Vízügyi Közlemények, 1964 (46. évfolyam)

1. füzet - I. A települések és ipartelepek vízgazdálkodási üzemei és a regionális vízgazdálkodás

Korszerű víztermelő telepek 125 A talajvízdúsításhoz rendszerint elszivárogtató medencéket alkalmaznak. Elszivárogtató kutak és alagcsőhálózat létesítése csak akkor indokolt, ha a talajvizet tartó réteg felett vastagabb, tömör rétegek fekszenek. Elszivárogtató kutak alkalmazásánál azonban az elszivárogtatásra kerülő vizet minden esetben majdnem ivóvízminőségűvé kell előzetesen tisztítani. Az elszivárogtató medencék fenekére szűrőkavicsréteget kell beépíteni, mely tulajdonképpen mint lassú szűrő működik. Kezelése is megegyezik a lassú szűrők kezelésével. Az így kiképzett lassú szűrők áteresztőképessége 1—2 m

3/m

2/nap. Ha eltekintenek az elszivárogtatásra kerülő nyersvíz klasszikus lassú szűrésétől, akkor talajvízdúsításkor, vagy parti szűrésű víz, vagy fizikailag és kémiailag feldolgozott víz kerülhet elszivárogtatásra. Fizikai-kémiai eljárásokkal ivóvízminőségűvé tisztított felszíni víz talajvízdúsításra való felhasználása ivóvíztározást jelent arra az esetre, ha műszaki hiba, vagy emberi hanyagság következtében a felszíni víztisztító berendezésben üzemzavar keletkeznék, vagy ha a felszíni víz minőségében hirtelen nagyobbfokú minőségi romlás jelentkezik (olaj- vagy rádióaktív szennyeződés). A talajvízdúsításos víznyeréssel kapcsolatban összefoglalva megállapítható, hogy biológiai vagy fizikai-kémiai feldolgozási eljárásokkal kombinálva lehetőséget nyújt erősen szennyezett felszíni vizekből a higiéniai és esztétikai szempontból kifogástalan ivóvíz nyerésére oly biztonsággal, mely más technológiai eljárásokkal nem érhető el. íz és szag tekintetében azonban minden körülmény között teljes biztonságot még így sem lehet elérni. IV. FERTŐTLENÍTÉS. AUTOMATIZÁLÁS A felszíni vízkivételi művek esetében közegészségügyi szempontból a fertőtlenítés kérdése elsőrendű fontosságú. A nyersvíz klórozásakor igen nagy körültekintéssel kell eljárni. A túlzott előklórozás ugyanis kedvezőtlenül befolyásolhatja bakteriológiai és virológiái szempontból a derítés hatásfokát, és gyakran oka a biológiai élet megváltozására való hatása folytán erősebb íz- és szagképződésnek. A klórral való fertőtlenítéssel kapcsolatban kísérleti úton megállapították, hogy 30 perces behatási idő után 0,35—0,50 mg/l klórfelesleg szükséges a gyermekparalízis virus elpusztítására. Ennek a klórfeleslegnek mint szabad aktív klórnak kell jelen lennie. A klóraminok a tbc baktériummal fertőzött víz fertőtlenítésére alkalmasak, de a vírusok inaktiválására nem. A klórdioxid sok íz- és szagkeltő anyagot semmisít meg, de előbb a vízben levő egyéb szerves szennyeződéseket támadja és csak azután a baktériumokat. A klórdioxiddal való kezelés szag és íz ellen nem egy mindent helyrehozó ún. „eure all" eljárás. Az adagolás felső határa 0,6 mg/l, amelynél még kellemetlen gyomorbántalmak nem keletkeznek. Klórdioxid használatánál mindig vizsgálni kell KMN0

4 fogyasztással, hogy a klórdioxid kezelés hány százalékot épített le a szerves anyagokból. A klórdioxid behatása által nem mindig jön létre az íz és szagot adó anyagoknak valóságos oxidációs leépítése, hanem ezeknek csak labilis kapcsolatokká való oxidálása történik meg, tehát a klórdioxid tartalom eltűnésével visszatér a szag és az íz is. A szag és íz kérdések kapcsán a legnehezebb annak a megállapítása, hogy az kémiai vagy biológiai eredetű-e és hogy pontosabban milyen anyagok idézik elő.