Vízügyi Közlemények, 1962 (44. évfolyam)
4. füzet - III. Szitkey László: Magyarország víz- és csatorna ellátottsága 1960-ban
magyarország víz- és csatornaellätottsäga 1960-ran SZITKEY LÁSZLÓ 1 A magyar vízellátás és csatornázás fejlődéstörténete során elsőízben az 1960. évi népsziimlálás feldolgozása keretében biztosílotta a Központi Statisztikai Hivatal népszámlálási főosztálya a vízvezetékkel, közkifolyóval, illetve közkúttal, valamint szennyvízcsatornával ellátott lakosság pontos széimának ismeretét. A megfigyelés köre csak a lakásokban, csaléidi kötelékben élő édlandó lakosságra terjedt ki, az országosan kereken 0,5 millió főt, az össznépesség 5,2%-át számláló, intézményi háztartásokban (munkásszállásokban, kollégiumokban, szociális otthonokban, laktanyákban, stb.) lakó népességre az adatfeldolgozás nem terjedt ki. A következőkben ismertetett víz- és csatornaellátottsági mutatók —• az ellátott lakosság százalékos számaránya az össznépességhez — azonban mind országos, mind helyi viszonylatban biztonsággal vonatkoztathatók az összlakosságra is, mert az intézményeknek a lakóépületeknél nagyobb hányada kapcsolódik a közműhálózatokhoz. A vízellátottság mutatói országos viszonylatban megközelítik a korábbi, becsült értékeket, azoktól az egyes településeken is csak viszonylag kismértékben térnek el. A korábban közölt, számított adatokhoz képest lényegesen szűkebb körűnek bizonyult, azonban a közcsatornázás kiterjedése mind az összlakosságra, mind pedig a területi egységekre van vetítve. A közművesítésre ösztönző, illetve azt fékező természeti és gazdasági tényezők hatása a vízellátás és csatornázás kialakulására, fejlődésére a korábbi tanulmányokban lefektetett elvekkel megegyezően, a pontos adatok tükrében is jól követhető. A következők csak a közérdeklődésre számot tartó, a szakágazat távlati fejlesztési terveit megalapozottabbá tevő, legfontosabb ellátoLlsági mutatókra és azok rövid értékelésére szorítkoznak. A második részben összefoglalt, az ellátott lakosság számára vetített összetett mutatók viszont olyan tervezési irányértékek, normatívák kialakítására alkalmasak, melyek alapján a vízés csatornaművek beruházási programjának, tervfeladatának műszaki és költségelőirányzatai pontosabban munkáihatók ki. I. Az ország lakásokban, családi kötelékben élő 9,5 millió főnyi összes állandó lakosságából vízművek, törpe- és intézményi vízmüvek, körzeti vízvezetékek (vízelvezetések) hálózaláról vízvezetékkel 2,5 millió fő (26,7%), közkifolyóval 740 ezer fő 1 Szitkey László oki. mérnök, az Országos ^'ízügyi Főigazgatóság Vízellátási és Csatornázási Főosztályának főmérnöke.