Vízügyi Közlemények, 1965 (47. évfolyam)

3. füzet - Baranyi Sándor: A Tisza 1964. évi árvize

372 Megemlékezések A vízitársulatokkal kialakult kapcsolata irányította ügyeimét a belvízgazdálkodás kérdéseire. Az 1940—42. évi nagy belvízjárás után írta meg „Módszeres munka és sürgős tennivalók belvízrendezéseink terén" c. kitűnő munkáját (Vízügyi Közlemények, 1942/3—4. szám), amelyet a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet a „Kossuth" közgazdasági pályadíjjal jutalmazott. A belvízgazdálkodás körébe vág a Tisza—Dunavölgyi Társulat Központi Bizottsága felkérésére Bácsi Elekkel közösen készített fordítása: „Belvízi átemelőtelepek" is (1943), amely a német tervezési előírásokkal ismertette meg érdekelt szakembereinket. A II. világháborút közvetlenül megelőző utolsó békeévekben a volt Országos Öntözésügyi Hivatal Tervezési Osztályát vezette. 1945-től rövid ideig az újjáépítés területén tevékenykedett, de szíve rövidesen visszahúzta a vízügyi szolgálathoz, az 1948-ban felállított Országos Vízgazdálkodási Hivatal vízrajzi osztályára. A hivatal feloszlatásakor a Vízrajzi Intézetben, majd az 1952-ben megszervezett Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetben folytatta működését 1954-ig, amikor súlyosbodó betegsége nyugalomba kényszerítette. * * * A Möller-féle Építési Zsebkönyv (1935) „Hidraulika" és „Vízmosások megkötése" c. fejezetével már fiatalon széles körben ismertté tette nevét. De emlékét legjobban mégis a csőzsilipek méretezésére kidolgozott eljárás őrzi, amely méltán kapott helyet a műegyetemi oktatásban, és így évről-évre tanulják az egymást követő felnövekvő mérnök-nemzedékek. Megvalósult tervei és a több tucatnyi általa átdolgozott terv néma emléke munkásságának éppúgy, mint ma még sokaknak emlékezetes lelkes nyelvművelő tevékenysége, amellyel nagy szolgálatot tett a vízgazdálkodás tudományának. Életének utolsó hónapjaiban egy új mechanika könyv megírása foglalkoztatta. Ez a nagy álma azonban nem valósulhatott meg. De ha nem is sikerült munkásságát emígyen betetőznie, szelleme — nevéhez kapcsoltan, vagy anélkül — tovább él és hat a vízimérnökök széles körében. Dr. Lászlófjy Woldemár MARCHHART JÓZSEF 1896—1964 Múlt év szeptemberében távozott el munkatársai, a magyar vízimérnökök és a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság dolgozói köréből, akikkel életének utolsó napjáig együtt dolgozott, és akik részére több mint negyvenéves gazdag vízimérnöki tapasztalataiból mindig jutott követni és megszívlelni való. Élete és munkája még azokba az időkbe nyúlik vissza, amikor az ármentesítés és belvízrendezés volt a magyar Alföld mezőgazdasági vidékein a vízimérnökök főfeladata. De lelkes híve és művelője lett a két háború között kezdődő és a második háború után életszükségletként fejlődő vízhasznosítási munkáknak. Szemlélete éppen ezért nem volt egyoldalú, hanem mind a passzív, mind az aktív vízgazdálkodási munkákat helyes kritikával és modern szemlélettel tudta tervezni és végezni. Egész életét a vízügyi szolgálat kötötte magához; a magyar vízügyi szolgálat és munkatársai olyan szakembert veszítettek benne, akire és akinek szaktudására egyetemlegesen számíthattak.