Vízügyi Közlemények, 1962 (44. évfolyam)

1. füzet - V. Kienitz Gábor: A hortobágyi térség belvízrendezése

110 Kienitz Gábor « tényezőjét az ismert, tényleges árhullám felől közelítettük meg. Az ideális árhullám lefolyási tényezőjének a ténylegesénél nagyobbnak kell lennie. Egyrészt, a jóval lassabban levonuló tényleges hullám elöntéseket okoz, és a csak tározódás után lehúzódó víztömegeknek veszteségeik vannak. Másrészt, a hortobágyi térség kimutatható százaléka lefolyástalan, és így az e területeken jelentkező belvizeket is figyelembe kell venni, amelyek pedig a tényleges hullámban nem szerepelnek. A tározódás közben jelentkező veszteségek csak párolgások, mert a kötött, jórészt szikes területeken előforduló elöntéseknél az elszivárgás elhanyagolható. A párolgási veszteségeket fokozatos közelítéssel meg tudtuk határozni. Előállítottuk mind a vizsgált tényleges árhullám, mind pedig az ideális árhullám integrálgörbéjét, utóbbiét egy felvett lefolyási tényezővel számolva (3. ábra). A két görbe ordináta-különbségei napról-napra megadják, hogy mekkora víztömegek fekszenek elöntésben. Az ezek által elborított területek kiterjedése a hortobágyi térség elöntési görbéjén közvetlenül leolvasható volt. Azt kellett tehát csupán meghatároznunk, hogy a most már ismert felületű szabad víztükör mennyit párolgott. Erre nézve Szesztay Károly ilyen irányú vizsgálatainak eredményeit használtuk fel [1]. A hőmérséklet, a relatív páratartalom és a szélsebesség adatok alapján meghatározott párolgási veszteségeket naponta hozzáadtuk a tényleges árhullám integrálgörbéjének ordinátáihoz. Amennyiben az így korrigált görbe végső A' pontja egybeesett az ideális árhullám integrálgörbéjének A pontjával, úgy utóbbi lefolyási tényezőjét helyesen vettük fel; ellenkező esetben a számításokat új lefolyási tényező felvételével meg kellett ismételni. E fokozatos közelítéssel az ideális árhullámot nagyságrendileg is helyesen elő tudtuk állítani. Természetesen, az árhullám tömegét ezután még a 15% lefolyástalan terület arányában meg kellett növelni, s így nyertük az ideális árhullámok végleges alakját. Ismertük tehát mind a tényleges, mind az ideális árhullámokat, de csak abban az időszakban, amelyben használható vízállás-adataink voltak. Árhullámsorunkat azonban vizsgálataink érdekében 50 évessé kellett kibővítenünk. Ehhez meteorológiai adatokat és a meglevő árhullámokból megállapítható törvényszerűségeket használtunk fel. Felkutattuk az 1910—1959 közti időszak árhullámokkal nem rendelkező éveiben azokat a csapadék-sorok

at, amelyek jelentősebb belvízlevonulást eredményezhettek. (A vizsgálandó csapadék-sorokat 6 állomás átlagaként állítottuk elő.) A csapadék-adatokból az ideális ágotai árhullám a fentebb vázolt eljárással alakra helyesen előállítható volt (az I. táblázat sémája szerint). Ehhez lefolyási tényezőt a Polgár György által bevezetett eljárással rendeltünk [2]. Az általa szerkesztett görbe-sereg a kiváltó-csapadék nagyságának függvényében meghatározhatóvá teszi a lefolyási hányadot. A görbe-seregben az év 3. ábra. Az ideális árhullám előállítása fokozatos közelítéssel Fig. 3 Construction of the ideal flood hydrograph by succissive approximation