Vízügyi Közlemények, 1964 (46. évfolyam)

1. füzet - I. A települések és ipartelepek vízgazdálkodási üzemei és a regionális vízgazdálkodás

10 Dégen Imre azt, hogy ne hasznosítsuk mindenütt, ahol erre lehetőség van a helyi vizeket. Ma már azonban az országos villamosenergia hálózathoz hasonlóan, de egyelőre csupán régiókra vonatkoztatva, a jövőben pedig már országos vízműhálózat keretében kell a nagy vízellátási rendszereket megtervezni. A vízbeszerzés és a vízfelhasználás helye közötti távolság gazdasági jelentőségére rávilágít, hogy a víztávvezetékek nyomócsőhálózatának költségei meghaladják a villamosenergia távvezeték beruházási költségeit. A 120 kV-os távvezeték beruházási költsége kilométerenként 400 000 Ft és 1,5 millió Ft között váltakozik, míg 1 km 500 mm-es átmérőjű öntött vas nyomócső-vezeték beruházási költsége 1,7 millió Ft, 800 mm-es átmérőjűé 3,2 millió Ft. A víz szállítási távolságának növekedésével nő az ipari és lakótelepi hidrotechnikai létesítmények fajlagos beruházási költsége. A Berentei Vegyi Müvek vízművénél 8,5 km szállítási távolság mellett 1400 Ft-ba, Pécsett 40 km szállítás mellett 5000 Ft-ba került 1 m

3 víz termelésének és szállításának beruházási költsége. A vízkitermelő és a vizet feldolgozó ipar népgazdasági jelentőségére utat az is, hogy termelési műveleteihez évente kereken 600 millió kWó villamosénergia kerül felhasználásra, ami kb. azonos nagyságú, mint a könnyűipar villamosenergia felhasználása. A vízgazdálkodás üzemi termelő folyamatainál foglalkoztatott munkáslétszám a tanácsi víz- és csatornaműveknél 11000, az ipari vízműveknél mintegy 3500 fő. Mindezek rávilágítanak arra, hogy milyen jelentős tényező az ipartelepek elhelyezésénél és a lakótelepülések fejlesztésénél a víznyerési lehetőségek távolsága, a műszakilag helyes és gazdaságos megoldások alkalmazása, nemkülönben a víztakarékosság az üzemi vízgazdálkodásban. A vízgazdálkodási üzemek, ezek hidrotechnikai létesítményei a vizet termelik, kezelik, tisztítják, elosztják a rendszerint különböző minőségi igénnyel fellépő üzemegységek részére. Más hidrotechnikai művek összegyűjtik az elszeny-nyezett vizeket és újra megtisztítják azokat olyan minőségű vízzé, hogy a végtermékként jelentkező tisztított szennyvíz végső lebontását a befogadó vízfolyások öntisztító képességük segítségével, a biológiai egyensúly megbontása nélkül elvégezzék, vagy azt olyan mértékben hígítsák, hogy a vízfolyásban a bevezetett szennyező anyagok kárt ne okozzanak. A települések és ipartelepek vízgazdálkodásában végbemenő fejlődési folyamat eredményeként a nagy víztermelő, vízfeldolgozó üzemeket joggal nevezhetjük „vízgyáraknak" különösen ott, ahol a felszíni vizek igénybevétele egyre bonyolultabb víztisztítási és vízkezelési technológia alkalmazását teszi szükségessé. Ez fokozott követelményt támaszt a vizek tisztaságával, fertőtlenítésével, szagának, ízének megfelelő szinten tartásával kapcsolatban. Ilyen nagy vízgyár a Fővárosi felszíni vízkivételi mű, napi 100 ezer m

3 kapacitású víztermelő telepe is. A felszín alatti vizeket kitermelő vízműveket pedig joggal nevezhetjük „vízbányáknak". Ilyenek pl. a Debrecenben napi 42 ezer m

3 vizet adó 150—180 m mélységű kutak és az ezekre telepített víztermelő berendezések, vagy az inotai hőerőmű kazántápvíz-, és ivóvízellátására épített napi 6 ezer m

3 vizet adó karsztaknái. A nemrégiben üzembe helyezett rakacai tározó kereken 5 millió m

3-es vízmennyisége egyaránt szolgál ipari vízellátási, öntözési és szennyvízhígítási érdekeket a Bódva és Sajó mentén. A Bán völgyében a közeljövőben épül az ország első ivóvizei!átási célra is igénybeveendő nagyobb mesterséges tava, a Lázbérci tározó.