" nem lehet átfúrni, ezért általános a híg agyagos öblítőiszap használata. Az üregképződés azonban legtöbbször még így sem kerülhető el, az üregek mérete pedig általában ismeretlen. Szürőzetlen furatban a nyomás alatti réteggek vizsgálatát a laza vízadórétegek omlékonysága miatt nem lehet elvégezni. Ez természetesen azt jelenti, hogy a magános kutakban végzett vizsgálatok eredménye a kútkiépítési technológiától is függ. A helyes vízgazdálkodásnak koncentrált víznyerésre, vagyis a lehető legnagyobb hozamú kutakra van szüksége. Ezért a gyakorlatban csak kezdetben vagyunk kíváncsiak a réteg eredeti hidraulikai jellemzőire, legtöbbször az a feladatunk, hogy a kútból optimálisan kitermelhető maximális vízhozamot állapítsuk meg, mégpedig úgy, hogy a vizsgálat kapcsán a szűrő közvetlen környezetében a réteg összetételét is igyekszünk a célnak megfelelő legelőnyösebben megváltoztatni. Esetünkben nem egyszerű próbaszivattyúzásról van szó, hanem vizsgálattal egybekötött százalékos beavatkozásról. Az tehát a feladatunk, hogy a vízhozam növelése érdekében a szűrő környezetében a zavart vagy zavartalan réteg vízáteresztő képességét a lehetséges mértékig fokozzuk. A tisztító szivattyúzás vagy kompreszszorozás során tehát a rétegben akkora áramlási sebességet kell létrehozni, amely elegendő az apró szemcsék mobilizálására és biztosítja kitermelésüket a szűrő környezetéből. Ez a művelet korántsem olyan egyszerű, mint ahogy általában gondolják és a szokásosnál lényegesen gondosabban kell elvégezni. Nagy teljesítményű vízmüvek ellátására egyetlen artézi kút nem elégséges, termelő kútcsoportok telepítéséhez azonban meg kell határozni a kutak optimális távolságát. Éppen azért aránylag megbízhatóan ismerni kell az egyes kutak körül kialakuló leszívási tölcsér várható sugarát. Ez viszont azt jelenti, hogy azonos vízadórétegre telepített termelő kútcsoport aránylag nagy területen oszlik meg, mivel háromszoros hatósugár távolságon belül nem kívánatos folyamatosan termelő kutakat létesíteni. .4 különböző mélységben egymástól elszigetelt helyzetű vizadórétegeket azonban, külön-külön kutakkal megcsapolhatjuk, ezzel a kúttávolságot gyakorlatilag minimálisra csökkenthetjük és a szükséges koncentrációt tartósan és gazdaságosan kialakíthatjuk. Egyetlen kútban végzett vizsgálatsorozattal a hatósugár kellő pontossággal nem állapítható meg, akkor pedig már a következő kút optimális távolságát sem tudjuk meghatározni. A termelő kútcsoportok telepítése előtt éppen ezért szükséges a termelő kút köré telepített megfigyelő kútcsoportban végrehajtani a szükséges vizsgálatokat. A megfigyelőkutakat a pontossági kívánalomtól függően sugárirányban, a termelő kúttól növekvő távolságban, három, de legalább egy irányban kell elhelyezni.