Vízügyi Közlemények, 1962 (44. évfolyam)

4. füzet - III. Szitkey László: Magyarország víz- és csatorna ellátottsága 1960-ban

564 Szitkey László A természeti adottságok kisebb mértékben bár, de befolyásolják a csatornázás fejlődését is. így alföldi városainkban a mezőgazdasági jellegű, ritka beépítésen kívül elsősorban a befogadó folyók hiányával jelentkező szennyvízelhelyzési nehézségek fékezték a közcsatornázás kiépítését. A városok közműves ellátottságában is szemléletes a nagyság, az ipari és kultúrális fejlettség hatása. Az ország milliós fővárosának lakossága azonban mégsem a legjobban ellátott, Veszprém és Gyöngyös víz-, Dunaújváros csatornaellátottsága kedvezőbb Budapestnél. Kiemelkedő már kiépült szocialista városaink (Dunaújváros, Komló, Oroszlány) közművesítési foka. Az ipari és kultúrális fejlettség a közművesítés kiterjedésén túl, a vízellátás módjainak kialakulásában is érezteti hatását. így Budapesten és a Dunántúlon az ellátottak többsége vízvezetékkel van kiszolgálva, az Alföldön viszont a közkifolyókról vizet hordók száma közel azonos a vízvezetékkel ellátottakéval. A vízvezetékes ellátás további bontása a fogyasztó készülék nyújtotta kényelem foka szerint még inkább kidomborítja ezt a törvényszerűséget. Az országban vízvezetékkel összesen ellátott 2,5 millió fő 78,4 %-a a lakásban felszerelt vízvételező készülékkel rendelkezik, 4,5%-a emeleti, udvari közös csappal, 17,1%-a pedig kerti csappal van ellátva. Ez a megoszlás a fővárosban 87—3—10%, Északon 77—6—17%, az Alföldön viszont 50—4—46%. A közművek szakirodalomban megjelent fogalmi meghatározásainak érvényesülése is jól követhető a népszámlálási adatok tükrében. Ezek szerint a vízmüvek, a lakosság többségét vízvezetékkel, a törpevízművek pedig közkifolyóval látják el. Ennek megfelelően, a vízművekkel ellátott lakosság 83%-át vízvezeték, és 17%-át közkifolyó szolgálta ki, a törpevízműveknél viszont az ellátottaknak csupán 31 %-a részesült vízvezetékes ellátásban, 69%-a közkifolyókról hordta a vizet. A körzeti vízvezetékeket elsősorban a kutak felszálló vizével előállított alacsony üzemi nyomás különbözteti meg a vízművektől és törpevízművektől, de ezek egyben falusias jellegét mutatja, hogy a törpevízművekhez hasonlóan, itt is a közkifolyós ellátás volt túlsúlyban (56%) a vízvezetékes ellátással szemben (44%), és utóbbi többségét, 80%-át is udvari, kerti csapokkal oldották meg. A nem közmű jellegű vízellátó berendezések közül közegészségügyi szempontból csak a hatóságilag ellenőrzött közkutak megfelelők. A népszámlálás azok számát mutatta ki, akik személyes bevallásuk szerint ivóvizüket rendszeresen a közkútról hordják. Összevetve a köztük at ténylegesen használók számát az Országos Vízügyi Főigazgatóság vízellátási és csatornázási főosztálya által megállapított, a közkutak 300 m sugarú vonzókölében élő, tehát ellátott lakossággal, kitűnik, hogy azokon a vidékeken, ahol jóízű vizet adó magánkutak létesíthetők, a közkúital ellátott lakosság jelentős része ragaszkodik a többnyire szennyezett vizet szolgáltató magánkutak nagyobb kényelmet nyújtó, hagyományos használatához. A közkutak rendszeres használata csak azokon az alföldi területeken terjedt el, ahol az ásott kutak posványos, undorító vizet adnak. E vidékek egyben a közkutakkal legjobban ellátott területek. Legmagasabb a közkutakat használók számaránya az össznépességhez a nem, illetve kevéssé közművesített alföldi városokban, így Turkevén (85%), Hajdúszoboszlón (81%), Békéscsabán (80%), Gyulán (75%), Hajdúnánáson (74%), valamint a délkeletalföldi községekben, nevezetesen a püspökladányi (95%), sarkadi (86%), Berettyúójfalusi (86%), mezőkovácsházi (84%), biharkeresztesi (83%), gyulai (80%), makói (79%), gyomai (77%), szeghalmi (72%), és orosházi (71%) járások területén.