Vízügyi Közlemények, 1961 (43. évfolyam)
1. füzet - I. Horváth Sándor: A folyócsatornázás hatása a magyar Duna jégjárására (folytatás)
A csatornázás hatása 17két használták. Legjobb eredményt a finomszemű szénporral érték el. Az anyagfelhasználás 100—400 g/m-, a költség pedig 14—15 Rubel/ha volt. 1 3 Ezzel a módszerrel hazánkban — kedvezőbb földrajzi fekvéséből kifolyóan — a Szovjetunióban elérteknél jobb eredmények remélhetők. c) Küzdelem a jégtorlaszokkal A jégtorlaszok elleni harc mind a duzzasztóterekben, mind a természetes állapotban levő folyószakaszokon a jég elleni küzdelem legnehezebb és legkevésbé eredményes része. Torlaszok — amint arra rámutattunk — a duzzasztóterekben a duzzasztási határ tartományában, a természetes állapotban levő folyószakaszokon pedig a jégtakaró felső vége közelében keletkeznek olyankor, amikor a jégtakaró felszakadásakor átmeneti lehűlés (hőmérsékleti inverzió) következik be. A torlaszok helyükből kimozdulhatnak, majd tömegükben gyarapodva ismételten megállhatnak. Amíg a természetes állapotban levő folyókon a torlaszok ilyen mozgása rendszerint árvízkatasztrófára vezet, addig a duzzasztóterekben, lia a torlasz már elérkezett a böge mélyebb szakaszára, az árvízveszély legtöbb esetben megszűntnek tekinthető. Ilyen esetekben is gondoskodni kell azonban arról, hogy a torlaszok anyaga a duzzasztómű nyílásain fennakadás nélkül levonulhasson. Közép-dunai viszonylatban a torlaszok keletkezési helye és a jégtakaró alsó vége között — ahol a jégtörők munkájukat megkezdhetik — rendszerint igen jelentékeny (gyakran néhány száz km-t meghaladó) távolság van. Hozzájuk férni tehát kezdetben jégtörőkkel nem lehet, az egyéb jégromboló módszerek — robbantás, a légi- és tüzérségi bombázás — hatásfoka viszont bel- és külföldi szakértők egybehangzó tapasztalatai szerint rendkívül csekély. A jégtorlaszok elleni küzdelmet még keletkezésük előtt kell megkezdeni a folyó szabályozásával, a beállás megakadályozásával, illetve késleltetésével, a jégtakaró ellenállóképessé gének gyengítésével és télutói feltörésével. Ezek mellett egyes esetekben a robbantások is hozhatnak némi eredméyt. d) A jégrobbantás A jégrobbantásnak két módszerét "ismerjük: hatalmas mechanikai, illetve hőimpulzus előállítását. Az elsőt a különféle repesztő hatású (lassan, illetve gyorsan égő) robbanó-, a másodikat a nagy hőt fejlesztő anyagokkal (termit) érhetjük el. Hazánkban és a szomszéd államokban, de szerte a világban is a jégtorlaszokat gyakran megkísérelték robbantással megbontani [17, 20, 25, 26, 34, 35, 40, 44, 47, 48, 50, 56—62]. Az elért eredmények értékelése rendkívül különböző. Vízimérnökök egybehangzó véleménye szerint nagy folyókon, a már kifejlődött jégtorlaszok robbantásánál igen csekély és kétesértékű eredmény érhető el. (Lásd pl. Ihrig D. leírását az 1956. évi jégrombolás tapasztalatairól [62]). Robbantásos módszernél is előfeltétel a robbantás helye alatti szabad vízfelület, hogy a leszakított jégtömegek tovább úszhassanak. Ha viszont ez sa feltétel fennáll, akkor a jégtörőkkel sokkal eredményesebb munka végezhető. Bizonyos körülmények között azonban robbantásokkal a jégtörők munkája nagyon meggyorsítható, ezért a robbantás jelentősége a jégtörőszolgálat megszervezésével hazánkban is nő. " Megjegyezzük, liogy 1946/47 telén György Istuún szakaszmérnök kezdeményezésére Győrben korinozással kísérelték meg a Rába jégtakarójának intenzívebb olvasztását. 2 Vízügyi Közlemények
