Vízügyi Közlemények, 1965 (47. évfolyam)

2. füzet - Dévény István: Vedres István 1765-1830. Megemlékezés születésének kétszázadik évfordulóján

144 Dévény István Munkálkodása hazánk és különösen a Délvidék, annak is egyik főbb központja, Szeged legnehezebb évtizedeire esik. A 150 éves török hódoltság alatt szenvedett magyar Alföld déli része és annak a mohácsi katasztrófa előtt egyik igen lakott és kultúrált városa Szeged, a felszabadító háborúk végén végvárrá lett. A katonai kormányzás és a katonai megszállás minden terhét viselnie kellett. Rekvirálások, katonai beszállásolás, törvénytelen adók kíméletlen behajtása jellemezték az osztrák katonai kormányzatot. Szeged népe az önkényeskedéstől igen sokat szenvedett, aminek általános elszegényedés és nagyfokú kultúrálatlanság lett a következménye. Erre a kulturális elmaradottságra jellemző, hogy Szegeden 1720-ban néhány elemi iskolán kívül más iskola, magasabb iskola nem volt. Igaza volt az akkori főbírónak, Temesváry Jánosnak, amikor kijelentette, hogy „Szegeden a fiatalság nád és káka között vadul és pallérozatlanul nő fel." Vedres István munkájának kezdetéig eltelt két emberöltő sem volt elegendő arra, hogy szélesebb látókörű vezetőréteg fejlődjön. A maradi gondolkodású, önző célokat követő, amúgy is igen gyér számú és vérszegény polgári réteg a haladás béklyója volt. Nem értette meg kora haladó szellemű gondolkodóit, nem volt még fogékony az újabb eszmék iránt. Gáncsoskodásával, kicsinyeskedésével szinte lehetetlenné tett minden haladást. Ilyen korszellemmel kellett Vedres Istvánnak megküzdenie és ennek ismeretében kell elbírálnunk azt a kétségtelen tényt, hogy munkálkodása nyomán oly kevés a maradandó, sikeres alkotás. Gondolatokat ő szórt szét kortársai közé, de sziporkázó ötletei terméketlen, silány talajra estek, kora és környezete még nem érett meg arra, hogy javaslatai meg is valósulhassanak. Munkálkodását két fő csoportra oszthatjuk: helyi jellegű, részben eredményes működésére és országos jellegű javaslataira. Helyi jellegű munkássága — eltekintve a város köznapi ügyes-bajos dolgaitól — három jő munkakör köré csoportosult: fásítás, ármentesítés és csatornázás. Kutató szeme hamarosan észreveszi a szegedi földek elhomokosodását, az általa „siványnak" nevezett sivó, terméketlen futóhomok térhódítását. De korán észreveszi azt is, hogy fásítással meg lehet kötni a homokot és ennek érdekében memorandumot memorandum után intéz a Tanácshoz, javaslatokat terjeszt elő, amelyeket azonban csak vállvonogatva, nehezen intéz el a nemes tanács. Véleményük szerint „nem lesz jó túl sok erdőt ültetni, mert ezzel csak a rablók és garázdálkodók részére teremtünk búvóhelyet." Vedres évtizedes munkásságának mégis meg lesz az eredménye, 1808-ban már több mint félmillió facsemete köti meg a vándorló és addig teljesen kihasználatlan csengelei homokot. Ármentesítés terén ugyancsak úttörő munkát végez. Szeged alatt a Tisza bal partján Ószentiván, Térvár és Gyála határában 4000 holdnyi területet mentesít — mivel a város erre pénzt nem akar áldozni — a saját költségén emelt gátakkal az árvíz gyakori kiöntéseitől. A várostól bérelt területen pár év alatt mintagazdaságot létesít. Lecsapolja a belvizeket és dohány-, valamint rizstermesztéssel, belterjes állattenyésztéssel példát mutat az okszerű mezőgazdálkodásra. Vedres e téren végzett munkásságára a Helytartó Tanács is felfigyelt, hivatalos elismerő szavakban nem volt hiány, a szegediek részéről azonban csak gúny és irigykedés volt a válasz. Rosszindulatú rágalmak alapján perek indultak ellene, amelyek alaptalansága a bíróságok előtt ugyan mindig kitűnt, az áskálódások azonban haláláig nem szűntek meg ellene.