Vízügyi Közlemények, 1964 (46. évfolyam)

2. füzet - VI. Tavy Lajos: A holland Delta-Terv munkái

Rákóczi L.: Csővezetékek töréshelyeinek felderítése 345 d) a „csőgörény"-nek nevezett csőtisztító berendezéshez hasonlóan a víz áramlása által mozgatott, vízzáró tokba épített regisztráló sugárzásmérő készülékkel. A műszer mozgatásához szükséges áramlást ezáltal állítják elő, hogy a radioaktív oldat kiöblítése után tiszta vizet szivattyúzzanak egyenletes ütemben a vizsgált csőszakaszba. Ennél az eljárásnál a csőszakasz közvetlen közelében, meghatározott távolságonként mintegy 200 ;iC aktivitású Co—60 izotóp-preparátumot helyeznek el. A vezetékben tovahaladó észlelőműszer rajzoló tolla ilyen ellenőrző pontnál élesen kitér, tehát a vizeiszökés helyének megállapítása a regisztráló papír kiértékelése során igen könnyű; csupán meg kell számolni, hogy a vízelszökés helyén razolt kilengés két ellenőrző pont közé esik. Ha az észlelőműszer valóban egyenletes sebességgel haladt végig a vizsgált csőszakaszon, a csőtörés helyén kapott jel távolsága a papíron a legközelebbi ellenőrző ponttól arányos a két pont valódi távolságával. A törés helyén kapott kitérés nagysága egyébként a tömítetlenség nagyságának hozzávetőleges megbecslését is lehetővé teszi (3. ábra). Ismeretes olyan eljárás is, melynél az észlelőfej által szolgáltatott akusztikus jeleket magnetofon szalagra rögzítik. A szivárgás helyén a jelek hirtelen szaporábbakká válnak, így a szivárgás helyének távolsága a kezdőponttól a magnetofon szalag hosszának arányában kiszámítható. Itt említjük meg, hogy csatornák, de főleg olaj- és földgázvezetékek dugulási helyeinek gyors felkeresésére hasonló módszert alkalmaznak. A különbség csupán az, hogy a csőtisztító szerkezetre, melyet az áramló olaj vagy gáz ragad magával, ebben az eseben nem sugárzásészlelő műszert, hanem nagy aktivitású Co—60 sugárforrást erősítenek. A dugulás helyén a csőgörény megakad és a cső nyomvonala felett végigvezetett észlelőműszerrel viszonylag gyorsan megállapítják a sugárforrás (és egyben a dugulás) helyét. A fent ismertetett detektálási módok mindegyike kiállta külföldön a gyakorlat próbáját. Alkalmazásuk egy adott esetben mindig a helyi adottságok függvénye. Kisebb átmérőjű csatornák (50 cm-ig) és vízvezetéki csővek, továbbá nem túlságosan nagy földtakarás (2 m-ig) esetén a felülről történő szondázás jól használható. A G—

À1 csövet tartalmazó 2—3 cm átmérőjű szondarudat a csővezeték nyomvonalán a talajba vert vasrúd, vagy kézi fúró segítségével készített üregbe bocsátják. A szondázást a csővezeték mindkét oldalán elvégzik. Mivel ehhez az eljáráshoz igen fontos a csővezeték nyomvonalának pontos ismerete, azt előzetesen — pl. elektromos csőkereső műszerrel — fel kell deríteni. 5 cm-nél nagyobb átmérőjű vezetékek esetén legcélszerűbb az észlelőszán végigvontatása a vizsgált szakaszon. Több G—

M csövet hordozó mérőszán készítésénél az a fő szempont, hogy az észlelőfejek a cső egész kerületét átfogják és ne legyenek 50 cm-nél távolabb egymástól. Ha az első, vagy a második mérési módszer kétes eredményeket szolgáltat, a csőtörés helyének felkutatását a harmadik (mintavételes) eljárással ismétlik meg. Az ilyen ellenőrző mérés rendszerint véglegesen eldönti, van-e a vizsgált szakaszon szivárgás, illetve az észlelt helyi aktivitásnövekedés valóban az átszivárgott jelzőanyag-gócból ered-e. A negyedik módszert több km hosszúságú vezetékek esetén alkalmazzák, abban az esetben, ha az átmérő nem változik és a földtakarás vastagsága nem túl nagy. Városi vízvezetékhálózatban a gyakori elágazások, sűrűn elhelyezett szerelvények miatt nem látszik alkalmazhatónak. A sztatikus csőtöréskutatási vizsgálatoknál alkalmazandó aktivitás nagyságát illetően Jefferson és Putman angliai méréseinek, valamint az említett lengyelországi mérések adatai alapján az a tanulság szűrhető le, hogy a radioaktív oldat aktivitása literenként 1—3 fJ.C, az alkalmazott izotópfajtától függően. Az alsó határ a hosz

; szabb felezési idejű és a nagyobb energiájú izotópokéhoz tartozik. Angliában ezzel az eljárással 100 ml/óra nagyságrendű elszivárgások helyét rutinmunkaszerűen határozzák meg, de egyes különleges esetekben, fokozott gondossággal 2 ml/ó elszivárgást is meghatároztak [4]. Kétségtelen azonban, hogy a sztatikus hibakereső eljárás eléggé munkaigényes. ij A hosszabb vezetékek esetén elterjedtebben alkalmazott átfolyásos mérési eljárás abban áll, hogy a vizsgálandó cső, vagy csatornaszakasz felső végét lezárják, és a lezárás közelében folyamatosan vizet vezetnek be. A betáplálás helyén néhány ml y-sugárzó radioaktív oldatot adagolnak a csőbe. A tovahaladó nyomjelző-oldat haladási sebességét több G—

M csöves szonda segítségéve] észlelik, melyeket előre 11 Vízügyi Közlemények