Vízügyi Közlemények, 1965 (47. évfolyam)

1. füzet - Kovács György: A vízkészletmegosztás és hidrológiai kérdései

A vízkészletmegosztás 53érvényrejuttatását, azt a két szélsőséges állapotot, amelyeknek tarthatatlan voltát Ziegler K. világosan kifejtette tanulmányában [9], és amelyekről példákkal igazolta, hogy a nemzetközi kapcsolatok fejlődésével fokozatosan elvesztették létjogosultságukat. Míg a századforduló idején még igen sok esetben egyik vagy másik elvet alaptételként kívánták érvényesíteni, pl. az Egyesült Államok a territoriális elvet Mexikóval és Kanadával szemben (1895—1906, 1909), addig ma már csak elvétve hangzik el utalás ezekre a tárgyalások során, a korszerű és a vízhasznosítást valóban előremozdító egyezményekben pedig nyomát sem látjuk ezeknek a szemléleteknek. Érvényesítésük ma már csak politikailag vagy gazdaságilag alárendelt tárgyalófelekkel szemben képzelhető el, vagy abban az esetben kerülhet sor hangoztatásukra, ha a tárgyalók egyike ezzel kívánja takarni megegyezési készségének teljes hiányát. Erre utal az ENSZ védnöksége mellett tartott szeminárium anyaga is [3], amikor hangoztatja, hogy olyan megoldás, amelyet valamilyen nemzetközi jogra való hivatkozással erőszakolnak ki, kedvezőtlenebbül befolyásolja a vízgyűjtő közös hasznosítása során szükséges jó viszonyt, mintha az államok a megoldást az együttműködés szellemében keresték volna. A vízkészlet-megosztás elveinek ezzel az első csoportjával szemben a második és a harmadik csoport az érdekeltek egymással való természetes összekapcsoltságára és egymásra utaltságára tekintettel keresi a kérdések megoldását. Különbség mutatkozik azonban a megosztás alapjául szolgáló gazdasági elvek figyelembevételében. A második csoportba ugyanis azokat az elveket soroljuk, amelyek az egyesség megteremtésének alapján azt keresik, hogy az érintett felek ugyanolyan arányban részesüljenek a vízfolyás által biztosított gazdasági előnyökből, mint amilyen mértékben résztvesznek annak kártételei elleni védekezésben. Ilyen megosztási elvet természetesen sokat találhatunk. Összehasonlítási alapul választhatjuk az elöntéssel veszélyeztetett területek (árterek) nagyságát, a védelmi művekbe beruházott összegek arányát, azok évi fenntartási költségének viszonyát, a kiépített védvonalak hosszát, vagy a vizsgált vízfolyás, vízrendszer töltésezett hosszát. Ennek a szemléletnek az érvényesítése érdekében nem lenne helyes a teljes folyóhossz arányában való vízkészletmegosztás, mert ez reális eredményre nem vezethet, hiszen a vízfolyások felső szakaszain a kártételek, illetőleg az árvízkárok elhárításának szükségessége lényegesen kisebb, mint az alsó szakaszokon. Ezt az elvet Kertai Ede dolgozta ki. E szerint az elv szerint az a terület, amelyen a vízfolyás ered, igényt tarthat a vízfolyás kisvizeinek meghatározott hányadára (keletkezési hányad), majd a fennmaradó részt (átvezetési hányad) a lejjebb fekvő területek között a töltésezett folyó hossza arányában oszthatjuk meg. Természetesen a töltésezett folyószakaszok arányának meghatározásakor a mellékfolyók és a befogadók megfelelő szakaszait is figyelembe kell vennünk, amelynek során a vizsgált folyó vízhozamát arányosítanunk kell a mellékfolyó vagy befogadó vízhozamához. Végül szoros gazdasági kapcsolat jellemzi a vízhozamok szétosztását, ha a vízgazdálkodási tervekben a vízkészletek megosztására vonatkozó elvek harmadik csoportja érvényesül. Ezt a csoportot jellemzi ugyanis, hogy a vízkészletek megosztása során szem előtt tartják, hogy a víz melyik területen milyen mértékben hasznosul, illetőleg milyen már kiépített hasznosítási lehetőségek vannak. Természetesen ezt a megosztási elvet kell alkalmaznunk akkor is, ha egy gazdasági egységen, például egy országon belül kívánjuk a vízhasznosítási ágak, illetőleg a szomszédos területek között a vízhozamot megosztani. így a víz-