Vízügyi Közlemények, 1961 (43. évfolyam)

1. füzet - I. Horváth Sándor: A folyócsatornázás hatása a magyar Duna jégjárására (folytatás)

18 Horváth Sándor Figyelemre méltóak azok a robbantási eljárások, amelyeket a Szovjetunióban 1941-ben az Északi-Dvinán a jégtorlaszképződés megakadályozására alkalmaztak [20]. Ebben az évben a jégtorlaszok feltételezhető helyein, még azok képződése előtt a jégtakarót sakktáblaszerűen telepített 25—30 kg súlyú amonit töltetek felrobbantásával gyengítették meg. Később Karelin P. A. javaslatára a jégtakaró felszakadását 15 — 20 nappal megelőzve folyás, tehát hosszirányban 25 m-enként több sorban lékeket robbantottak. Ezeket és a robbantáskor keletkezett repedéseket néhány nap alatt, a jégtakaró alatt folyó melegvíz kiszélesítette és 8—10 nap alatt a jégtakarón hosszirányú árkok fejlődtek ki, amelyek a jégtakarót a partoktól elválasztották és hosszú szalagokra osztották. A tavaszi napsugárzás hatására ezek az árkok annyira kiszélesedtek, hogy a folyó kedvezőtlen szakaszán a jég torlaszképződés nélkül vonulhatot le. A Szovjetunióban a délről—északra tartó folyókon szerzett tapasztalatok szerint Karelin A. P. módszere, a hosszirányban végzett előrobbantás sokkal eredményesebb és gazdaságosabb, mint a korábban alkalmazott egyéb robbantási módok. A módszer alkalmazásával kapcsolatban megjegyezzük, hogy az Elbán 1908/09 terén a jégtakarót főleg kézi erővel készített hossz- és keresztirányú árkokkal kísérelték meg feldarabolni és ezzel a jégelvonulást megkönnyíteni [44]. Az előrobbantások Szovjetunióban alkalmazott módszerével véleményünk szerint dunai viszonylatban, mind a duzzasztóterekben, mind a természetes állapotban maradó folyószakaszokon a jéglevonulást megkönnyílhetjük. A kirobbantott lékek közötti árok kifejlődését, a jégtakarót sötét színű anyagokkal beszórva meg is gyorsíthatjuk. A már kialakult jégtorlaszok elleni küzdelmet a támaszpontok szétrobbantására kell összpontosítani, ezeket elpusztítva a felduzzasztott víz hatalmas nyomása a torlaszt csakhamar megtontja. Laktionoff A. F. [48] a torlaszok megbontására használt robbanóanyagok között első helyen a termitet említi, és rámutat arra, hogy lassú égéssel nagy hőt fejlesztve megrázza, lazítja és repeszti a jégtömböket, viszont más robbanóanyagot használva a befektetett energia nagy része kárba vész. e) A jég légi- és tüzérségi bombázása A már kifejlődött jégtorlaszokat a Dunán több ízben is — utoljára 1955/56ban Vilshofennél, Bratislavánál, Dunaremeténél, Dunaföldvárnál és a jugoszláv szakaszon megkísérelték légi-, illetve tüzérségi bombázással megbontani. Ezeknek a beavatkozásoknak azonban említésre méltó eredménye nem volt. Légi bombázásra csupán kedvező látási viszonyok között kerülhet sor. A célzás ki nem elégítő pontossága miatt azonban még ilyenkor is veszélyes a szabályozási művekre, a folyó közvetlen közelében levő árvédelmi töltésekre és településekre.

1

4 Meg kell említeni, hogy a jégtakarót átütő és a mederbe fúródó fel nem robbanó bombák a hajózást eltávolításukig veszélyeztetik. 1955/56 telén a Kachlet-vízlépcső duzzasztóterében keletkezett jégtorlaszt tüzérségi beavatkozással is megkísérelték megbontani. Walter II. [34] rámutat arra, hogy a beavatkozás, annak ellenére, hogy időzített és érintésre robbanó lövedékeket is használtak, érdemleges eredményt nem hozott, sőt a jégről vissza1

1 A felső-dunai 14/g jelű párliuzamú utolsó átszakadását 1947-ben а szabályozási műre esett légi bomba okozta. A szakadást csak jelentős költséggel sikerült az árhullámok levonulása után helyreállítani.