Vízügyi Közlemények, 1964 (46. évfolyam)

1. füzet - I. A települések és ipartelepek vízgazdálkodási üzemei és a regionális vízgazdálkodás

126 Hunyady Domokos Remélhető, hogy a modern fizikai, kémiai eljárások (oszlop-kromatográfia, infravörös-spektroszkópia stb.) előre fogják vinni a vízben a kellemetlen szag- és ízkeltő anyagok kimutatásának kérdését is. A klórozással való fertőtlenítés után a víz kellemetlen klórszaga és íze deklórozással szüntethető meg. A deklórozás lehet: 1. granulált aktívszénszűrővel (abszorbeálja a klórt), 2. S0

2 (kéndioxid) adagolással, 3. NaHS0

3 natriumbiszulfit adagolással, 4. Na2S0

3 natriumszulfit adagolással. A biszulfit olcsósága és nagyobb stabilitása miatt előnyösebb a szulfitnál. Kis mennyiségben deklórozni lehet Na2S

20

3, vagyis nátriumtioszulfát adagolással. Szénpor nem a legalkalmasabb a deklórozásra, mert a deklórozáshoz szükséges reakcióidő hosszú. Kellemetlen íz és szag eltávolításra sokszor ózonnal való kezelést, kálium permanganát és aktív szén adagolást vagy aktív szénnel való szűrést kell alkalmazni. A víztermelés üzembiztonságának fokozása megkívánja, hogy minden felügyeleti és irányító jnűvelet központos kapcsolóhelyiségbe (diszpécser helyiség) kerüljön. Az automatizálás az üzembiztonságon kívül kevesebb személyzetszükségletet és megtakarítást okoz. Az automatizálásnak alkalmazása azonban ne vezessen oda, hogy a kezelő személyzet a víztermelési üzemrész egyes funkcióival a kapcsolatot elveszítse. Biztosítani kell, hogy nagyobb üzemzavarok esetében a kezelőszemélyzet minden időben az üzemeltetésbe beavatkozhassék és az üzemet minden nagyobb időkiesés nélkül fenn tudja tartani. Ennek a gondolatnak a megvalósítása szabja meg az automatizálás határait. * * * A víztermeléssel kapcsolatban előadottak alapján látható, hogy a megfelelő hidrogeológiai élőmunkák alapján tervezett és megépített víztermelő berendezések üzeme lelkiismeretes kezelést és nagy szaktudást igényel ; el kell végezni ugyanis a -víz folyamatos fizikai, biológiai és bakteriológiai vizsgálatát is. A vegyszeradagolást és egyéb üzemi funkciókat állandóan alakítani kell a vizsgálatok eredményéhez. Ez és legtöbbször a gazdaságosság is indokolja a kisebb vízművek összevonását és központi kezelését, vagyis több települést ellátó regionális vízmű létesítését, azaz áttérést a nagyüzemi gazdálkodásra, mert egyedi vízművek telepein a megfelelő felkészültségű szakszemélyzet az adott célra rendszerint nem biztosítható. A nagyüzemi víznyerő berendezések pedig, amelyek a víznek mint nyersanyagnak a bányászatát és az igényelt minőségűre való feldolgozását látják el, nem sorolhatók a szolgáltató vállalatok körébe, hanem termelő üzemek, „vízgyárak", éppen úgy, mint a villamosenergia ellátást biztosító áramfejlesztő központok, az erőmüvek. Ennek az analógiának az alapján az egyes nagyobb területegységre vizet szállító csővezetékek (távvezetékek) sem tartozhatnak az ellátó vállalatokhoz, hanem mint a magasfeszültségű távvezeték az erőművekhez, úgy ezek is a vízbányászatot és feldolgozást, vagyis a víztermelést végző termelő vállalatokhoz.